„Szóval valaki mindig felhívott?” – szögezem a kérdést az interjú egy pontján Gáspár Máténak. Merthogy újításokat hozó csendes háttérmunkájára sokan felfigyeltek az elmúlt három évtizedben, és előbb-utóbb valaki újból és újból felkérte a kultúra különböző területein vezetőnek. Például Schilling Árpád a Krétakörhöz, Fischer Iván a Fesztiválzenekarhoz, vagy legutóbb Mácsai Pál, hogy legyen az Örkény Színház új igazgatója. Közben dolgozott Soros-intézményben, az SZFE-n, meg a fővárosnak is – amennyire lehet, politikamentesen, menedzserként.
„Mi van veled, fiacskám, eltévedtél?” – szólította meg egy torzonborz figura a tizennyolc éves magyar srácot a párizsi külvárosi egyetem böhöm nagy aulájában. Akár egy mese is kezdődhetne így a szerencsét próbáló legkisebb szegénylegényről, aki úgy vándorolt ki nyugatra spanyolt tanulni, hogy egy kukkot sem beszélt a kiszemelt nyelven. A nyelvi felvételi teszten persze kiesett, és zenei szakra sem jutott be, mert nem volt elég zongorája a több mint harmincezer diákot oktató iskolának.
„Miután mindezt kétségbeesve elpanaszoltam neki, a torzonborz alak kedvesen megkérdezte: »És egyébként mi érdekel téged, mivel foglalkoznál szívesen?«” – meséli Gáspár Máté több mint harminc évvel később. Gimnáziumi diákszínjátszós múltjával azonnal azt vágta rá, hogy színházzal. És szerencséje volt, pont, mint egy mesében: jótevője éppen a színházi képzés egyik vezetője volt.
