Nagy Ervinre mindig hallgattak a szülei. Engedték, hogy biciklin nyakába vegye Dunaújvárost, ha épp udvarolni támadt kedve, mehetett, amikor tizenhat évesen elszegődött Münchenbe kubikolni, de meghallották azt is, hogy színész szeretne lenni. Később SZFE-s tanárai sem próbálták megzabolázni szépfiús vidéki nyerseségét, hagyták, hogy ösztönei úgy működjenek, ahogy kell. A szabadságérzet vezérelte, amikor társult a Katonához, és akkor is, amikor két évtizeddel később úgy döntött, eljön. Sohasem volt még annyira a maga ura, mint most, de függetlenségét hamarosan teljesen új szintre emeli – ezúttal azonban már nem színészként. Megjelent a legújabb Forbes, a címlapon Nagy Ervinnel.
„Láttam rajta, hogy bátor. Hogy van benne valamiféle elemi kíváncsiság. Hogy jókedvűen kockáztat. Hogy nem akar vigyázni magára, nem védi magát. Ezek nem a jó színész alaptulajdonságai. Hanem a nagy színészé.” (Enyedi Ildikó)
Enyedi Ildikó a Terápia castingján találkozott először Nagy Ervinnel, de már évekkel előtte felfigyelt rá – nem a színházban, mint mások, hanem Török Ferenc 2004-es, Szezon című filmjében. Ervin addigra már keresett színész volt, a rendező a filmet látva mégis azt érezte, hogy többre, mélyebbre is képes. „Tudtam, hogy itt még nagyon nagy tartalékok vannak – meséli. – Nagyon szeretnék még egyszer életemben dolgozni vele, és egy nagy, összetett szerepet írni neki. Rendező vagyok, így önző módon azt remélem, hogy a színészet megmarad a fő szenvedélyének. De tudom, hogy nagyon sok minden más is érdekli a világból.”
