A magyar történelmet feldolgozó film- és sorozatprojektek sorra nyerik el a Káel Csaba kormánybiztos fémjelezte Nemzeti Filmintézet (NFI) legnagyobb fejlesztési, előkészítési, gyártási és promóciós támogatásait. Évek óta ez a trend, mondhatni a stratégia, hol Rákay Philip-estül, hol talán Kevin Spacey-stül. A júniusi Forbes magazinban listáztunk tíz készülő produkciót és bemutatójuk várható dátumát, az eddig elnyert összeg szerinti csökkenő sorrendben.
„Korábban sosem látott, nemzetközi léptékű tévésorozatról” lelkendezik az NFI közleménye. Ehhez képest nem globális streamingóriáson, hanem a TV2-n debütál majd a tíz epizód. Sőt, a két zárórészt először külön mozifilmként mutatják be. Producere a kanadai–magyar Robert Lantos (Csodálatos Júlia, Eastern Promises – Gyilkos ígéretek). Várható premier: 2023. ősz.
Keresd a cikket a júniusi Forbes magazin Start rovatában!
2. Most vagy soha! – 4,8 milliárd forint
Az egykori Z+ zenecsatornáról, ma a kormánypárti influenszereket tömörítő Megafon Központból ismert Rákay Philip produceri és írói felügyeletében születik kalandfilm március tizenötödikéről. Első nagyjátékfilmes projektjéhez a 4,8 milliárd forintos állami gyártási támogatásából kétmilliárdot a kormány áll. Várható premier: 2024. tavasz.
A Most vagy soha! forgatása. Fotó: Most vagy soha! Produkció
3. Hadik – 2,4 milliárd forint
Trill Zsolt (Kaméleon) alakítja a 18. századi huszárt, Hadik Andrást az alkotók által „sodró lendületű”, „hihetetlen vágta” és „forgószél” jelzőkkel körülírt mozifilmben. Tavaly 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg az NFI döntőbizottsága, azóta – a többi listáshoz képest szokatlan módon – négy környi pótlólagos támogatást kapott. Várható premier: 2022. december.
Werkfotók a Hadik forgatásáról. Fotó: B&L Line
4. A láthatatlan gyilkos – 2,4 milliárd forint
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi tagja, Lajos Tamás produkciós cégei révén rendszerint sikerrel pályázik. Semmelweis Ignácról szóló filmjének producertársa a Forbes szerinti 20. leggazdagabb magyar, Vida József ex-Takarék- vezér és friss Opus Global- vezérigazgató. Rendezi az Oscar-jelölt Koltai Lajos, a főszerepben Vecsei H. Miklós. Várható premier: 2023.
5. Tündérkert – 2,2 milliárd forint
Politikai thriller készül Móricz Zsigmond Erdély- trilógiájának első kötetéből, rendezője Magyarország egyik leglelkesebb filmese, a Hurok című időutazós filmet is jegyző Madarász Isti. A 17. századi Erdélybe visszaröpítő, nyolcrészes tévésorozat gyártója a Kálomista Gábor-féle Megafilm – ahonnan például az Elkúrtuk is a világra jött. Várható premier: 2023. ősz.
A 2021-től kiosztott összes támogatás.
6. Blokád – 1,5 milliárd forint
Az első szabadon választott magyar kormányfőt, Antall Józsefet két idősíkon végigkísérő film szintén a Lajos Tamás-féle produceri garázsból érkezik, Tősér Ádám első nagyjátékfilmes rendezésében, valamint Lajos visszatérő alkotótársának, Köbli Norbertnek (Örök tél, Apró mesék) a forgatókönyvéből. Várható premier: 2022. ősz.
7. 1242 – A Nyugat kapujában – 1,3 milliárd forint
A metoo hajnalán kirobbant szexuális zaklatási botrányai miatt Kevin Spacey máig nemkívánatos személy szerte a filmiparban. Még ha a színész ellen eddig nem is született bírósági ítélet – legalábbis Soós Péter rendező (Géniusz, Haction) ezzel a kikezdhetetlen logikával indokolta korábban az RTL.hu-nak, szerinte miért lenne okés Spacey szerepeltetése a magyar–mongol–angol koprodukciójú filmben. Várható premier: 2023. december.
Már lapzártánk után írta meg az Index, hogy értesüléseik szerint mégsem Spacey lehet az olasz bíboros. Az alkotók nem reagáltak a lapnak.
8. Aranybulla-sorozat – 686 millió forint
Filmnek tervezték, egyik forgatókönyvírója Rákay Philip lett volna. Végül sorozatként szavaztak hozzá támogatást, Rákay pedig mint producer jegyzi az Aranybulla 800. évfordulójára megálmodott négyrészes szériát. Várható premier: 2022.
9. Legyetek szeretettel – 555,5 millió forint
Boldog Brenner János szerzetes 1956 utáni meggyilkolásáról, a nyomozásról, illetve az egyházüldözés és a kommunista restauráció korszakáról hétrészes sorozat forog, a Hír TV mutatja be. Várható premier: 2022. december.
10. Memento Mori – 306,5 millió forint
Kiss-Stefán Mónika első tévés játékfilmje a váci Fehérek temploma alatt feltárt több mint 260 múmiáról és 18. századig visszanyúló múltjukról mesél. A rendező-producer a Filmhu szerint tíz éve kutatja a történetet, a múmiákat vizsgáló antropológusok önkéntes szóvivőjeként került még közelebb a témához. Várható premier: nincs dátum.
A cikk eredeti változata először a júniusi Forbes magazinban jelent meg. Lapozz bele itt:
A borítóképen Rákay Philip a Most vagy soha! című film forgatásán. Adatok forrása: Nemzeti Filmintézet. Forbes-gyűjtés a május 23-án nyilvánosan elérhető pályázati eredmények alapján.