Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

fotó: Ben Koorengevel // Unsplash

Külföldön élne? Ez a 15 legveszélyesebb ország egy felmérés szerint

Az InterNations több mint 18 ezer olyan embert kérdezett meg, akik szülőhazájuktól távol, egy másik országban telepedtek le.  A válaszadók összesen 187 különböző országból kerültek ki, a téma pedig a mindennapjaik biztonsága volt.

Összetörni látszik az amerikai álom: a megkérdezett úgynevezett expat (külfödön letelepedett) társadalomnak mindössze a 67 százaléka mondta biztonságosnak az életet az Egyesült Államokban – miközben a globális átlag ennél 15 százalékkal jobb, 82 százalékos. Tízből hárman elégedetlenek a politikai viszonyokat illetően: a kutatók szerint ebben az elnökválasztás utáni fejleményeknek van nagy szerepük.

Aggódnak a megkérdezettek a gyerekeik biztonsága miatt is: csak 17 százalékuk gondolja úgy, hogy az Egyesült Államokban biztonságban élnek a gyerekek, ezzel szemben a globális átlag 44 százalék.

És íme a veszélyes helyek toplistája:

  1. Brazília „Nem érzem magam biztonságban, és a gazdaság is nehéz periódust él meg” – mondja egy ott élő olasz.
  2. Dél-Afrika „A bűnözés főként a rossz gazdasági helyzet miatt gyakori, a személyes biztonságra nagyon kell figyelni” – mondja egy brit. „A politikai instabilitás mindenre kihat” – teszi hozzá egy másik ott élő brit.
  3. Kenya „Nem mehet el az ember csak úgy, bárhol, bármikor sétálni”- panaszkodik egy brit expat. “Az embernek óvatosnak kell lennie.”
  4. Peru A felmérés szerint az ott élő külföldiek csaknem harmada – 32 százalék – negatívan ítéli meg a személyes biztonságot, miközben a globális átlag csak 9 százalék.
  5. Törökország Egy azerbajdzsáni expat szerint nem biztonságos sötétben az utcán tartózkodni, éjfél után pedig nehéz közlekedni, ezért ő például esténként legkésőbb 10 órára igyekszik hazaérni.
  6. Argentína Egy ott élő brazil a magas inflációra és a korrupcióra panaszkodott. “Ez az ország napról napra rosszabb. Mindennap drágább. És veszélyesebb.”
  7. India Egy zambiai szerint India nagyon nem biztonságos a nők számára, bizonyos részein még az is veszélyes, ha egy nő kimegy az utcára egyedül.
  8. Egyiptom A politikai helyzet nagyban hozzájárul az ország előkelő helyéhez a listán. A külföldieknek csak a 64 százaléka érzi magát biztonságban Egyiptomban, miközben a globális átlag 82 százalék.
  9. Dominikai Köztársaság Egy amerikai szerint állandóan érződik a biztonság hiánya.
  10. Kolumbia Gyakoriak a rablások, egy grúz expat szerint állandóan figyelni kell a személyes tárgyakra. És nem árt tudni, hogy melyik környéken sétáljon az ember.
  11. Fülöp-szigetek „A biztonság hiánya és a bizonytalan politikai helyzet aggaszt” – mondja egy amerikai.
  12. Mexikó „Még úgy sem érzem magam biztonságban, hogy látszik, hogy külföldi vagyok. A helyi konfliktusok aggasztóak” – mondja egy amerikai.
  13. USA Egy ott élő német szerint a fegyveres bűncselekmények sokkal gyakoribbak, mint az anyaországában. Egy brit expat is az ellenőrizetlen fegyverhasználatra, az iskolai fegyveres balesetekre és a politikai fejleményekre panaszkodott.
  14. Mianmar A korrupció magas fokára mutatott rá egy ausztrál expat.
  15. Indonézia Egy svéd szerint nem jó irányba mennek a dolgok politikailag.

 

A felmérésben külön megnézték, hogy női szempontból melyek a legveszélyesebb országok. A rangsor a következő:

  1. Brazília
  2. Dél-Afrika
  3. Kenya
  4. Argentína
  5. Peru
  6. Dominikai Köztársaság
  7. Egyiptom
  8. India
  9. Törökország
  10. Kolumbia
  11. Mianmar
  12. Mexikó
  13. USA
  14. Oroszország
  15. Szaúd-Arábia

 

A 15 legbiztonságosabb ország pedig:

  1. Luxemburg
  2. Svájc
  3. Norvégia
  4. Új-Zéland
  5. Finnország
  6. Szingapúr
  7. Kanada
  8. Japán
  9. Egyesült Arab Emírségek
  10. Omán
  11. Portugália
  12. Hollandia
  13. Dánia
  14. Tajvan
  15. Észtország

A nőknek pedig ezekben az országokban a legbiztonságosabb az élet:

  1. Luxemburg
  2. Omán
  3. Norvégia
  4. Új-Zéland
  5. Svájc
  6. Finnország
  7. Szingapúr
  8. Dánia
  9. Egyesült Arab Emírségek
  10. Kanada
  11. Észtország
  12. Hollandia
  13. Portugália
  14. Japán
  15. Tajvan

 

 

Olvasd el A jó élet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő