A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Zarándokhely, campusfejlesztés és óvoda is bejutott a Média Építészeti Díja 2019 döntőjébe

Magyarország vezető online szakmai napilapja, az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja tizenöt éve mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. Ma jelentették be azokat az épületeket és terveket, amelyeket a nemzetközi szaktekintélyekből álló előzsűri választott a döntősök közé több, mint 130 jelentkező közül.

Az alkotók november 8-án a Média Építészeti Díjának nyilvános gáláján mutatják be a döntős terveket és épületeket az Uránia Nemzeti Filmszínházban az újságírókból álló médiazsűri, illetve az átadón megjelenő közönség előtt.

A Média Építészeti Díja célja, hogy felhívja a figyelmet a kortárs építészet eredményeire és arra, hogy épített környezetünk formálása a szakma és az értő nyilvánosság közös ügye. 

A nemzetközi előzsűri épület és terv kategóriában az összesen több, mint 130 jelentkező közül 5-5 finalistát választott ki. Az idén holland, litván, albán és magyar szakértők nemcsak szelektáltak a pályázók között, de áttekintették, véleményezték a magyar építészetet, és értelmezték főbb irányvonalait.

Indira van’t Klooster holland építészetkritikus, az Amszterdami Építészeti Központ igazgatója, valamint az A10 New European Architecture Cooperative főszerkesztője szerint „a magyar építészet eredményei minőségüket tekintve kiemelkednek a régió fejlesztései közül.”

A neves szakemberekből álló előzsűri (Indira van’t Klooster, Ruta Leitanaite, Saimir Kristo és Z. Halmágyi Judit) különösen azokat a projekteket fogadta lelkesedéssel, amelyek „ma, a társadalmi fenntarthatóság és érzékenység kritikus pillanatában erős szociális elköteleződésről tesznek tanúbizonyságot.” Példamutatónak nevezték, hogy

nagyvárosi attrakciók helyett a magyar építészek kreativitásra és eredetiségre törekszenek, alapvető figyelmet fordítanak környezetükre.

Az ÉPÜLET kategória döntősei:

Épület kategóriában egyetemi campusfejlesztés, zarándokhely Fejér megyében, óvodafelújítás és -bővítés, egy kolozsvári családi ház, illetve Salgótarjánban egy lakótelep közösségi tere került a döntőbe. A zsűri szerint a pályaművek technikai megoldásai bizonyítják, hogy a magyar építészek mesterségbeli szakmai tudása is magas fokú. Újdonság, hogy a tervezők számára nemcsak a városképre, épített környezetre, de a társadalomra kifejtett hatás is meghatározó jelentőséggel bír.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusfejlesztésének 3. üteme – vezető tervezők: Csillag Katalin, Gunther Zsolt (3h Építésziroda)

A Fátimai Szűzanya zarándokhelye, Alsószentiván – vezető tervező: Gutowski Robert

Vizafogó Tagóvoda felújítása és bővítése – vezető tervező: Nagy Csaba, Pólus Károly, Tőrös Ágnes (ARCHIKON)

Nadasan 2., családi ház – vezető tervező: Péterffy Miklós

Beszterce tér felújítása – vezető tervezők: Holló Mátyás (indelab), Baróthy Anna (S39 Hybrid Design), Madarász Dóra (Landspect)

A TERV kategória döntősei:

A finalista tervek között találni ételszínházat, roma inkubátort, szociális bérlakásokból álló társasházat, strand- és termálfürdőt, illetve költői műemlékrekonstrukciót. A nemzetközi előzsűri a diplomamunkákat, illetve az ötletpályázatokat preferálta, céljuk ezzel az volt, hogy felhívják a figyelmet az oktatás és a mentorálás szakmában betöltött felelősségére, mert meggyőződésük, hogy jól képzett, társadalmi szerepükkel tisztában lévő, szociálisan elkötelezett fiatal építészekre van szükség.

Ételszínház Kisvárdán – építész: Mártha Anna

Roma Inkubátor Liget – építész: Tóth Tünde

Szociális bérlakások társasháza a Józsefvárosban – építész: Krizsó Bernadett

Jászberényi Strand- és Termálfürdő fejlesztése – építész: Tábi Sára

Budakalász magja – építészek: Bajusz Csaba Ádám, Salacz Ádám, Vadász Balázs

Az elmúlt 15 évben a szakmai zsűri mellett a nagyközönség is szavazott a neki tetsző projektekről, ez idén sincs másként: a november 8-i gálán a publikum a helyszínen dönthet a nyertesekről, az online szavazás eredményeként kialakult 7 döntősről. A közönségszavazás finalistái az Építészfórum oldalán tekinthetők meg. 

Az elmúlt 15 év során a díjak odaítélésében több mint 40 sajtóorgánum képviseletében több mint 50 újságíró vett részt. A Média Építészeti Díja nyilvános gáláját november 8-án rendezik meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A szakmai zsűri tagjai: Somogyi Krisztina (építészetkritikus és vizuáliskörnyezet-kutató, az Építészfórum főszerkesztője), Kovács Dániel (művészettörténész, kurátor, az Építészfórum főszerkesztője), Lévai Tamás (építész).

A médiazsűri tagjai 2019-ben: Csernátony Dóra (Propaganda Media/TV2), Eszes Andrea (Nők Lapja), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Vincze Miklós (24.hu). A zsűri elnöke munkatársunk, Bagi László lesz.

Ez volt a magyar építészet legjava 2017-ben

Minden a víz körül forgott: kikötő, vízimalom és kis fahíd kapta a Média Építészeti Díját 2018-ban

 A 2017-es év díjazott épületeiről és terveiről itt, a tavalyi döntősökről itt írtunk.

 

„Soha ne fektess olyan cégbe, amit a tulajdonosról neveztek el!”

Tóth Zoltán, Euroventures