Mit lehet még tudni? A kormány elrendelte, hogy a kegyelmi határozat meghozatalához vezető körülményeket teljes körűen és soron kívül vizsgálják felül, a felülvizsgálat megállapításait pedig hozzák nyilvánosságára. Ennek a felelőse az igazságügyi miniszter, a határidő május 18. Magyar Péter korábban azt mondta, hogy ha a kegyelmi akták nem kerülnek elő az Igazságügyi Minisztériumból, akkor a köztársasági elnöktől várja azok nyilvánosságra hozatalát.
Hogyan tovább? A határozat emellett további 10 területen jelölt ki konkrét feladatokat, határidőkkel. Többek között felülvizsgálják a titkosított nemzetközi szerződéseket, a kiemelt beruházásokat, a közmédia finanszírozását, valamint több állami vállalat működését is. A teljes lista a 444-en érhető el.