Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Komoly nemzetközi elismerés a magyar csillagásznak, aki élőben közvetítette az első holdra szállást

A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta Almár Ivánt.

Almár Ivánt tiszteletbeli tagjává választotta a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia – adta hírül a Magyar Tudományos Akadémia Facebook-oldalán.

“Az akadémia levele szerint ezt az elismerést csak igen kivételes személyek kapták meg az elmúlt 30 évben, például Tyereskova és Neil Armstrong”

– áll a bejegyzésben.

A magyar csillagász-űrkutató a nemzetközileg elismert kutatói pályája mellett legendás ismeretterjesztő is, ami a holdra szállás közvetítésével kezdődött 1969-ben. Az amerikai SETI League 2008-ban Almár Ivánnak ítélte oda a Giordano Bruno-emlékdíjat: ez minden évben annak jár, aki a legtöbbet teszi az idegen civilizációk tudományos kutatásáért, így az adott szakterületen belül a lehető legnagyobb elismerést jelenti.

Az idei Magyar Tudomány Ünnepének is előadója lesz, ahol a Földön kívüli civilizációk utáni kutatásról (SETI) is beszél.

Almár Ivánról, akiről Hofi is kedvesen viccelődött, a legfrissebb Forbes Nextben írtunk portrét, és vendégünk volt a nyárindító Forbes Kilövésen.

Egy történet Almár Ivántól (részlet a Forbes Nextben megjelent cikkből):

Holdraszállás

„Az amerikai Neil Armstrong és Buzz Aldrin történelmi tettét Echter Tibor orvosezredessel és Szőnyi János televíziós riporterrel együtt közvetítettük élőben a budapesti stúdióból. Mindhárman tudtunk angolul, de az akkori amerikai terminusokat nem igazán ismertük. Érdekes hogy az amerikai követség segítetett minket abban, hogy mi lesz a program, de ahogyan az ilyen estekben ez lenni szokott, az eredeti menetrend ebben a felfokozott állapotban gyorsan módosult. Végül a televízió vezetése úgy döntött hogy hajnali háromkor nem közvetítik élőben azt, amikor Armstrong megteszi a Holdon az első lépéseket. Erről akkor felvétel készült és csak reggel felvételről adták le. Érdekesség, hogy Magyarország nyugati felében sok honfitársunk az osztrák tévé élő közvetítéséből láthatta a történelmi eseményt.

Az élő adás felvételéről évtizedeken keresztül úgy tudtam, hogy ez teljességgel elveszett, nincs meg a szalag, nem maradt annak nyoma, hogy miről beszéltünk. A holdraszállás negyvenedik évfordulója után, amikor ezt a televízióban elmondtam, kaptam egy telefonüzenetet egy vadidegen embertől, hogy neki megvan, mert annak idején a kismagnójával a teljes adást, igaz csak hangban, de rögzítette. El is küldte nekem a felvételt. Kollányi Guszti barátom, aki egy időben a Deltánál dolgozott, pedig összeillesztette ezzel a hanggal az eredeti, a Holdon készült NASA filmet, létrehozva az élő közvetítés illúzióját. Így megvan tehát az, amiről azt hittem örökre elveszett.”

Borítókép: Orbital Strangers

 

„Húsz év múlva jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket megtettél.”