Öt cápa és öt év fejlődés után a legnagyobb hal is befektetett a magyar ételmentő appba. A Munch már négy országban piacvezető, a megmenthető élelmiszercsomagok mellett éttermi ajánlatokkal és közeli lejáratú termékek házhoz szállításával erősített. Most jön az a rész, hogy ebből pénzt is kell csinálni.
A Munch új befektetési kört zárt, vezető szereplője az amerikai kockázatitőke-alap, az Interactive Venture Partners, amely a világ leggazdagabb magyarjához, Péterffy Tamáshoz köthető, valamint a brit Piton Capital. Két éve a magyar ételmentő startup nyerte a Forbes 10. születésnapi közönségszavazását, így ők kerültek a 2023. novemberi címlapra.
„Ebből egy nagyon szép, nyereséges üzlet válhat, ha ugyanazt végigcsináljuk a másik három országban, amit itthon megtettünk. A kihívás az, hogy ezt az új befektetési körből meg is tudjuk valósítani” – mondja Wettstein Albert, a Munch társalapítója. Az elmúlt években a magyar piac mellett már Csehországban, Romániában és Szlovákiában is megjelentek, több mint ötmillió felhasználó töltötte le az appjukat.
Alberttel a Hajós utcai Sushi Heaven étteremben találkozunk, ki is tudjuk itt próbálni az egyik új szolgáltatásukat – erről később. Azt nem mondhatja el, hogy mekkora összegű befektetést kaptak és cserébe mennyi részesedést adtak, üzleti titok. Annyit elárul, hogy az egyik legnagyobb tulajdonossá vált az Interactive VP.
„Egy magyar kkv vezetőjének józan ésszel felfoghatatlan lehet, hogy mit csinálnak ezek a srácok, öt év után sincs profit. De ez a piacunk sajátossága, a piactéralapú szolgáltatások dinamikája”
– mondja Albert arról, hogy mivel tudták meggyőzni a befektetőket. A 2020-ban indult Munch összességében masszív veszteségeket produkál, évről évre egyre nagyobbakat.
Azt mondja, nem arra fókuszálnak, hogy a cég az életciklusa elejétől kezdve nyereséges legyen, hanem hogy napi szinten beépüljenek a felhasználók életébe, és piacvezetővé váljanak azokban az országokban, ahol megjelennek. Szerinte sikerült ezt a pozíciót megszerezni, most érnek el egy olyan fázisba, hogy a következő egy–két évben csökkeni fognak a veszteségek, és a nyereségesség a cél.
Szerinte ez megfelel a klasszikus startupok életfázisainak. Az első szakasz a piacszerzés, a második a pozíció, a hálózat, a lojális ügyfélbázis megerősítése, a harmadik pedig a monetizálás, vagyis a pénzcsinálás. Átbeszélték a stratégiát az új befektetőkkel, akik minél inkább ambiciózus, bátor startupokba szeretnek fektetni, és támogatják a kockázatok bevállalását.
Dönthettek volna úgy is, hogy nem vonnak be kockázati tőkét, és egyetlen piacon, biztonságosan üzemelnek, óvatosan költenek, és arra figyelnek, hogy minél hamarabb, akár hónapok alatt megtérüljön a befektetés. Ők viszont azt tűzték ki maguk elé, hogy regionális bajnokok lesznek, ezért gyorsabban akartak növekedni a versenytársaiknál.
„A stratégia bejött – mondja –, hiszen mi tudtuk beolvasztani a román és a cseh versenytársainkat, mert tőkeerősebbek és agresszívebbek voltunk.
Most jön az a fázis, hogy ebből pénzt is kell csinálni.”
Wettstein Albert: „A stratégia bejött, hiszen mi tudtuk beolvasztani a román és a cseh versenytársainkat.” Fotó: Sebestyén László / Forbes.hu
Péterffy Tamás is rábólintott
Azért fektettek be a Munchba, mert hisznek a növekedésében – ezt már Czirják László, az Interactive Venture Partners vezető partnere mondja a Forbes.hu-nak. Az Egyesült Államokban született üzletember az online piacterek specialistája, 14-szeres nyereséggel szállt ki a Vaterából. Ő irányítja a Péterffy Tamás által támogatott, 50 millió eurót kezelő amerikai kockázatitőke-alapot a 2023-as indulása óta.
2021-ben, az RTL-en futó Cápák közöttben a Munchnál fordult elő a műsor történetében először, hogy mind az öt cápa befektetett. Hozzájuk akkor három angyalbefektető is csatlakozott, köztük Czirják, aki most az Interactive VP révén az egyik fő tulajdonossá vált.
Szerinte nem fair azt állítani a Munchról, hogy nincs profit, vannak olyan régiók, ahol már profitábilis a működésük, máshol pedig még dolgozni kell rajta.
„Nem fektettünk volna be, ha ez nem így lenne. A román piacon még nincs profit, de ez nem baj, ez a stratégia része, hiszen először itt is a növekedésre kell fókuszálni”
– mondja Czirják. Az Interactive VP befektetési bizottságában Péterffy Tamás is benne van, tájékoztatást kap, belekérdez részletekbe, figyelemmel kíséri a befektetéseket, a Munch-ra is rábólintott, ahogy a többi tag is.
Van az a vicc, hogy a kockázati tőkés hátrafelé megy be tárgyalni, hogy lássa a kijáratot – meséli Czirják. Arra utal, hogy itt is várható egy exit a jövőben, de szerinte ők rugalmasak a többi kockázatitőke-alaphoz képest.
Az Interactive VP egy amerikai alap, amelynek nincs meghatározott lejárata, vagyis nem kell például 7 év múlva mindenképpen kiszállnia, és nincs diverzifikációs megkötés sem. A korai, előmagvető szinttől a B szériás körig fektet be a kelet-közép-európai régióban, főként Magyarországon. A célcsoportja széles, leginkább az IT-területen aktív startupokra fókuszálnak, és szűk három év alatt már 14 befektetést valósítottak meg.
Czirják sem árulja el, mekkora befektetett összegről van szó a Munch esetében. A kezdetektől figyelik a céget, és úgy látja, mára túlléptek az ételmentő csomagok világán: több lábon állnak, három másik országban is megjelentek, piacuk nagyobb lett, ezért van bennük potenciál.
Ebéd féláron, akciós termékek házhoz