Az eheti Forbes Élő vendége Pistyur Veronika volt, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója, az Oktogon Ventures és a Startup Hungary alapítója és partnere, aki a Fehér Gyulával közös kockázati tőkealapjuk két új befektetéséről is beszámolt.
Az alapból technológiai megoldásokban érdekelt Oktogon Ventures most egy fizikai és zöld termékbe fektetett a Linear Labs esetében, amit 2014-ben alapított egy apa-fiú páros, Fred és Brad Hunstable. Brad alapítótársa volt Fehér Gyulának a Ustreamben és az akvizícióig ügyvezetőként vezette a céget, majd az IBM-nél maradva is segített tökéletesíteni a szolgáltatást. A fejlesztői oldalt is ex-ustreames kollégák erősítik, akik a budapesti központból dolgoznak.
Fő termékük az általuk szabadalmaztatott elektromotor, ami 40 százalékkal kevesebb anyagból áll össze, mint az eddigi megoldások, közel dupla nyomaték mennyiség kifejtésére alkalmas és átlagosan 30 százalékkal hatékonyabb a működése. Elsődlegesen a öt lóerő alatti hajtással rendelkező elektromos berendezések piacát célozták meg, ez a globális elektromotor piac 70 százalékát teszi ki, ilyenek például az elektromos rollerek, robogók, klímák.