Mi történik, ha új politikai erők kerülnek hatalomra és megpróbálnak felépíteni valami teljesen mást, mint ami negyven év alatt mindenkibe beidegződött? Muszáj az előző rendszer módszereivel folytatni a kormányzást? A válasz most csak egy Alföldi Róbert-rendezésből derül ki (a darab még a választások előtt született), ami ugyan a 14. századbeli trónviszályokról szól, ám több pontján nem az Anjou királyi család és az egykori főnemesek jutnak a néző eszébe. Hanem az, hogy már akkor sem volt jellemző, hogy a hatalomra törőknek az ország sorsa lett volna a legfontosabb, nem pedig saját gazdagodásuk és hatalmuk. Székely Csaba Mária országa című drámájának ősbemutatóján jártunk Szegeden.
G. Tóth Ilda kulturális sorozata: ajánlók, történetek és interjúk színházról, könyvekről, zenéről – meg bármiről, ami kultúra.
Ki legyen a király, ha egyszer nincsen fiúutód? Ezen tanakodnak a főurak Anjou Lajos udvarában – merthogy „a királné nem bírt fiút csinálni”. A helyzetet aztán átmenetileg megoldottnak tekintik, arra emlékeztetve egymást, hogy Lajos király akaratát tiszteletbe kell tartani, márpedig ő „fiúsította a jányát”. Így hát Mária kerülhet a trónra – persze csak ha nagykorú lesz, addig édesanyja, Erzsébet fog uralkodni.
Sehol sem volt még az óvodások nemének megváltoztatásáról szóló kormányzati fantazmagória, amikor Székely Csaba kortárs drámaíró beleírta új művébe a mozzanatot, hogy egy majdani királynőt fiúsítanak. Persze csak jogilag, azért, hogy uralkodhasson. Más kérdés, hogy a végén csak akad egy nemes, aki eléri, hogy inkább hozzák haza az Anjou dinasztia utolsó sarját, Durazzói Károly nápolyi királyt, aki a magyar udvarban nevelkedett – mert ő a jogos trónörökös. Mondván: „Magyarországnak soha nem lesz női uralkodója – akkor se, ha férfi!”
