G

Időpont: 2025.03.26

Helyszín: Apollo Gallery (Budapest, Blaha Lujza tér 1, 1085)

Előadók

Máté Kriszta



Az egykori híradós és műsorvezető ma is a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplője. Ma már kevesebbet van a kamera előtt, inkább mögötte arat sikereket. Producerként jegyzi a töretlen népszerűségnek örvendő üzleti showműsort, a Cápák közöttet, aminek már a 6. évadát vetítik.

Herendi Gábor



Nem volt szokványos régen sem, hogy valaki fogorvosi diplomával ment a filművészetire - persze aki egyszer-egyszer bepillantott Herendiék rendelőjének várótermébe, az ezen nem igen lepődhetett meg. Herendi Gábort nem vették fel, gyorsan kiszórták, mégis a kamera fele tendált, sikeres reklámfilmesből lett igazi sikergyáros a moziban is. A Valami Amerika, a Kincsem és a Magyar Vándor után így sem volt biztos, hogy újra rendezhet. A Futni mentem és a gyártó Vertigo azonban mindent megváltoztatott.

Nyiri Gábor



Nyiri Gábor a budapesti Kísérleti Orvostudományi Intézet csoportvezetője. Doktori tanulmányainak nagy részét az angliai Oxfordi Egyetemen végezte, és a japán Okazakiban is tanult idegtudományokat. Doktori értekezését követően munkacsoportot hozott létre a Kísérleti Orvostudományi Intézetben, az Agykéreg Kutatócsoporton belül, ahol jelenleg a csoport vezetője és az MTA doktora.

Somogyi Hajnalka



Művészettörténész, kortárs művészeti kurátor. Huszonévesen lett a Trafó Galéria vezetője, első magyarként – hitelt fölvéve – végezte el a világ egyik legelismertebb kurátori képzését az amerikai Bard College-ban. Később a Ludwig Múzeum kurátora és az Artmagazin szerkesztője is volt. 2015-ben, mindenféle állami támogatás nélkül alapította meg az OFF Biennálét, ami azóta Közép-Európa egyik legnagyobb független kortárs művészeti eseményévé vált. Az elmúlt években felkerült a nemzetközi képzőművészeti színtér legbefolyásosabb szereplőit rangsoroló, londoni ArtReview Power 100-as listájára, valamint a magyar Forbes legbefolyásosabb nőket bemutató listájára is. Egyetemi oktatóként a 21. századi művészetről és a kulturális finanszírozási modellekről tart órákat.
ügyvezető, elnök, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, FÜGE Egyesület

Rozgonyi-Kulcsár Viktória



Márciusi Afterwork

A jó történetek összekötnek, nem csak papíron. A személyes találkozásoknak ereje van, inspirál, felemel és formál. Találkozzunk a Forbes Afterwork eseményünkön, ahol az izgalmas színpadi beszélgetéseken túl lehetőséged nyílik kapcsolódni egy pohár bor és finom falatkák mellett. 

Csatlakozz hozzánk Márciusban!

Program

18.00-18.20

Nyiri Gábor

„Egyszerűen meg kell tudnunk, milyen agyterületek vannak, csak utána tudunk elkezdeni gondolkodni azon, mit hogyan gyógyíthatunk.” Az agy jutalmazórendszerében, az érzelmek feldolgozásában és a motivációs folyamatok irányításában is kulcsszerepet játszó, eddig ismeretlen agytörzsi területet fedeztek fel a HUN-REN KOKI magyar kutatói. Milyen új frontvonalat nyithat ez a depresszió elleni harcban? Végére érünk-e valaha az agy felfedezésének? Nyiri Gábor vezető kutatóval ezekről a kérdésekről is beszélgetünk.

18.20-18.40

Herendi Gábor

Herendi Gáborban a szándék megvolt, mégsem vezetett egyenes - és szokványos út - számára a filmes világba. Az elmúlt 35 év 10 legnézettebb filmje közül 4 az ő rendezése. A magyar filmfinanszírozás megváltozása miatt olyannyira fogyni kezdett körülette a levegő, hogy majdnem feladta. Aztán jött a Futni mentem - és egy újbb rekord. Van-e a sikernek receptje és milyen tervei vannak a jövőre? Jön az újabb diadalmenet? 

18.40-19.00

Somogyi Hajnalka és Rozgonyi-Kulcsár Viktória

A kurátor, aki felrázta a kortárs művészetet, illetve a színházi menedzser, aki összefogja és segíti a független társulatokat. Két különutas nő, akik dacolva az állami támogatások hiányával felkarolják a kortárs művészeket, és lehetőséget adnak nekik a bemutatkozásra. Rozgonyi-Kulcsár Viktória tizenkét éve működteti Budán a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, és tavaly ősz óta az Átrium szakmai vezetését is elvállalta, utóbbiban azóta 100-105 százalékos telt házzal mennek esténként az előadások. Somogyi Hajnalka pedig 2015-ben mindenféle állami támogatás nélkül megalapította a független képzőművészeti fesztivált, a budapesti Off-Biennálét. Honnan jön az energiájuk, a kreativitásuk és a kitartásuk? Women Power a javából!

Moderátoraink

főszerkesztő, Forbes

Zsiborás Gergő



főmunkatárs, Forbes

Vaszkó Iván



főszerkesztő-helyettes, Forbes

G. Tóth Ilda



főmunkatárs, Forbes

Zomborácz Iván



Google+