A Brick Visual története klasszikus startupsztori: egy budapesti bérház előszobájából indultak, árbevételük ma már milliárdos, filmeket készítenek, szoftvert fejlesztenek, és olyan világsztárokkal dolgoznak, mint a Zaha Hadid Architects vagy a japán Kengo Kuma. És ha kell, egy jó képért akár pincérnek is beöltöznek. Portréjukat az áprilisi Forbes-ban írtuk meg.
Az óbudai téglaépületben százötven évig csattogtak a szövőgépek. A Goldberger Textilgyár a világpiacot célozta meg, és szellemiségében ma is hasonló vállalkozások sora működik az egykori szövőgépek helyén, a menő loft terekben. Köztük egy olyan cég, amelynek fő termékei nem textilek, nem is tárgyak, hanem a virtuális térben léteznek: építészeti látványtervek, filmek és szoftverek.
„Az volt az elvárás saját magunkkal szemben, hogy nem akarunk itthonra dolgozni. Nem mintha bármi bajunk lenne az itthoni építőipari közeggel, csak volt bennünk egy fiatalos vágy, hogy azokkal a menő kortárs építészekkel tudjunk dolgozni, akikről korábban az egyetemen tanultunk”