A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Fotó: Orbital Strangers

A világ egyetlen Steve Jobs-szobráért nem repülőre, hanem HÉV-re kell szállnod

A szobrot az első magyar IT-milliárdos állíttatta az óbudai Graphisoft Parkban annak emlékére, hogy a Graphisoft indulását a kaliforniai cég és Steve Jobs személyesen is segítette. Erről is mesélt Bojár Gábor, miközben az irodáját fotóztuk az augusztusi Forbesban. Nézd, új dizájnt kapott a lap! 

 

Bojár Gábor régi vágású IT-vezér. Az asztalán rendezett káosz uralkodik, a kávét feketén, cukor nélkül issza, és ha üzleti példaképet kéne megneveznie, nem az exhibicionista Elon Muskra gondol, hanem a puritán Steve Jobsra.  A legendás Apple-alapító azonban nem csak távoli inspirációt jelentett Bojár Gábornak, hanem

személyesen is sokat segített a Graphisoft kezdeti idején.

Fotó: Orbital Strangers

A magazin Nézd az irodám! sorozatának augusztusi vendége a Graphisoft, a Graphisoft Park és az Aquincum Technológiai Intézet alapítója volt, ekkor mesélt többek között a Graphisoft és Steve Jobs különleges kapcsolatáról, ami az 1980-as évekig nyúlik vissza.

Bojár még 1982-ben indította az építészeti modellezéssel foglalkozó szoftvercégét, az első megbízásuk az épülő paksi atomerőműhöz kapcsolódott, ahol a magyar és szovjet mérnökök közötti vitát oldottak fel. Egy kétdimenziós műszaki rajzot digitalizáltak három dimenzióban, így kibukott az eredeti szovjet tervek rejtett hibái, bizonyos csőszakaszok. A magyar delegáció aztán a tárgyalásokon a Graphisoft modelljével bizonyította az igazát, amiért kedvezményesen importálhatott áramot a Szovjetunióból.

Fotó: Orbital Strangers

A vasfüggöny keleti feléről azonban nem volt egyszerű kilépni a nyugati piacokra, és ebben óriási segítséget jelentett az Apple és Jobs.

„Steve-nek rengeteget köszönhetett a Graphisoft a korai években, először az 1984-es hannoveri expón találkoztam vele. Ekkor már kapcsolatban voltunk az Apple európai részlegével, de személyesen eljött a Cebit kiállításra és megnézte az Archichad 3D-s tervezőprogramját.” Minden bizonnyal tetszett neki, amit látott, mert

„ezután áldását adta ránk, hogy rendben vannak a magyar srácok, és támogatnak minket.

A kaliforniai vállalat pénzzel és paripával (vagyis számítógépekkel) segítette a Graphisoftot, valamint felvették a magyar cég szoftverét az Apple nemzetközi disztribúciós hálózatába, ami óriási marketingerővel bírt, és megalapozta a külföldi terjeszkedésüket.

Jobs 2011-es halála után Bojár egyből kérelmezte, hogy hálája jeléül hadd állíthasson neki emléket egy szobor formájában. Az életnagyságú bronzszobrot Tóth Ernő készítette, és 2011 decemberében avatták fel a Graphisoft Parkban, a most már a német Nemetschek csoporthoz tartozó Graphisoft budapesti központja előtt.

„Azóta sem állítottak máshol szobrot neki, még a cupertinói központban sem.”

 

Arról, hogy milyen Apple-relikvia áll Bojár Gábor irodájában, és hogy miért hozza fel példának mindig az Aquincum Technológiai Intézet diákjainak, az augusztusi Forbesban olvashattok. Itt pedig bele is lehet lapozni a magazinba:

Fotók: Orbital Strangers

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”