Keresd egy kis erdélyi zsákfalu, egy apró pont a térképen, mégis több angol, amerikai és új-zélandi utazó keresi fel, mint magyar, és nem véletlenül tesznek meg sokan több ezer kilométert a gyönyörű helyért. A Bethlen család ősi fészke nem butik és nem hotel: olyan ez, mint egy buborék, tényleg képes kiszakítani az időből. Persze, egy nyolcszáz éves családi birtokon ez nem is olyan nehéz.
„Szoktam mondani, hogy itt minden, ami rom, az a mienk. Tényleg nem nulláról indultunk, hanem mínuszból. Minimum. Itt néhány elhagyatott épületen és csűrökön kívül nem volt semmi, még a földet is hozni kellett” – mutat körbe Bethlen Gladys, a negyedszázada elhunyt idősebbik gróf, Bethlen Miklós özvegye. Bár született osztrák – ezt megjelenése alapján, ruhái színpárosításaival, elegáns loafer cipőivel, dauerolt hajával nehéz volna eltitkolni –, választékosabban beszél magyarul, mint egy találomra kiválasztott járókelő a pesti utcán.
Miközben beszélgetünk, előttünk egy tányéron csodálatos lardo, zakuszka, juhsajtok. Néhány munkás az egykori szász iskola épületén dolgozik, még távolról is látszik, hogy a restaurátorok minden részletre figyelnek. A táj harsogóan színes, a levegőben virágillat és béke, a kemence mellett füst száll fel – jó jelek a vacsorára nézve.
Lassan két évtizede, hogy a falu egykori urai visszatértek, és nekiálltak újjáépíteni a család legfontosabb fészkét, a nagyjából nyolc évszázada hozzájuk tartozó ősi birtokot. 1948-ban mégis mindössze három órát kaptak, hogy elhagyják. Mint Gladys meséli, férje családjának tényleg drámai körülmények között kellett elhagynia a falut, de sok száz év kötelékét lehetetlen elszakítani, így később, amikor már valamennyire lehetett utazni, minden évben visszajártak.
Erről szól még a cikk
- A Bethlen-címer kimenekítése
- Így születik újjá a történelmünk része
- A birtok és a felfedezésre váró környéke – és az almapálinka
- Az egyetlen szálláshely Romániában, amelyik két Michelin-kulcsot kapott
