M P

Időpont: 2021.10.21

Helyszín: Debrecen - Hotel Divinus***** (4032, Debrecen, Nagyerdei Krt. 1.)

Idén ősszel az UniCredit Bankkal karöltve újra útra kelünk és vidékre szállítjuk a címlapos sikersztorikat. Feltérképezzük a régiók üzleti közegét. Olyan helyi vállalatvezetőket hívunk meg, akik kicsiben kezdték és sikeresek lettek.

Házigazda: Galambos Márton, Forbes főszerkesztő

Képek megtekintése

Előadók:

Lukács László

Lukács Laci, a Tankcsapda alapítója, az egyetlen, aki 33 éve az együttes tagja. Sidlovics Gábor saját zenekaraiban játszott, majd 2012-ben csatlakozott a csapathoz. Fejes Tamás több, mint húsz éve dobol a zenekarban. Debrecenben hangszerboltja van évek óta. Mindhárman lokálpatrióták, a debreceni évzáró Tankcsapda-koncerttel hagyományt teremtettek, jövőre lesz a harmincadik.

Fejes Tamás

Sidlovics Gábor

Dudás Szabolcs

Miközben egy eldugott kis borsodi faluban sütötték pizzáikat, országos hírnevet szereztek Budapesttől több, mint 200 kilométerre. A családi vállalkozásban nemcsak a Dudás-testvérek, de feleségeik is dolgoznak, ők felelnek az édességekért. Elsőgenerációs vendéglátások, akik a Garda-tó partjáról tértek vissza és itthon mutatták meg, hogy a jóra mindenhol van igény.

Zajdó Csaba

Zajdó Csaba a WebShop Experts, a ShopRenter, az OptiMonk, és a Conversific alapítója, újabban az Innonic Startup Studio vezetőjeként dolgozik új termékötletek validálásán és nemzetközi bevezetésén. Célja, hogy szülessen meg az első magyar unikornis - azaz az egy milliárd dollár értékelést elérő cég, persze ő annak örülne a legjobban, ha Innonicos berkekből kerülne ki.

Gál Miklós

Gál Miklós a középiskolát követően közvetlenül a kereskedelemben próbált szerencsét. Kisebb kitérők után megalapították a Csoki Max kávé és édesség nagykereskedést, amely idővel családi vállalkozássá és egy sikertörténetté nőtté ki magát.
Hammel & Hochreiter Kft., business partner, interim-menedzser, lean&supply chain expert

Fejős Péter

Interim Menedzser Akadémia Kft., ügyvezető; Hammel & Hochreiter Kft. operatív vezető, generációváltás szakértő

Virágh Rajmund

Hammel & Hochreiter Kft., ügyvezető, interim-menedzsment és karriermenedzsment szakértő

Kristóf Györgyi

igazgató, GTB / Trade Finance & Faktoring

Kulbert Miklós

Program:

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

17.00-17.30

Regisztráció

17.30-17.45

Legyen meg az első magyar unikornis!

Az Innonic Startup Stúdióban párhuzamosan több céget építenek, mindet az e-kereskedelem iparágban. Céljuk, hogy megreformálják az internetes értékesítést, és megmutassák, hogy debreceni központtal is lehet világszínvonalú céget építeni.

  • Zajdó Csaba, Innonic Startup Studio, vezető; számos startup alapítója
  • Zajdó Csaba

    Zajdó Csaba a WebShop Experts, a ShopRenter, az OptiMonk, és a Conversific alapítója, újabban az Innonic Startup Studio vezetőjeként dolgozik új termékötletek validálásán és nemzetközi bevezetésén. Célja, hogy szülessen meg az első magyar unikornis - azaz az egy milliárd dollár értékelést elérő cég, persze ő annak örülne a legjobban, ha Innonicos berkekből kerülne ki.
17.45-18.00

Forgóeszközmenedzsment- mentőöv a krízisben

A pandémiás időszakban korábban nem tapasztalt kihívásokkal szembesültek a cégek: a megváltozott körülmények óriási volatilitást eredményeztek a vállalkozások készlet-, vevő- és szállító állományában; ennek kezelése komoly kihívás elé állította a vezetőket. A likviditás- és forgóeszköz finanszírozás menedzsment szerepét tehát az új helyzet drasztikusan és gyorsan felnagyította.

Powered by 

18.00-18.15

Kereskedésben nagy

A Csoki Max Magyarország Kft. 1998-ban alakult, édesség és kávé nagykereskedésként 10 fő alkalmazottal. Ma 120 munkavállalójuk van és több, mint 10 000 féle árucikkel kereskednek. A régió meghatározó kereskedője és csendes sikersztorija.

  • Gál Miklós, Csokimax, tulajdonos, ügyvezető
  • Gál Miklós

    Gál Miklós a középiskolát követően közvetlenül a kereskedelemben próbált szerencsét. Kisebb kitérők után megalapították a Csoki Max kávé és édesség nagykereskedést, amely idővel családi vállalkozássá és egy sikertörténetté nőtté ki magát.
18.15-18.30

Akiket nem állított meg a vírus

Nem sok új vendéglátóhely indult el a pandémia alatt, ők viszont kettőt is nyitottak az utóbbi időszakban. “Egy új üzletet szerettünk volna, kettő lett belőle” - meséli Dudás Szilárd, hogyan  bővítették a brandet a pandémia alatt franchise jelleggel. Tavaly óta már Debrecenben és Egerben is meg lehet kóstolni az Anyukám mondta híres római pizzáit. Az ételkiszállítás terén is újat mutattak a hazai piacon. Budapestre szállították félkész ételeket. Hajnalban előkészítették az ételeket Miskolcon, amelyek reggelre már dobozokban ott voltak Budapesten, hogy utána otthon a sütőben frissen illatozva készüljenek el. Budapest távoli, de óriási piacát így sikerült bevenniük az elmúlt időszakban, de az újranyitás után már nem folytatták, csak vészmegoldás volt, hogy ne kelljen elküldeniük senkit az állandó csapatból.

  • Dudás Szabolcs, Anyukám Mondta, tulajdonos
  • Dudás Szabolcs

    Miközben egy eldugott kis borsodi faluban sütötték pizzáikat, országos hírnevet szereztek Budapesttől több, mint 200 kilométerre. A családi vállalkozásban nemcsak a Dudás-testvérek, de feleségeik is dolgoznak, ők felelnek az édességekért. Elsőgenerációs vendéglátások, akik a Garda-tó partjáról tértek vissza és itthon mutatták meg, hogy a jóra mindenhol van igény.
18.30-18.38

Társ a menedzsmentben

A Hammel & Hochreiter menedzsmentszolgáltató: villámgyorsan alkalmazkodik a változásokhoz és a lean szemlélet mentén, interim menedzserek bevetésével bármely cégkultúrában és iparágban biztosít igény szerint menedzser erőforrást, tapasztalatot, tudást. Gyors és alapos diagnózist készít, interim menedzserekkel, alkalmazott vezetőkkel, projektmenedzserekkel vagy akár komplett csapatokkal támogatja a vállalatokat a változás- és válságmenedzsment, üzletfejlesztés és átalakulás, teljesítménymutatók javítása, családi vállalkozások esetében pedig az utódlás-menedzsment területén.

Powered by 

  • Fejős Péter, Hammel & Hochreiter Kft., business partner, interim-menedzser, lean&supply chain expert
  • Fejős Péter

  • Virágh Rajmund, Interim Menedzser Akadémia Kft., ügyvezető; Hammel & Hochreiter Kft. operatív vezető, generációváltás szakértő
  • Virágh Rajmund

  • Kristóf Györgyi, Hammel & Hochreiter Kft., ügyvezető, interim-menedzsment és karriermenedzsment szakértő
  • Kristóf Györgyi

18.38-19.10

Rock'n'Roll profik

A Tankcsapda a rendszerváltás évében, 1989-ben alakult meg, Debrecenben léptek fel először. A következő évben már a Petőfi Csarnok színpadán álltak, több külföldi turnéval a hátuk mögött. 2006-ban leváltak a lemezkiadójukról és sajátot alapítottak. A zenekar lemezeladásban és koncert-látogatottságával is a hazai élvonalban van bő harminc éve, de emellett több területen megreformálták a hazai zenei piacot és tudatosan felépítették a Tankcsapda-brandet is. Ezért is kerültek a Forbes Magazin címlapjára 2017 tavaszán.

  • Lukács László, Tankcsapda, énekes, basszusgitáros
  • Lukács László

    Lukács Laci, a Tankcsapda alapítója, az egyetlen, aki 33 éve az együttes tagja. Sidlovics Gábor saját zenekaraiban játszott, majd 2012-ben csatlakozott a csapathoz. Fejes Tamás több, mint húsz éve dobol a zenekarban. Debrecenben hangszerboltja van évek óta. Mindhárman lokálpatrióták, a debreceni évzáró Tankcsapda-koncerttel hagyományt teremtettek, jövőre lesz a harmincadik.
  • Fejes Tamás, Tankcsapda, dobos
  • Fejes Tamás

    Lukács Laci, a Tankcsapda alapítója, az egyetlen, aki 33 éve az együttes tagja. Sidlovics Gábor saját zenekaraiban játszott, majd 2012-ben csatlakozott a csapathoz. Fejes Tamás több, mint húsz éve dobol a zenekarban. Debrecenben hangszerboltja van évek óta. Mindhárman lokálpatrióták, a debreceni évzáró Tankcsapda-koncerttel hagyományt teremtettek, jövőre lesz a harmincadik.
  • Sidlovics Gábor, Tankcsapda, gitáros
  • Sidlovics Gábor

    Lukács Laci, a Tankcsapda alapítója, az egyetlen, aki 33 éve az együttes tagja. Sidlovics Gábor saját zenekaraiban játszott, majd 2012-ben csatlakozott a csapathoz. Fejes Tamás több, mint húsz éve dobol a zenekarban. Debrecenben hangszerboltja van évek óta. Mindhárman lokálpatrióták, a debreceni évzáró Tankcsapda-koncerttel hagyományt teremtettek, jövőre lesz a harmincadik.
19.10-21.00

Vacsora, networking

Mivel várunk még a rendezvényen?

Új arculattal jelentkezik a Hilltop! A borászat palackjain mostantól aromakör segít eligazodni a borokra jellemző íz- és illatjegyek között: így minden tétel címkéje egyedi, a címkéket leolvasva pedig mindenki megtalálja a maga kedvencét. Kóstolj velünk a pódiumbeszélgetések után!

Partnereink:

Névadó támogatónk

További támogatónk

Google+