Inasból lett a tornasport legendája, az oroszok majdnem lelőtték. „A kommunista Magyarországról akartam világot látni, és ennek akkoriban csak egy módja volt, a torna” – mondta legeredményesebb és legidősebb olimpiai bajnokunk, aki százhárom éves korában, 2025. január 2-ára virradóan halt meg. A magyar tornasport utánozhatatlan versenyzője, Keleti Ágnes emlékére közöljük 2016-ban (Forbes Magazin, 2016/07, Akkor még égszínkék volt a víz címmel) megjelent portrénkat.
Venczel Ferenc Fehérhajó utcai üzletében az előző este is durchmarsoltak a szűcsinasok, ahogy az sokszor megesett a szezonban, reggelig ment a munka. A hideg őszi estén apró termetű lány libbent át a szemben lévő kocsmába, császárkörte-pálinkát visz inastársainak. Keleti Ágnes négy évig volt szűcsinas, sőt egészen a segédségig vitte, megtanult irhabundát is készíteni. A szőrmék tisztítása és szállítása mellett, amikor lehetett, edzett, de azt is csak titokban, a Wesselényi utcai zsidó elemi iskola alagsorában.
1940-et írunk. Aki látta tornázni a kis Keletit, tisztában volt a tehetségével. Szívós, szorgalmas lány volt, tele erővel, mozgása mégis légiesen könnyű volt, csupa elegancia.