Élő közvetítés

Belépés

M P
Minden fronton
 
A korona évében a nők között többen lettek munkanélküliek és többeknek csökkent a munkaidejük, mint a férfiaknak, általánosan a nőkre hárultak az otthon tanulással és a betegápolással kapcsolatos új terhek is, miközben az egészségügy alulfizetett állásaiban is elsősorban nők álltak helyt. Egyetlen év és egy világjárvány elég volt ahhoz, hogy évtizedeket lépjünk vissza a nemek közti egyenlőség frontján.
 
Hogyan lehet megállítani a visszafejlődést? Hol van a láthatatlan munka vége, milyen ma a jó munkahely, a jó szülő, hogyan küzdjük le nőként belső gátjainkat? Hogyan segítsük, támogassuk egymást?
 
A második Forbes Women's Summiton március 26-án a főszereplők ismét a lehetőségeink üzleti és társadalmi szinten, a konkrétumok, a hasznos, előremutató tanácsok férfiaknak és nőknek, a jövő. A Forbes Women's Summit a női egyenjogúság napja lesz 2021-ben is.

Előadóink lesznek:

Munk Vera

Vera régi motoros volt az Indexnél, 2002-től a lap újságírója. Az ország legolvasottabb hírportáljának tavaly nyári szétesésekor már főszerkesztő-helyettes volt, a tulajdonosi körrel való szembenállás egyik arca. A Telex őszi indulásától az új lap főszerkesztője.

Szentesi Éva

Író, újságíró, a WMN.hu munkatársa. 2013-ban diagnosztizálták méhnyakrákkal, betegségével kiállt a nyilvánosság elé, kampányának hatására ezrek mentek el szűrésre vagy merítettek erős a rák elleni küzdelemhez. Rendszeresen publikál és ad elő a túlélésről, a gyógyulásról és a kitartásról.

Gitanjali Rao

Gitanjali 12 éves volt, amikor egy találmányával feltűnt a 3M ifjúsági tudományos versenyén. A bluetooth-al ellátott eszköz a vízben lévő ólom szintjét méri és azonnal jelzi, ha veszélyes a víz. A most 15 éves lány másik találmánya a KIndly, ami figyelmezteti a tiniket, ha a posztolni kívánt szövegük erőszakos és ma bullyingra alkalmas. Mi hajtja előre Gitanjalit? És nem sajnálja-e, hogy feladja a gyerekkorát?

Szabados Ágnes

Az RTL híradósaként több mint hat éve minden nap látjuk a képernyőn. Ezt a hírnevet tudatosan kezdte használni az olvasás népszerűsítésére. A Nincs időm olvasni kihívás! nevű online közösségében harmincezer ember várja, hogy milyen könyvet ajánl nekik. Szabados Ágnes világjárvány ideje alatt sem torpant meg. Tavaly kiadót alapított és könyvesboltot nyitott. Hogyan tudott az ország minden szegletéből ilyen sokakat rávenni a rendszeres olvasásra, és hogyan lehet egy szerelemprojektet jól menő vállalkozássá növeszteni?

Ördög Nóra

Az egyik legnépszerűbb kereskedelmi tévés műsorvezetőként egy ország ismeri az arcát, de szűk egy éve az ünnepelt tévés léten túli énjét is aktívan építi. Férjével, Nánási Pál sztárfotográfussal Balatonakarattyán vállalkoznak, övék a Nekem a Balaton kisbolt és a nekema.hu webshop.

Geszti Péter

Pályafutása kezdetén még az Első emeletnek írt, majd a Rapülőknek és a Jazz+Az-nak köszönhetően országos ismertségre szert tevő “szöveggyártó kisiparos” Geszti Péter többek között olyan színházi kasszasikerek dalszövegét is írta, mint A dzsungel könyve vagy A Pál utcai fiúk. Mindemellett sikeres reklámos, a Jégkorszak-mozik híres szinkronhangja, de a Nemzeti Vágta és Arc kiállítás alapítója is. Nem mellesleg a Forbes júliusi címlaparca.
fotóművész

Nánási Pál

Mészáros Antónia

Mészáros Antónia az egyik legjobb példa rá, hogyan lehet az ismertséget jó ügyek szolgálatába állítani, esetében elsősorban a gyerekjóléti ügyekére. Az Uniceffel az elmúlt időszakban közel egy éven át tartó, átfogó kutatással vizsgálták a kisgyermeket nevelő édesanyák helyzetét, kezdve az irányukba támasztott társadalmi elvárásoktól a koronavírus-járvány családon belüli dinamikáján át, egészen a munkába való visszatérésig.

Bányainé Nagy Judit IS

Egymásra találtak, összeálltak, és felrobbant az Instagram. Három anya, aki Nemakarokbeleszólni nicknéven sok más anya szívéből szólnak nap mint nap – karakánul, viccesen, fájóan őszintén –, legyen szó makulátlan influencerekről, gyereknevelésről, családi életről vagy a közéleti vitatémákról. Mi most külön kérjük őket: szóljanak bele.

Fancsikai Eszter

Tapasztó Orsolya

Szurdi Panni

A Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos hallgatója. Az egyetem modellváltásakor a hallgatók közt szerveződő ellenállás egyik legismertebb figurája. A freeSZFE mozgalom szóvivője és kommunikációs koordinátora.

Szabó T. Anna

A Kolozsváron született József Attila-díjas költő, Szabó T. Anna egyetemi évei alatt kezdett el publikálni: azóta több, mint két tucat verses- és prózai kötete jelent meg, számos irodalmi díj kíséretében. Saját írásai mellett közel 80 művet, többek között Dr. Seuss és Beatrix Potter könyveit is az ő forditásában olvashatjuk; gyermekkönyv fordításaihoz 2017-ben kisebbik fia, az akkor 12 éves Dragomán Pali is több ízben csatlakozott.

Dragomán György

Dragomán György a kortárs magyar irodalmi élet egyik megkerülhetetlen alakja: 2005-ben kiadott második regényét, A fehér király-t több, mint 30 nyelvre fordították le, a The Washington Post elismerően nyilatkozott az író kísérletező stílusáról, tíz évvel később pedig már az Oscar-díjra jelölt Jonathan Pryce szereplésével készült belőle mozifilm. Azóta számos regénye és novelláskötete után olvasói most egy új, eddig számukra ismeretlen szerepben találkozhatnak vele: tavaly decemberben ugyanis Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről címmel megjelent első receptkönyve is.

Ditz Edit

Ditz Edit a magyar marketingszakma egyik kiemelkedő szereplője. A Grund Productions kreatív ügynökség társalapítójaként a brandépítés mellett olyan magyar filmek producere is, mint a BÚÉK, vagy a várhatóan idén mozikba kerülő Szia, Életem! A WSET nemzetközi borakadémikusaként bormarketing specialistaként is dolgozott; első dokumentumfilmje, a Folyékony arany a tokaji borvidéket mutatja be egy aszú teljes szüretévén keresztül.

Shirley Dloomy Mani

Az #IamRemarkable egy Google kezdeményezés, amely arra bíztatja a nőket, és más, alulreprezentált csoportokat, hogy merjenek büszkék lenni a munkahelyen és a személyes életükben elért sikereikre, eredményeikre. A program rávilágít arra, hogy mennyire fontos karrierünk során a magabiztos fellépés, az "önreklámozás" (self-promotion) és olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel ezt a képességünket fejleszthetjük. Hisszük, hogy a nőknek tudatában kell lenniük, hogy milyen nagyszerűek valójában. Képesnek kell lenniük arra, hogy ezt meg is osszák a világgal. Ezt az élményt, tapasztalatot ugyanis mindenki megérdemli - nemtől, kortól, munkahelytől függetlenül.

Vadász Illés

Online marketingszakember, a Google Magyarország munkatársa, a budapesti iroda egyik alapító tagja. Korábban a Canrationnél és a Carussel Groupnál dolgozott tanácsadó/projektmenedzserként. Tanulmányait a BGF-KKFK-n és az Anglia Ruskin University-n végezte. 15 éve ad tanácsot a magyar cégeknek, online jelenlétük és kampányaik hatékonyságának javítása érdekében.

Lakatos Mónika

Lakatos Mónika tavaly a világzenei Oscar-díjként is sokszor emlegetett Worldwide Music Expo (Womex) történetének legfiatalabb díjazottjaként és első cigány származású énekesként kapta meg az elismerést. A Romengo zenekarral Európán kívül még Dél-Amerikában és Ázsia nyolc országában turnéztak az utóbbi években. De hogyan lehet jól kezelni, ha a világzene krémje elismer, de itthon még mindig előfordul, hogy beletennének méltatlan helyzetekbe, és milyen tervei vannak a zenekarnak egy olyan év után, mint 2020?

Boldizsár Ildikó

Boldizsár Ildikó mögött több mint ezer tanítvány és harmincöt év mesekutatás áll. Karrierje kezdetén sokan csak legyintettek rá és a kutatásaira: „az a mesés kislány”. De első kötete mára tizenkét kiadást élt meg, ötvenötödik könyvének pedig idén januárban adta le a kéziratát. A visszavonulás fel sem merül benne. A nyitás után lehet, hogy egy marokkói vagy üzbegisztáni karavánszerájon futunk vele össze legközelebb.
Mit jelent ma digitális szü..

Szabó Melinda

Magyarország piacvezető telekommunikációs vállalatának vezérigazgató-helyettese. A Magyar Telekom teljes lakossági és a kis- és középvállalati szegmensért is felel. Irányítása alatt új márkastratégiát vezettek be, eredményesen növelték ügyfeleik elégedettségét és javították piaci pozíciójukat. Elkötelezetten hisz abban, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van és vallja, hogy egy vállalatnak felelőssége van abban, hogy törekedjen jobbá tenni a világot, amelyben működik. A Magyar Telekom feladatának tekinti, hogy a digitális technológia segítségével nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is segítse Magyarország digitális fejlődését. A járványhelyzet következtében kezdeményezésére a vállalat nem csupán elsőként jelent meg a digitalizációt elősegítő megoldásokkal, bevezették a Digitális Elsősegély programot, melynek keretében kórházaknak, illetve más intézményeknek biztosítják a korlátlan kapcsolatot.

Pataki Ági

Modellből üzletasszony, majd Balázs Béla-díjas filmproducer: Pataki Ági hihetetlen energiával és okosan lavírozott a pályák között, váltásaiban mindig az előző sikerekből tudott továbblépni. A hetvenes-nyolcvanas években Fabulon Ágiként az ország legismertebb reklámarca volt, igazi popkulturális ikon. A Forbes 2015-ös női listáján a magyar közélet kultúra kategóriájában a 9. legbefolyásosabb helyen végzett.

Horvát Lili

Horvát Lili második nagyjátékfilmje nemcsak itthon, hanem külföldön is diadalmenetet járt be. Érzékeny, őszinte, de erős története a szerelem természetéről díjat kapott Chicagóban, Varsóban, Philadelphiában, Velencében mutatták be és a hivatalos magyar Oscar-nevezés is Horvát Lili filmje lett. És bár “női filmként” hivatkoznak rá sokan a finom érzelmi világa miatt, ez a világ – ahogy a szerelem is – mindenkit megszólított.

Katona Ildikó

Katona Ildikó több mint húsz évig dolgozott az MKB Bankban, felépítette és 15 éven át vezette a privátbanki üzletágat, később üzleti vezérigazgató-helyettesként a pénzintézet második számú vezetője volt. Négy éve otthagyta a hitelintézetet, önálló vállalkozásba kezdett: elindította saját family office-át. Vagyonos családokat segít pénzügyi, befektetési, öröklési, vagyontervezési, cégeladási és -vásárlási döntésekben, miközben két tizenéves gyerekével saját életét is menedzseli.

Horváth Irma

Horváth Irma óriási energiákkal mindig több fronton pörög. Közösségépítő, közösségfejlesztő, csapatépítő coach, több éve aktív Mompreneurs Nagykövet, a magyarországi vállalkozó anyukák legnagyobb szervezetének lelkes támogatója. Társalapítója a Női Váltó Akadémiának, és legújabban a Drops nyelvtanulást segítő app nemzetközi csapatának tagja Head of Team pozícióban. Bevallottan elfogult és büszke anyuka.

Radnai-Zulauf Rita

Gyermekkorában Ausztriában élt, egyetemistaként jött haza Budapestre. Nemzetközi gazdálkodás BA, illetve logisztika MSc diplomáit a Corvinus Egyetemen szerezte, azóta üzleti és IT tanácsadóként dolgozik jellemzően nemzetközi projekteken. Négy nyelven beszél folyékonyan, talán ezért is elkötelezett a sokszínűség, a "diversity" iránt. Szívügye emellett a társadalami mobilitás és a tehetséggondozás. 2017 óta a Felsőoktatási Szakkollégiumok Országos Szervezetének, az Interkoll Minősítő Bizottságának elnöke is.

Baráth Barbara

Magyarország első szuperintenzív programozó bootcampjének, a Green Fox Academynek cégvezetője (jelenleg anyasági szabadságát tölti). HR és tech konferenciák rendszeres előadója, többek között a munkaerőpiac új kihívásainak való megfelelés és women in IT témákban, alapító tagja a ShareIT Lab // Nők az IT-ban kezdeményezésnek.

Bergmann Júlia

Győrben nőtt fel, tradicionálisan humán gimnáziumból fordult a reáltudományok felé. A BME-n végzett matematikusként, most az ELTE Informatikai Karának PhD hallgatója. 2017 óta a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium munkatársa, kutatási területe a gyártórendszerek optimalizálása. Emelett az EPIC InnoLabs adattudósa, ahol valós ipari környezetben látja az elméleti eredmények hasznosulását. A monitor előtt töltött hosszú órákat szabadidejében természetjárással ellensúlyozza.

Nagyághy Zita

2017-ben tanult meg programozni a Green Fox Academyn, azóta backend fejlesztőként dolgozik. Több mint egy éve erősíti a Falcon.io budapesti csapatát, ahol többedmagával egy közösségi média-marketing platform fejlesztésén dolgozik.

Hámori Barbara

Olyan televíziós sorozatok köthetőek a nevéhez, mint a Korhatáros szerelem, a 200 Első Randi, a Drága örökösök, vagy az RTL Klubon jelenleg is nagy sikerrel futó Keresztanyu. Cége, a Scripted Productions kifejezetten televíziós fikciós sorozatok gyártására specializálódott. Barbara az elmúlt 20 évben dolgozott szinte valamennyi televíziós műfajban kreatív alkotóként, de programigazgatói szerepben is kipróbálta magát: közel 8 évig dolgozott a Viasat3 csatorna hazai felfuttatásán a 2000-es évek elejétől, illetve több tv csatornát is útjára bocsátott, így a Viasat6, a LifeTv vagy OzoneTV televíziókat, amelyek jelenleg is fontos szereplői a hazai televíziós térképnek.
műsorvezető

Tatár Csilla

gyermekvédelmi szakértő, Hintalovon Alapítvány

Méth Barbara

alapító, nekedterem.hu

Molnár Eszter

alapítótárs, Pinkponilo

Kudron Anna

szociálpszichológus, egyetemi oktató

Szvetelszky Zsuzsanna

Építsd a vállalkozásod az e..
KKV szegmenskommunikációs vezető, Magyar Telekom

Nyiri Mária

Virágh Rajmund

"Ideális az a megoldás, amikor egyszerre férfi és női menedzserek – akár interim menedzserek – dolgoznak egy vállalatnál vagy egy interim projekten, mert hatékonyabb együttműködést és látványosabb sikereket lehet elérni.”
Hammel & Hochreiter Kft., ügyvezető, interim-menedzsment és karriermenedzsment szakértő

Kristóf Györgyi

Juhos Andrea

Közel két évtizedes nemzetközi tapasztalata van vezető- és szervezetfejlesztésben, az LHH New York-i irodájának is dolgozott, ma Magyarország vezető tanácsadócégének élén áll.

Tomán Szabina

Szabina diétájaként” először baráti körben terjedt, ma már Toman Diet néven nemcsak Magyarországon keresik, de Romániában, Ausztriában és Németországban is elérhető Tomán Szabina konzultációs fehérjediétája. Az egykori sikeres modell által kipróbált és továbbfejlesztett diéta budai cégközponttal, országos franchise-hálózattal, francia gyártóval és prémium ügyfélkörrel kapaszkodott meg a piacon, és lett mára egymilliárd forintos forgalmú vállalkozás. Alapító-tulajdonosa egyre nagyobb dimenzióban gondolkodó üzletember, aki már más befektetésekben is aktívan részt vállal.

Irma Veberic

Irma Veberic 2017-ben hazájából, Szlovéniából érkezett a Roche magyarországi egészségügyi leányvállalatának élére. Szenvedélyesen keresi az együttműködési lehetőségeket az egészségügyi ökoszisztéma minden szereplőjével, hogy a magyar betegek számára is minél szélesebb körben biztosított legyen a Roche innovatív terápiás portfóliója. Az eredetileg gyógyszerész végzettségű szakember kifejezetten keresi a kihívásokat, hisz a bátorság erejében és abban, hogy összefogással a magyar betegek kilátásai is javíthatók.

Program - Virtuális nagyszínpad

Programváltoztatás jogát fenntartjuk.

09.45-10.00

Megnyitó

Házigazda: Bánlaki D. Stella és Galambos Márton, Forbes

10.00-10.15

A digitalizáció veled van

A koronavírus rámutatott a digitalizáció fontosságára, hiszen jelen helyzetben az online eszközök és szolgáltatások segítségével tudunk kapcsolatban maradni. A  Telekomnál ebben a nehéz időszakban is arra törekszünk, hogy mindenben ügyfeleink és kollégáink mellett álljunk: legyen az segítség a digitális oktatásban, a vállalkozások digitalizációjában, megoldás a távmunkára, vagy lehetőség a kikapcsolódásra. Azt gondolom, 2021-ben a rugalmasság és az erős küldetéstudat az új szuperképességek, melyek mentén a márkáknak szükséges működniük.

A járványhelyzet számomra azt a változást hozta, hogy sokakhoz hasonlóan napjaim döntő része a digitális térben zajlik. Ezáltal még inkább kézzelfoghatóvá vált munkánk fontossága és büszkévé tesz, hogy azon dolgozunk, hogy biztosítsuk mindannyiunk számára az online életteret.
Powered by 

  • Szabó Melinda, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Magyar Tel.
  • Szabó Melinda

    Magyarország piacvezető telekommunikációs vállalatának vezérigazgató-helyettese. A Magyar Telekom teljes lakossági és a kis- és középvállalati szegmensért is felel. Irányítása alatt új márkastratégiát vezettek be, eredményesen növelték ügyfeleik elégedettségét és javították piaci pozíciójukat. Elkötelezetten hisz abban, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van és vallja, hogy egy vállalatnak felelőssége van abban, hogy törekedjen jobbá tenni a világot, amelyben működik. A Magyar Telekom feladatának tekinti, hogy a digitális technológia segítségével nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is segítse Magyarország digitális fejlődését. A járványhelyzet következtében kezdeményezésére a vállalat nem csupán elsőként jelent meg a digitalizációt elősegítő megoldásokkal, bevezették a Digitális Elsősegély programot, melynek keretében kórházaknak, illetve más intézményeknek biztosítják a korlátlan kapcsolatot.
10.15-10.45

A dolgozó nő - a világjárvány alatt

Globálisan nők között többen lettek munkanélküliek, többeknek csökkent a munkaidejük, és nehezebb visszatérniük a munkaerőpiacra, mint a férfiaknak, miközben jellemzően kevesebb a keresetük és a megtakarításuk. Sőt, a jellemzően alulfizetett hivatásokban - mint az ápolók, tanárok, szociális munkások, bolti eladók - is főleg a nők terhe nőtt. Mi vagy ki segíthet? Hogyan lehet változtatni ezen? És hogyan tud támogató lenni napjainkban egy munkahely? moderátor: Bánlaki D. Stella - főmunkatárs, Forbes

További előadók hamarosan!

  • Juhos Andrea, vezető- és szervezetfejlesztő, a Lee Hecht Harrison (LHH) Magyarország ügyvezető partnere
  • Juhos Andrea

    Közel két évtizedes nemzetközi tapasztalata van vezető- és szervezetfejlesztésben, az LHH New York-i irodájának is dolgozott, ma Magyarország vezető tanácsadócégének élén áll.
  • Tomán Szabina, Tomán Lifestyle, Tomán Beauty, alapító-tulajdonos
  • Tomán Szabina

    Szabina diétájaként” először baráti körben terjedt, ma már Toman Diet néven nemcsak Magyarországon keresik, de Romániában, Ausztriában és Németországban is elérhető Tomán Szabina konzultációs fehérjediétája. Az egykori sikeres modell által kipróbált és továbbfejlesztett diéta budai cégközponttal, országos franchise-hálózattal, francia gyártóval és prémium ügyfélkörrel kapaszkodott meg a piacon, és lett mára egymilliárd forintos forgalmú vállalkozás. Alapító-tulajdonosa egyre nagyobb dimenzióban gondolkodó üzletember, aki már más befektetésekben is aktívan részt vállal.
10.45-11.00

I am Remarkable (Angol nyelvű beszélgetés)

Az #IamRemarkable egy Google kezdeményezés, amely arra bíztatja a nőket, és más, alulreprezentált csoportokat, hogy merjenek büszkék lenni a munkahelyen és a személyes életükben elért sikereikre, eredményeikre. A program rávilágít arra, hogy mennyire fontos karrierünk során a magabiztos fellépés, az "önreklámozás" (self-promotion) és olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel ezt a képességünket fejleszthetjük. Hisszük, hogy a nőknek tudatában kell lenniük, hogy milyen nagyszerűek valójában. Képesnek kell lenniük arra, hogy ezt meg is osszák a világgal. Ezt az élményt, tapasztalatot ugyanis mindenki megérdemli - nemtől, kortól, munkahelytől függetlenül.
Powered by  
 
  • Shirley Dloomy Mani, #IamRemarkable Site Lead at Google Israel Ltd.
  • Shirley Dloomy Mani

    Az #IamRemarkable egy Google kezdeményezés, amely arra bíztatja a nőket, és más, alulreprezentált csoportokat, hogy merjenek büszkék lenni a munkahelyen és a személyes életükben elért sikereikre, eredményeikre. A program rávilágít arra, hogy mennyire fontos karrierünk során a magabiztos fellépés, az "önreklámozás" (self-promotion) és olyan eszközöket ad a kezünkbe, amelyekkel ezt a képességünket fejleszthetjük. Hisszük, hogy a nőknek tudatában kell lenniük, hogy milyen nagyszerűek valójában. Képesnek kell lenniük arra, hogy ezt meg is osszák a világgal. Ezt az élményt, tapasztalatot ugyanis mindenki megérdemli - nemtől, kortól, munkahelytől függetlenül.
11.00-11.25

A láthatatlan munka és a home office - a Covidot is a nők hordták ki?

Alig egy-két hónappal a világjárvány kitörése után világszerte világossá vált: az intézményrendszerek, amelyekre támaszkodnunk kell, az összeomlás szélén állnak, és nincs háttértámogatásuk. Pontosabban a nők, az anyák a háttértámogatásuk. A Covid erősítette azt a természetesnek, univerzálisnak és elvitathatatlannak tűnő állapotot, miszerint kizárólag a nők lehetnek a gyermekek és a betegek első számú gondozói. Visszaléptünk a nemek közti egyenlőség frontján? Akkor most hogyan tovább? moderátor: Bánlaki D. Stella - főmunkatárs, Forbes
Powered by  

  • Mészáros Antónia, Unicef Magyarország, ügyvezető igazgató
  • Mészáros Antónia

    Mészáros Antónia az egyik legjobb példa rá, hogyan lehet az ismertséget jó ügyek szolgálatába állítani, esetében elsősorban a gyerekjóléti ügyekére. Az Uniceffel az elmúlt időszakban közel egy éven át tartó, átfogó kutatással vizsgálták a kisgyermeket nevelő édesanyák helyzetét, kezdve az irányukba támasztott társadalmi elvárásoktól a koronavírus-járvány családon belüli dinamikáján át, egészen a munkába való visszatérésig.
  • Bányainé Nagy Judit IS, alapító, Nemakarokbeleszólni
  • Bányainé Nagy Judit IS

    Egymásra találtak, összeálltak, és felrobbant az Instagram. Három anya, aki Nemakarokbeleszólni nicknéven sok más anya szívéből szólnak nap mint nap – karakánul, viccesen, fájóan őszintén –, legyen szó makulátlan influencerekről, gyereknevelésről, családi életről vagy a közéleti vitatémákról. Mi most külön kérjük őket: szóljanak bele.
  • Fancsikai Eszter, alapító, Nemakarokbeleszólni
  • Fancsikai Eszter

    Egymásra találtak, összeálltak, és felrobbant az Instagram. Három anya, aki Nemakarokbeleszólni nicknéven sok más anya szívéből szólnak nap mint nap – karakánul, viccesen, fájóan őszintén –, legyen szó makulátlan influencerekről, gyereknevelésről, családi életről vagy a közéleti vitatémákról. Mi most külön kérjük őket: szóljanak bele.
  • Tapasztó Orsolya, alapító, Nemakarokbeleszólni
  • Tapasztó Orsolya

    Egymásra találtak, összeálltak, és felrobbant az Instagram. Három anya, aki Nemakarokbeleszólni nicknéven sok más anya szívéből szólnak nap mint nap – karakánul, viccesen, fájóan őszintén –, legyen szó makulátlan influencerekről, gyereknevelésről, családi életről vagy a közéleti vitatémákról. Mi most külön kérjük őket: szóljanak bele.
11.25-11.30

Minden krízis egy kiváló lehetőség - új megoldások a betegekért

A növekvő népesség, a magasabb várható élettartam, a krónikus betegségek térnyerése egyre nagyobb össztársadalmi terhet jelent. Az elmúlt 12 hónap során a COVID-dal kapcsolatos tapasztalataink ráerősítettek a kihívásokra és még kritikusabbá tették számunkra - iparágként és társadalomként - az innovációk és az ellátás újragondolását. Elég bátrak vagyunk, hogy megtegyünk a szükséges lépéseket? moderátor: Galambos Márton - a Forbes főszerkesztője

Powered by   

  • Irma Veberic, ügyvezető igazgató, Roche (Magyarország) Kft.
  • Irma Veberic

    Irma Veberic 2017-ben hazájából, Szlovéniából érkezett a Roche magyarországi egészségügyi leányvállalatának élére. Szenvedélyesen keresi az együttműködési lehetőségeket az egészségügyi ökoszisztéma minden szereplőjével, hogy a magyar betegek számára is minél szélesebb körben biztosított legyen a Roche innovatív terápiás portfóliója. Az eredetileg gyógyszerész végzettségű szakember kifejezetten keresi a kihívásokat, hisz a bátorság erejében és abban, hogy összefogással a magyar betegek kilátásai is javíthatók.
11.30-12.15

A bátorság és formái

Hányféleképpen lehetünk bátrak? Van, akit az élet kényszerít rá, hogy bátor legyen, más magának választja a kihívásokat, és akad, aki szándékosan a legnagyobb félelmeivel akar szembenézni. A közös bennük, hogy csodálattal nézünk rájuk. moderátor: Topolay Gábor- újságíró, Forbes

Powered by   

  • Munk Vera, főszerkesztő, Telex
  • Munk Vera

    Vera régi motoros volt az Indexnél, 2002-től a lap újságírója. Az ország legolvasottabb hírportáljának tavaly nyári szétesésekor már főszerkesztő-helyettes volt, a tulajdonosi körrel való szembenállás egyik arca. A Telex őszi indulásától az új lap főszerkesztője.
  • Szentesi Éva, író, újságíró
  • Szentesi Éva

    Író, újságíró, a WMN.hu munkatársa. 2013-ban diagnosztizálták méhnyakrákkal, betegségével kiállt a nyilvánosság elé, kampányának hatására ezrek mentek el szűrésre vagy merítettek erős a rák elleni küzdelemhez. Rendszeresen publikál és ad elő a túlélésről, a gyógyulásról és a kitartásról.
  • Szurdi Panni, szóvivő, freeSZFE mozgalom
  • Szurdi Panni

    A Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos hallgatója. Az egyetem modellváltásakor a hallgatók közt szerveződő ellenállás egyik legismertebb figurája. A freeSZFE mozgalom szóvivője és kommunikációs koordinátora.
12.15-13.15

Ebédszünet

13.15-13.40

Csodagyerek (angol nyelvű beszélgetés)

Gitanjali 12 éves volt, amikor egy találmányával feltűnt a 3M ifjúsági tudományos versenyén. A bluetooth-al ellátott eszköz a vízben lévő ólom szintjét méri és azonnal jelzi, ha veszélyes a víz. A most 15 éves lány másik találmánya a KIndly, ami figyelmezteti a tiniket, ha a posztolni kívánt szövegük erőszakos és ma bullyingra alkalmas. Mi hajtja előre Gitanjalit? És nem sajnálja-e, hogy feladja a gyerekkorát? moderátor: Galambos Márton - a Forbes főszerkesztője

  • Gitanjali Rao, TIME's 2020 Kid of the Year
  • Gitanjali Rao

    Gitanjali 12 éves volt, amikor egy találmányával feltűnt a 3M ifjúsági tudományos versenyén. A bluetooth-al ellátott eszköz a vízben lévő ólom szintjét méri és azonnal jelzi, ha veszélyes a víz. A most 15 éves lány másik találmánya a KIndly, ami figyelmezteti a tiniket, ha a posztolni kívánt szövegük erőszakos és ma bullyingra alkalmas. Mi hajtja előre Gitanjalit? És nem sajnálja-e, hogy feladja a gyerekkorát?
13.40-14.20

Erős párosok

Mit jelent a nemek közötti egyenlőség a négy fal között? Hogyan kaphatja meg mindenki a kiteljesedés lehetőségét, ha egy nap 24 órából áll? moderátor: Galambos Márton - a Forbes főszerkesztője
Powered by 

  • Geszti Péter, producer, előadó, dalszövegíró , Grund
  • Geszti Péter

    Pályafutása kezdetén még az Első emeletnek írt, majd a Rapülőknek és a Jazz+Az-nak köszönhetően országos ismertségre szert tevő “szöveggyártó kisiparos” Geszti Péter többek között olyan színházi kasszasikerek dalszövegét is írta, mint A dzsungel könyve vagy A Pál utcai fiúk. Mindemellett sikeres reklámos, a Jégkorszak-mozik híres szinkronhangja, de a Nemzeti Vágta és Arc kiállítás alapítója is. Nem mellesleg a Forbes júliusi címlaparca.
  • Szabó T. Anna, költő
  • Szabó T. Anna

    A Kolozsváron született József Attila-díjas költő, Szabó T. Anna egyetemi évei alatt kezdett el publikálni: azóta több, mint két tucat verses- és prózai kötete jelent meg, számos irodalmi díj kíséretében. Saját írásai mellett közel 80 művet, többek között Dr. Seuss és Beatrix Potter könyveit is az ő forditásában olvashatjuk; gyermekkönyv fordításaihoz 2017-ben kisebbik fia, az akkor 12 éves Dragomán Pali is több ízben csatlakozott.
  • Dragomán György, író
  • Dragomán György

    Dragomán György a kortárs magyar irodalmi élet egyik megkerülhetetlen alakja: 2005-ben kiadott második regényét, A fehér király-t több, mint 30 nyelvre fordították le, a The Washington Post elismerően nyilatkozott az író kísérletező stílusáról, tíz évvel később pedig már az Oscar-díjra jelölt Jonathan Pryce szereplésével készült belőle mozifilm. Azóta számos regénye és novelláskötete után olvasói most egy új, eddig számukra ismeretlen szerepben találkozhatnak vele: tavaly decemberben ugyanis Főzőskönyv – Írások főzésről és evésről címmel megjelent első receptkönyve is.
  • Ditz Edit, producer, Grund
  • Ditz Edit

    Ditz Edit a magyar marketingszakma egyik kiemelkedő szereplője. A Grund Productions kreatív ügynökség társalapítójaként a brandépítés mellett olyan magyar filmek producere is, mint a BÚÉK, vagy a várhatóan idén mozikba kerülő Szia, Életem! A WSET nemzetközi borakadémikusaként bormarketing specialistaként is dolgozott; első dokumentumfilmje, a Folyékony arany a tokaji borvidéket mutatja be egy aszú teljes szüretévén keresztül.
14.20-14.30

Erős páros a cégvezetésben és otthon

Hiszünk az emberekben és hiszünk a vezetőfejlesztés erejében. "Vállalatot vezetni éppen olyan, mint egy tartós és jó párkapcsolatot fenntartani!" A Hammel & Hochreiter Kft. a 2000-es évek eleje óta dolgozik azon, hogy Magyarországon ismert és elismert legyen az interim menedzsment szolgáltatás, szakma.

Powered by 

  • Virágh Rajmund, a HH ügyvezetője, a menedzsmentszolgáltató cégutódlás specialistája
  • Virágh Rajmund

    "Ideális az a megoldás, amikor egyszerre férfi és női menedzserek – akár interim menedzserek – dolgoznak egy vállalatnál vagy egy interim projekten, mert hatékonyabb együttműködést és látványosabb sikereket lehet elérni.”
  • Kristóf Györgyi, Hammel & Hochreiter Kft., ügyvezető, interim-menedzsment és karriermenedzsment szakértő
  • Kristóf Györgyi

14.30-15.15

Vállalkozást építeni és gyereket nevelni

Kreatívok, tehetségesek, maximalisták, bizonyítani akarnak a családjuknak, a világnak, de legfőképp maguknak. Van egy álmuk, elképesztő energiákat tudnak mozgósítani, de sokszor úgy érzik, hogy az egész világ ellenük van. Nehezen kérnek segítséget és ugyanúgy hajlamosak a kiégésre, mint a férfiak. Van, aki mégis megcsinálja, az út végén anyaként és vállalkozóként is kiteljesedik. Vajon mi a siker titka? moderátor: Fekete Emese - vezető szerkesztő, Forbes
Powered by  

  • Ördög Nóra, műsorvezető, gasztrovállalkozó, a Nekem a Balaton és a nekema.hu alapítója
  • Ördög Nóra

    Az egyik legnépszerűbb kereskedelmi tévés műsorvezetőként egy ország ismeri az arcát, de szűk egy éve az ünnepelt tévés léten túli énjét is aktívan építi. Férjével, Nánási Pál sztárfotográfussal Balatonakarattyán vállalkoznak, övék a Nekem a Balaton kisbolt és a nekema.hu webshop.
  • Nánási Pál, fotóművész
  • Nánási Pál

  • Katona Ildikó, privátbankár, az iPB Zrt. alapítója és vezetője
  • Katona Ildikó

    Katona Ildikó több mint húsz évig dolgozott az MKB Bankban, felépítette és 15 éven át vezette a privátbanki üzletágat, később üzleti vezérigazgató-helyettesként a pénzintézet második számú vezetője volt. Négy éve otthagyta a hitelintézetet, önálló vállalkozásba kezdett: elindította saját family office-át. Vagyonos családokat segít pénzügyi, befektetési, öröklési, vagyontervezési, cégeladási és -vásárlási döntésekben, miközben két tizenéves gyerekével saját életét is menedzseli.
  • Horváth Irma, Mompreneurs nagykövet, a Női Váltó Akadémia társalapítója
  • Horváth Irma

    Horváth Irma óriási energiákkal mindig több fronton pörög. Közösségépítő, közösségfejlesztő, csapatépítő coach, több éve aktív Mompreneurs Nagykövet, a magyarországi vállalkozó anyukák legnagyobb szervezetének lelkes támogatója. Társalapítója a Női Váltó Akadémiának, és legújabban a Drops nyelvtanulást segítő app nemzetközi csapatának tagja Head of Team pozícióban. Bevallottan elfogult és büszke anyuka.
15.15-15.25

Biztonságban az interneten

Gyermekeink biztonsága az online térben mindig is fontos téma volt, amelynek jelentősége az online oktatással és a gyermekeket, családokat érintő lezárásokkal egyik napról a másikra növekedett meg és vált a mindennapok részévé. Több szülői stratégiát is látunk az online biztonság kialakítása kapcsán, melyben különböző technológiai megoldások hatékony segítséget nyújtanak a szülők, családok és tanárok számára.
Powered by  
 
  • Vadász Illés, Google
  • Vadász Illés

    Online marketingszakember, a Google Magyarország munkatársa, a budapesti iroda egyik alapító tagja. Korábban a Canrationnél és a Carussel Groupnál dolgozott tanácsadó/projektmenedzserként. Tanulmányait a BGF-KKFK-n és az Anglia Ruskin University-n végezte. 15 éve ad tanácsot a magyar cégeknek, online jelenlétük és kampányaik hatékonyságának javítása érdekében.
15.25-15.50

Dehogy férfimunka - nők az IT-szakmában

Hogyan lehet elhitetni a lányokkal, hogy sikeresek lehetnek férfiak dominálta szakmákban? Milyen berögződések akadályozzák őket a pályaválasztásban? Miként kellene változnia az oktatásnak, hogy fiúk és lányok egyaránt nyitottabbak legyenek a nem nekik elkönyvelt szakmák iránt? Mit tehet a szülő azért, hogy a lánya a neme miatt ne mondjon le az álmairól? moderátor: Galavits Patrik - újságíró, Forbes
 
Powered by 
 
  • Baráth Barbara, ShareIT Lab társalapító, Green Fox Academy cégvezető
  • Baráth Barbara

    Magyarország első szuperintenzív programozó bootcampjének, a Green Fox Academynek cégvezetője (jelenleg anyasági szabadságát tölti). HR és tech konferenciák rendszeres előadója, többek között a munkaerőpiac új kihívásainak való megfelelés és women in IT témákban, alapító tagja a ShareIT Lab // Nők az IT-ban kezdeményezésnek.
  • Bergmann Júlia, adattudós, ELHK SZTAKI és EPIC InnoLabs
  • Bergmann Júlia

    Győrben nőtt fel, tradicionálisan humán gimnáziumból fordult a reáltudományok felé. A BME-n végzett matematikusként, most az ELTE Informatikai Karának PhD hallgatója. 2017 óta a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium munkatársa, kutatási területe a gyártórendszerek optimalizálása. Emelett az EPIC InnoLabs adattudósa, ahol valós ipari környezetben látja az elméleti eredmények hasznosulását. A monitor előtt töltött hosszú órákat szabadidejében természetjárással ellensúlyozza.
  • Nagyághy Zita, Junior Backend Engineer, Falcon.io
  • Nagyághy Zita

    2017-ben tanult meg programozni a Green Fox Academyn, azóta backend fejlesztőként dolgozik. Több mint egy éve erősíti a Falcon.io budapesti csapatát, ahol többedmagával egy közösségi média-marketing platform fejlesztésén dolgozik.
15.50-15.58

Az egyenlőség megteremtése - Nők az IT szektorban

Milyen szerepet játszik az Accenture a munkahelyi egyenlőség megteremtésében?
Vajon milyen kihívásokat jelent egy férfiakkal telített szakmában dolgozni?
Hallgasd meg a vállalat Inclusion & Diversity vezetőjével folytatott beszélgetést és csatlakozz a mozgalomhoz.

 Powered by 

  • Radnai-Zulauf Rita, Accenture Magyarország, Inclusion & Diversity Lead
  • Radnai-Zulauf Rita

    Gyermekkorában Ausztriában élt, egyetemistaként jött haza Budapestre. Nemzetközi gazdálkodás BA, illetve logisztika MSc diplomáit a Corvinus Egyetemen szerezte, azóta üzleti és IT tanácsadóként dolgozik jellemzően nemzetközi projekteken. Négy nyelven beszél folyékonyan, talán ezért is elkötelezett a sokszínűség, a "diversity" iránt. Szívügye emellett a társadalami mobilitás és a tehetséggondozás. 2017 óta a Felsőoktatási Szakkollégiumok Országos Szervezetének, az Interkoll Minősítő Bizottságának elnöke is.
15.58-16.15

Kávészünet

Közben bemutatkoznak a MesterAkadémia mesterei

16.15-17.00

Egyenesen előre

Egy gyorsan felívelő karrierúton sűrűsödve jöhetnek szembe a válsághelyzetek. Hogyan hozzunk jó döntéseket olyan nehezített terepeken, mint a 2020-as év volt, vagy akkor, ha az utunk során lépten-nyomon sztereotípiákba ütközünk? Egy biztos, megfelelő kudarckultúrára, kockázatvállalásra, és hatékony krízismenedzsmentre szükség lesz a hátizsákban. De hogyan pakoljuk ezeket bele? moderátor: Váradi Ibolya - újságíró, Forbes

  • Szabados Ágnes, irodalomrajongó-olvasásnépszerűsítő, az RTL híradósa, a Libertine Könyvesbolt alapítója
  • Szabados Ágnes

    Az RTL híradósaként több mint hat éve minden nap látjuk a képernyőn. Ezt a hírnevet tudatosan kezdte használni az olvasás népszerűsítésére. A Nincs időm olvasni kihívás! nevű online közösségében harmincezer ember várja, hogy milyen könyvet ajánl nekik. Szabados Ágnes világjárvány ideje alatt sem torpant meg. Tavaly kiadót alapított és könyvesboltot nyitott. Hogyan tudott az ország minden szegletéből ilyen sokakat rávenni a rendszeres olvasásra, és hogyan lehet egy szerelemprojektet jól menő vállalkozássá növeszteni?
  • Lakatos Mónika, a Romengo együttes énekesnője
  • Lakatos Mónika

    Lakatos Mónika tavaly a világzenei Oscar-díjként is sokszor emlegetett Worldwide Music Expo (Womex) történetének legfiatalabb díjazottjaként és első cigány származású énekesként kapta meg az elismerést. A Romengo zenekarral Európán kívül még Dél-Amerikában és Ázsia nyolc országában turnéztak az utóbbi években. De hogyan lehet jól kezelni, ha a világzene krémje elismer, de itthon még mindig előfordul, hogy beletennének méltatlan helyzetekbe, és milyen tervei vannak a zenekarnak egy olyan év után, mint 2020?
  • Boldizsár Ildikó, mesekutató, író
  • Boldizsár Ildikó

    Boldizsár Ildikó mögött több mint ezer tanítvány és harmincöt év mesekutatás áll. Karrierje kezdetén sokan csak legyintettek rá és a kutatásaira: „az a mesés kislány”. De első kötete mára tizenkét kiadást élt meg, ötvenötödik könyvének pedig idén januárban adta le a kéziratát. A visszavonulás fel sem merül benne. A nyitás után lehet, hogy egy marokkói vagy üzbegisztáni karavánszerájon futunk vele össze legközelebb.
17.00-17.45

Változások a kamera mögött

Egy 2020-as kutatás szerint négy az egyhez arányban továbbra is a férfiak dominálják a filmipart, és ez így van amióta csak létezik a mozgókép. Ám ez az arány még így is sosem látott rekord – akkor most örüljünk neki? Annak mindenképpen, hogy a film minden területén vannak nők, akik zászlójukra tűzték a női történeteket, az érzékenység erejét, és férfiak is, akik szívesen válnak alkotótárssá és szolgálják tehetségükkel a női projekteket. Nemcsak Hollywoodban, itthon is. Ők a garancia arra, hogy a 2020-as „rekord” csak egy pillanatnyi állapot a folyamatban, amíg a női író, rendező, producer, zeneszerző vagy operatőr nem üdítő kivétel lesz, hanem megingathatatlan alapvetés. moderátor: Gólya Ágnes - újságíró, Forbes
Powered by 

  • Pataki Ági, producer, modell
  • Pataki Ági

    Modellből üzletasszony, majd Balázs Béla-díjas filmproducer: Pataki Ági hihetetlen energiával és okosan lavírozott a pályák között, váltásaiban mindig az előző sikerekből tudott továbblépni. A hetvenes-nyolcvanas években Fabulon Ágiként az ország legismertebb reklámarca volt, igazi popkulturális ikon. A Forbes 2015-ös női listáján a magyar közélet kultúra kategóriájában a 9. legbefolyásosabb helyen végzett.
  • Horvát Lili, filmrendező, forgatókönyvíró
  • Horvát Lili

    Horvát Lili második nagyjátékfilmje nemcsak itthon, hanem külföldön is diadalmenetet járt be. Érzékeny, őszinte, de erős története a szerelem természetéről díjat kapott Chicagóban, Varsóban, Philadelphiában, Velencében mutatták be és a hivatalos magyar Oscar-nevezés is Horvát Lili filmje lett. És bár “női filmként” hivatkoznak rá sokan a finom érzelmi világa miatt, ez a világ – ahogy a szerelem is – mindenkit megszólított.
  • Hámori Barbara, producer, showrunner
  • Hámori Barbara

    Olyan televíziós sorozatok köthetőek a nevéhez, mint a Korhatáros szerelem, a 200 Első Randi, a Drága örökösök, vagy az RTL Klubon jelenleg is nagy sikerrel futó Keresztanyu. Cége, a Scripted Productions kifejezetten televíziós fikciós sorozatok gyártására specializálódott. Barbara az elmúlt 20 évben dolgozott szinte valamennyi televíziós műfajban kreatív alkotóként, de programigazgatói szerepben is kipróbálta magát: közel 8 évig dolgozott a Viasat3 csatorna hazai felfuttatásán a 2000-es évek elejétől, illetve több tv csatornát is útjára bocsátott, így a Viasat6, a LifeTv vagy OzoneTV televíziókat, amelyek jelenleg is fontos szereplői a hazai televíziós térképnek.

Workshop terem

Powered by 

12.15-12.45

Mit jelent ma digitális szülőnek lenni?

2021-ben gyermeket nevelni azt jelenti, hogy digitális szülőként is helyt kell állni. De hogyan tudnak a szülők példaképek lenni az online világban is? Mire kell odafigyelniük, ha gyermeküket biztonságban akarják tudni most és a jövőben?  Milyen kockázatai vannak a közösségi médiában megosztott felvételeknek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ a beszélgetés során.

A beszélgetést vezeti: Bombera Krisztina

  • Tatár Csilla, műsorvezető
  • Tatár Csilla

  • Méth Barbara, gyermekvédelmi szakértő, Hintalovon Alapítvány
  • Méth Barbara

  • Szabó Melinda, kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Magyar Tel.
  • Szabó Melinda

    Magyarország piacvezető telekommunikációs vállalatának vezérigazgató-helyettese. A Magyar Telekom teljes lakossági és a kis- és középvállalati szegmensért is felel. Irányítása alatt új márkastratégiát vezettek be, eredményesen növelték ügyfeleik elégedettségét és javították piaci pozíciójukat. Elkötelezetten hisz abban, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van és vallja, hogy egy vállalatnak felelőssége van abban, hogy törekedjen jobbá tenni a világot, amelyben működik. A Magyar Telekom feladatának tekinti, hogy a digitális technológia segítségével nemcsak egyéni, de társadalmi szinten is segítse Magyarország digitális fejlődését. A járványhelyzet következtében kezdeményezésére a vállalat nem csupán elsőként jelent meg a digitalizációt elősegítő megoldásokkal, bevezették a Digitális Elsősegély programot, melynek keretében kórházaknak, illetve más intézményeknek biztosítják a korlátlan kapcsolatot.
12.45-13.15

Építsd vállalkozásod az erősségeidre! Nők és az online szájreklám, avagy a jó pletyka üzletet hoz

Mit jelent a pletyka pozitív kontextusban? Ha vállalkozásról van szó, bizony van létjogosultsága a "jó pletykának", ami könnyen elér a vásárlókhoz és jó hírnevet épít, optimális esetben egy tovább ajánlásban teljesedik ki. A női vállalkozók a megmondhatói, mekkora jelentősége van mai digitalizált világunkban az online ajánlásoknak.

A beszélgetést vezeti: Bombera Krisztina

Mit kapsz még a jegyed mellé?

A budapesti jegyvásárlók ebédjéről a Fruccola gondoskodik. A Budapesten kívüli vásárlókat megajándékozzuk egy Lelkes 2021 Naptárral.

Ismerkedj meg az Omorovicza termékeivel, amelyek a magyar termálvíz gyógyító erejét használják a bőrápolásban. Vegyél részt egy 30 perces konzultáción és kényeztető kezelésen új, Andrássy úti üzletükben.

Hűtsd be, bontsd fel, tölts és kortyold! Tudjuk, hogy megérdemled. Vajon ki kell várni egy különleges eseményt, vagy el kell érni egy kiemelkedő teljesítményt azért, hogy kibontsunk egy üveg pezsgőt? Vagy az is lehet, hogy a pezsgő kibontása teszi különlegessé a napot? Bármelyiket is vallod, ez a nap, a női teljesítmények ünneplése megérdemli, hogy koccintsunk rá egy finom Juhász Eufória pezsgővel.

Értékes diplomát és sikeres jövőt szeretnél gyermeked számára? Keresd az információkat a welcome csomagban a Financial Times által a világ legjobb üzleti iskolái között számon tartott francia ESSCA School of Management angol nyelvű, nemzetközi menedzsment budapesti alapképzéseiről! A három nemzetközi akkreditációval rendelkező iskola oktatási és mentori rendszere nagyban hozzájárul a sikeres karrierépítéshez.

Hallani a kedvenc dalod a rádióban, az első korty a reggeli kávéból, egy gyönyörű naplemente varázslatos színei. Az életet pont ezek az apró örömök teszik izgalmassá. Ezt ünnepli a Boss Alive új női illata. Próbáld ki te is legújabb magával ragadó virágos-fás Eau de Toilette újdonságukat! Találd meg az élet apró örömeit!

_________________________

Lazy bird jegyvásárlóinknak welcome csomagot nem tudunk biztosítani!

_________________________

A Roche közel 40 éve dolgozik magyar betegekért. Támogatjuk a magyar egészségügyet nemzetközi szakértelmünkkel, innovatív diagnosztikai megoldásainkkal és kezeléseinkkel az onkológia, a neurológia és más betegségek területén. 2006-ban nyitottuk meg Budapesten nemzetközi szolgáltatóközpontunkat, 2019-ben pedig létrehoztuk a gyógyszermellékhatás-regisztráló irodánkat is. Jövőképünk, hogy a betegek számára nyújtott előnyöket 3-5-szörösére növeljük, miközben felére csökkentjük a társadalom költségeit - elkötelezettek vagyunk, hogy érdemben változtassunk az egészségügy jövőjén.

Partnereink:

Névadó támogatónk

Szekció támogatónk

További támogatónk

Google+