Zeibig Anna felélesztett egy ősi japán ékszerkészítési technikát, amit aztán nemcsak itthon ismertetett meg a közönséggel, hanem a nemzetközi színtéren is az elsők között volt az ősi módszer feltámasztásával. A dizájner sikereit a véletleneknek is köszönheti, például egy meghiúsult spanyol-tanfolyamnak és egy spamként landolt e-mailnek.
Különleges alakú, huzalszerűen tekeredő gyűrű volt azon a fotón, ami Zeibig Annának négy évvel ezelőtt véletlenül a kezébe került. Bár akkoriban éppen ékszerkészítést tanult, sejtelme sem volt, hogyan készülhetett az az ékszer. Nyomozni kezdett, és a neten rábukkant a megoldásra: a gyűrű egy szinte elfeledett ezernégyszáz éves, micuro (mitsuro) hikime nevű viaszvesztéses japán technikával készült.
A viaszvesztéses eljárás ősi technika a szobrászatban, illetve általában az öntészetben. A lényege, hogy viaszból elkészítik az adott tárgy pontos modelljét, azt körülveszik egy megszilárduló anyaggal, például gipsszel vagy agyaggal, aztán a már szilárd öntőformát fölmelegítve a viasz megolvad, kifolyik, és a keletkező üreggel előáll az öntendő tárgy negatívja. Már csak bele kell önteni a megolvasztott fémet. A micuro hikime lelke a különleges, sajátosan gyúrható, nyújtható, sodorható, különös textúrák kialakítására alkalmas viasz.
