Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Utasszállító gép a debreceni repülőtéren. Fotó: Debrecen Airport.

Debrecenből is lesz repülőjárat Barcelonába

Több mint 70 ezer fő használta a legdinamikusabban növekvő magyar repteret az idei év első három hónapjában. A Debrecen Airport még soha nem zárt ilyen jó negyedévet. További bővüléssel számolnak. 

2018 márciusában is jelentősen fejlődött a debreceni légi utasforgalom. Harmadával többen, mintegy 26 110-en vették igénybe Magyarország legdinamikusabban fejlődő repülőterét. Ez minden idők legerősebb márciusi és egyben első negyedéves utasforgalma volt a Debrecen Airporton – derül ki a társaság a Forbes.hu-nak küldött közleményéből. Lesz új járat, illetve a beutazó turisták számának emelkedésével számolnak – ezzel nemcsak Debrecen, de egész Kelet-Magyarország jól jár.

Több járat Londonba, Eindhovenbe – több utas Tel-Avivból és Moszkvából

A nyári charter szezonban a rendszeres német beutazó charter gépek mellett, Törökországba már hetente 2-szer, Görögországba Zakynthosra és Bulgáriába, Burgaszba ill. nagyobb gépkapacitással az egyiptomi Hurghadába is lesznek járatok.

A nyár abszolút újdonsága és egyben slágerdesztinációja idén Barcelona, Katalónia fővárosa lesz és 2018. június közepétől szeptember végéig elérhető a Debrecen Airportról.

A társaság szerint nem árt óvatosnak lenni a “last minute” ajánlatokra számító utasoknak, mert a hatalmas túlkereslet miatt valószínűbb, hogy lemaradnak egy-egy járatról, mint mondják, szerintük érdemes a következő hetekben foglalni, mert utána már nem biztos, hogy lesznek elérhető jegyek.

A debreceni légikikötő legtöbb utast szállító partnere, a Wizz Air a nyári menetrendtől heti 9 illetve a csúcsszezonban heti 10 alkalommal közlekedik Londonba, valamint a nyári iskolai szünetben Eindhovenbe is hetente 3-szor utazhatunk Debrecenből.

A március végétől heti öt járattal közlekedő Lufthansa járattal még több érkező turistára számítanak Debrecenbe és a régióba. “Továbbá dinamikus beutazó forgalmat prognosztizálunk az immáron 1 éve közlekedő tel-avivi és a decemberben indult Moszkvából közlekedő Wizz Air járatokon is” – írják.


Futóverseny is lesz

“Immáron másodszor rendezik meg a régió legkomolyabb repülőtéri futását, amelyre már több mint 1500-an nevezetek. A II. Wizz Air Debrecen Airport Runnal hagyományteremtő célunk van, hiszen az egészséges életmódra neveléssel sok sportoló és sportolni vágyó embert szólítunk meg és motiváljuk őket és családtagjaikat is a légi utazásra, ez a Run and Fly stratégiánk része” – írja a cég közleménye.

 

Borítókép: utasszállító gép a debreceni repülőtéren. Fotó: Debrecen Airport.

Oszd meg!