A Forbes magazin cikkei teljes egészében nem jelennek meg online. Ajánlókat írunk, de a magazin cikkeit nem rakjuk ki ide. Eddig a szabály, most jön a kivétel. Bálint György, ismertebb nevén Bálint gazda 2019. július 28-án töltötte be 100. életévét. Mindenki Gyuri bácsijáról 2018-ban közölt portrét a Forbes: a februári Gazda különszámban jelent meg Siposs Zoltán alábbi cikke, amit most – a kivétel erősíti a szabályt alapon – a maga teljességében közlünk.
98,5 év óriási távlat. Belefér akár az is, hogy az ember egy társaságba kerül József Attilával. A 17 éves Bálint Györggyel ez valóban meg is történt. Gyuri bácsi a költő egyik leghíresebb versében foglaltakkal ellentétben tényleg kertész lett, sok-sok fát nevelt, a kelő nappal kelt de a beojtott virágon kívül sok minden mással és sok mindenki mással is törődött élete során. Az elmúlt évtizedekben a magyarok számára ő lett Bálint gazda, akiben maradéktalanul megbízhatnak és aki közel a századik életévéhez is influencer, azaz véleményvezér, több mint 417 ezer Facebook követővel. A Príma primissima díjat decemberben vette át, cikkeket ír és előadásokat tart. Platina kertész diplomáját, amit 75 év után adnak, két éve vette át.
„Kövér porcsin, latinul Portulaca oleracea. Így hívják. Elnézést, hogy akkor, amikor itt voltatok, nem jutott eszembe” – mondja a telefonba Gyuri bácsi. Még egy óra sem telt el búcsúzásunk óta, de ő azért hívott fel, mert ennek a növénynek a nevét a beszélgetés alatt – az amúgy elképesztően jó – memóriájából nem tudta előhívni, pedig a porcsint édesapja az 1930-as években nemcsak termesztette, de a mediterrán piacra még szállított is belőle. Számára etikai parancs ugyanis, hogy a hozzá forduló, őt kérdező ember tudásán fehér folt ne maradjon.
Dr. Bálint György nagy elődök, a francia Raoul Francé, Járóka Sándor, Öveges József, Marx György méltó utódja, olyan ember, aki az egész népet okítja-tanítja – ő történetesen kertet művelni. Úgy tartja, hogy aki ismeretterjesztésre vállalkozik, annak két sziklaszirt között kell vitorláznia és abban kell okos kompromisszumot kötnie: amit mond az érthető és befogadható legyen a nagyközönség számára, ugyanakkor a tudományt se profanizálja. Idős emberek gyakran panaszkodnak arra, hogy nem hallgatják meg őket. Vele ez éppen ellenkezőleg történik. „Bárhová hívnak előadást tartani, azt látom, hogy érdeklem az embereket, és tudok nekik érdemlegeseket mondani.“
Fotó: Orbital Strangers
Régebben rendszeresen kapott leveleket Bálint gazda Budapest címzéssel, és a Magyar Posta becsületére vált, hogy ezek eljutottak hozzá. Sőt, a 90-es években az is megtörtént, hogy hogy egy multicégtől Mr. Gazda Bálintként érkezett meghívás. Még ma is rengeteg ember, közte sok fiatal vesz részt az előadásain, rendszeresen megállítják az utcán, keresik emailen, Facebookon és telefonon. Ő az a páciens, akitől vizsgálat után az orvosok is tanácsot kérnek, mondjuk arról, hogy miért barnul a kiskertjükben a muskátli. A január közepi Agrárgépshow kiállításon egy svájci küldöttséget vezetett, és ahogy mentek egyik pavilontól a másikig, ők igen csodálkoztak, hogy mennyien megállították segítőjüket. „Kicsit röstelltem is, mert nem tudtam ővelük eleget foglalkozni“ –mondja.
Alapvetően kertésznek tartja magát, de éppúgy igaz rá az a megfogalmazás is, hogy betűvető ember. Szép szó, hiszen benne van a vetés és az írás is. Első cikkét hetedik gimnazista korában írta: ez 1936-ban történt, a Mátra idegenforgalmáról szólt és a Gyöngyös Néplap című hetilapban jelent meg. A kamaszfiú igen büszke volt arra, hogy írása és neve nyomtatásban is látható: „A szövegben olyasmiket fogalmaztam meg, hogy milyen szép a Mátra, mennyire gazdag a flórája és faunája, és miközben közel fekszik Budapesthez, nem annyira látogatják, mint amennyire megérdemelné. Az érdekes az, hogy ez a megállapítás mostanáig igaz.“
A legutóbbi írását pedig éppen azelőtt egy nappal adta le, hogy otthonában fogadott minket. A két cikk között nyolcvankét év telt el. Ha Gyuri bácsiról van szó, akkor meg kell szokni ezeket a majd évszázados távlatokat. Ha őt valamilyen növénnyel kellene jellemezni, akkor leginkább egy öreg kajszibarackfa lenne arra alkalmas.
Kajszibarackfa
A kertünkben látszik egy kivágott kajszibarackfa (Prunus armeniaca) törzsének a legalsó része. Azt a csonkot meghagytuk a földben, hogy majd valami virágcserepet rakunk rá. Mindig sokat nézegettem azt az öreg fát és azt mondogattam, hogy ez éppen olyan, mint én vagyok. Tele van elhalt, korhadó ágakkal, meg olyan hajtásokkal, amikre nincs szükség, tele van leváló kérgekkel, kisebb-nagyobb odvakkal, amik egyre csak korhadnak tovább, tele olyan kártevőkkel, amik az életét nehezebbé teszik. De azért egy kevés barackot mégis terem. Tavalyra olyan állapotba került, hogy elhatároztuk, kivágjuk. Amikor ez megtörtént, akkor én bejöttem a szobámba, leültem a fotelba és nem mertem kimenni. Napokig szomorú voltam miatta.
Bálint gazda 1919-ben született Gyöngyösön. Fogantatása idején országunk államformája még monarchia volt. Születése is kalandos körülmények között zajlott, ugyanis házukat a román királyi hadsereg katonái kifosztották, ezért édesanyjának a nagyszülőktől kellett tiszta lepedőket kérnie. A kis Gyuri létezésének legelső szakaszában legalább négy rendszerváltozás zajlott le, az azóta eltelt időben ezt jónéhány további követte. Viszonylag jómódú családba érkezett, apja 500 holdnyi (közel 290 hektár) földdel rendelkezett Halmajon. Egyetlen fiúgyermekeként az édesapja sokat tanította, arra törekedett, hogy tanulja meg az ő mesterségét, és aztán majd vigye tovább. „Apám rendkívül puritán ember lévén a levélpapírján is úgy jelölte magát, hogy gazdálkodó. Nem engedte, hogy naccságos úrnak nevezzék, ő mindig tekintetes úrnak szólíttatta magát. Semmi mással nem foglalkozott és sohase akart más lenni, mint gazda.”
Fotó: Orbital Strangers
Gyuri bácsi úgy jellemzi őt, hogy a pénzügyekhez ugyan nem igazán értett, de mindig tudta, hogy mit kell termelni. Jól értett például a gazdálkodás olyan alapos tudást igénylő változatához, mint a vetőmag előállítás. Az 1920-as évek végén, a nagy túltermelési válság idején csak kis mennyiségben lehetett búzát eladni. Ekkor rendeletben szabályozták, hogy melyik gazda mennyit hozhat belőle forgalomba. „Egy boletta nevű gabonajegy alapján adhatott csak el az ember, a többit egy vegyszerrel, eozinnal, emberi fogyasztásra alkalmatlanná tették. Ez apámat erősen érintette, ezért először vetőmaggal kezdett el foglalkozni.“ Az apa ezután többek között spárgát termesztett, ami ma is luxus zöldségfélének számít, neki volt a legnagyobb spárgatelepe az országban: mindennap egy nagyobb szállítmány spárgasípot küldtek a budapesti Nagyvásártelepre. Több hektár szamócájuk is volt, annak a szaporítóanyagát Németországból szerezték be: „Máig emlékszem a fajta nevére, Rotkäppchen, azaz Piroska”– avat be egy fontos momentumba. A birtokon német és francia cégeknek termeltek olyan növényeket, amik Magyarországon a termesztésben jórészt ismeretlenek voltak, például a cikk elején emlegetett kövér porcsint, amit Franciaországban és Németországban salátának használnak. Ezenkívül dinnyét, paradicsomot, paprikát, dohányt, cukorrépát állítottak elő, olyan intenzív kultúrákat, amelyek segítségével a legnehezebb gazdasági időszakokat is át lehet vészelni. Az apa Pozsonyban német gimnáziumban érettségizett és kiváló német kapcsolatokkal rendelkezett, rendszeresen olvasta a német irodalmat.
Vetőmag
Apám gazdaságának szomszédságában élt egy gyermektelen házaspár, Löwey Miska bácsi és Veron néni. Idős emberek voltak, hiszen Miska bácsi lehet, hogy már megélte akkorra az ötvenet is! (nevet) A belső portájuk mellett félhektárnyi szántó húzódott, ahol mindig takarmánylucernát (Medicago sativa) termesztettek. Gyakran át-át ugrottam hozzájuk, no nem minden érdek nélkül, mert mindig kaptam friss pogácsát vagy lángost. Amikor a lucerna kezdett magzani, akkor Miska bácsi fogott egy hokedlit, kivitte a tábla közepébe és leült rá. Figyelte, hogy mikor érik a növény magja. Annak az a fortélya, hogy igen gyorsan érik a mag, de szinte azonnal ki is hullik a földre. Rövid idő áll csak rendelkezésre ahhoz, hogy be lehessen gyűjteni. Ő ezzel a módszerével pontosan tudta, hogy mikor kell a lucernát a magjáért learatni. Amikor meglett a pillanat, akkor már riasztotta is a kaszáló embereit, hogy „Jöjjetek, itt az idő”. Lekaszálták gyorsan, egy nap alatt megszáradt és kicsépelték. Neki erről a fél holdról (5,5 ezer négyzetméterről) volt egy zsáknyi, 70-80 kilónyi magja, aminek az árából egy évig fedezni tudta az élelmét.
Gyuri bácsit a növények kora gyermekkorától érdekelték, a szakkönyveket, mint a Kis növényhatározót is nagy kedvvel forgatta. Miután a családban megbeszélték, hogy kertész lesz, 16 éves korában nyáron több helyre is elküldték tanulni. Így jutott el egyebek mellett a Báró Hatvany uradalomba, hogy szokja meg az ottani helyzetet. Mivel ki akarták őt próbálni, két tinó tanítását bízták rá. Ezekkel az állatokkal húzatták azt a szekeret, amivel a mezőn dolgozók ebédjét-vizét szállították ki. „Rettenetesen untam a dolgot, mert én igen mozgékony fiatalember voltam és ezek a jószágok meg igen lassúnak bizonyultak az én tempómhoz” – vallja be most. De jól végezte a dolgát és egy napon a jószágigazgató magához hívatta, majd azt mondta neki, hogy hat héten át figyelték őt és azt látták, hogy becsületesen ellátta a munkáját. Kinevezték írnoknak. „Egy füzetbe kellett feljegyeznem, hogy ő mit mondott. Morva származású ember lévén akcentussal beszélte a magyart. Leszállt a hintóról, görbe botjával megkopogtatta oldalról a cukorrépát és ilyeneket mondott: „Itt sok a levell, nem lesz repa.” Persze én ezt úgy jegyeztem le, hogy sok a levél, nem lesz répa. Ez egyébként örök igazságot tartalmaz ez a mondat, mert átvihető sokminden másra is, hiszen akinek sok a szava, annak kevés a gondolatja” – részletezi a történteket.
Kis növényhatározó
Gyerekkoromban megpihentem egy szép kis völgyben és hát ott lefeküdtem a fűbe, a lovam zabláját előtte kivettem a szájából, hogy nyugodtan legelhessen és engem is békén hagyjon. Ekkor láttam meg ezt az égkékszínű virággal pompázó növénykét. Gyorsan hazamentem és elővettem Jávorka Sándor Kis növényhatározóját és annak alapján azonosítottam, hogy ez a boglárkafélék családjába tartozó réti iszalag (Clematis integrifolia). Ezt a határozót még a munkaszolgálatba is magammal vittem, mert ez volt a legkedvesebb könyvem, és hát mi tagadás, nekem a növényekkel van a legbensőségesebb kapcsolatom. De egy keretlegény parancsára azt a Kis növényhatározót elégették. Ez volt akkor az utolsó magántulajdonom, amihez ragaszkodtam. Azóta se ragaszkodom semmihez igazán.
A Hatvany-családdal való kapcsolata okán került aztán egyszer egy társaságba József Attilával. A Hatvanyak közismert mecénások voltak, időnként összehívtak művészeket és a fiatal Gyurihoz hasonló legényember tisztviselőiket, értelmiségi dolgozóikat meghívták ezekre az összejövetelekre. Ezek egyikén látta aztán a költőt.
Gyuri bácsi szerint nincsen pontos definíciója annak, hogy ki a gazdálkodó. „Voltam például fizetés nélküli gyakornoka a közel 50 ezer hektárnyi földdel rendelkező gróf Hadik-Barkóczy Endre hitbizományának, aki elvégezte ugyan a József Nádor Tudományegyetemet, de nem volt igazán gazda, inkább csak uraskodott.” A gróf egy igazi dzsentri playboy életét élte, Jánkmajtison volt birtokának központja, de a nála folyó munkából csak a gyümölcstermesztést lehetett érdemben értékelni, a többi, a szántóföldi növénytermesztés, az erdőgazdálkodás csapnivaló volt. „Amikor egyszer hazamentem onnan, akkor azt mondtam apámnak, hogy most megtanultam, hogy hogyan nem szabad gazdálkodni. Buta vagy fiam, válaszolta, rosszul gazdálkodni sokféleképpen lehet, jól viszont csak egyféleképpen.“
Fotó: Orbital Strangers
Bálint gazda édesapjától a második zsidótörvény nyomán elvették a földet, ezt ő nem bírta elviselni, belebetegedett és hamarosan meghalt. Fiát pedig a Magyar Királyi Kertészeti Tanintézetben szerzett felsőfokú oklevelének megszerzése után nem sokkal behívták munkaszolgálatba. Később a mauthauseni koncentrációs táborba, majd egy megsemmisítő lágerbe hurcolták. Az amerikai csapatok szabadították fel, és bár felajánlották neki, hogy menjen Amerikába, ő mégis hazajött. Amikor hazaindult, akkor még nem tudta, hogy egyik nővére kivételével egész családját elpusztították, árván maradt.
Munkaszolgálatban
Csapnál járt a vonatunk, amikor légiriadót rendeltek el. Egy kukoricásban hasaltunk, köröttünk mindenütt bombák robbantak. Fénylett a hold és ahogy körülnéztem, észrevettem azt a kukoricára felkapaszkodó apró szulákot vagy folyondárt (Convulvulus arvensis). Meg is fogtam, és éreztem, hogy itthon vagyok. Ahol még azelőtt voltam, Ukrajnában, ott nem volt szulák. Tényleg, az embert a hazájához mi köti? Még most is elérzékenyülök, amikor erre gondolok. A növények igenis meghatározzák, hogy mi is a haza. Ezt értette akkor meg velem ez a közönséges szántóföldi gyom. Azt mondta, hogy ahol már sok sok évszázada ő van, az az én hazám.
Lassan elkezdődött az élet, megnősült, fia született. De ez sem tartott sokáig, kuláknak nyilvánították. Ekkor úgy döntött, hogy otthagy mindent és családostul Budapestre költözött. Barátai segítségével előbb alkalmi munkákból élt, végül mégis sikerült elhelyezkednie. 1949-ben mezőgazdasági mérnökként diplomázott a Magyar Agrártudományi Egyetemen. 1949–1952 között a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd onnan egy évre a Kertészeti Kutatóintézetbe került. 1955–1959 között a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt, majd a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatósága főkertészként alkalmazta egészen 1964-ig. Ezt követően három éven át az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, majd 1981-es nyugdíjazásáig a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői teendőit látta el.
Nyugdíjazását maga kérte. A kertésztársadalomban jól ismert emberként a főszerkesztői időszakát arra tette fel, hogy a vidékkel foglalkozzon. Úgy érezte akkor, hogy elérte a zenitet, az akkor 90 ezres példányszámú lapot, becenevén Ke-Szöt pedig olyan embernek kell átvennie, aki az idősekhez és a fiatalokhoz egyformán tud szólni. „Nagy kertem volt Balatonfüreden, azzal akartam bíbelődni és könyvírói terveimet is meg szerettem volna valósítani. Ember tervez, Isten végez, és ekkor Peták István felajánlotta, hogy szerepeljek az akkor induló Ablakban.”
Árván
Amikor visszajöttem Mauthausenből, otthon senkit sem találtam, a házat kifosztották. Ott álltam az előző években a zsidótörvények miatt elvett földön. A zsidóságomról annyit megjegyeznék, hogy a családom teljesen asszimilált család volt, régen itt lehettek, egyik ősöm még a 48-as forradalomban is részt vett. Szóval a táblán az előző évben rozsot (Secale cereale) vetettek, de megkéstek az aratással, emiatt nagy volt a pergési veszteség, a szemek beleestek a földbe. Ezt árva vetésnek hívják és általában beszántják. De akkor nem volt valódi gazdája ennek a területnek és amikor én hazaértem, akkor meglepve láttam, hogy egy szép rozstábla díszlik ott azon a húsz hektáron. Ott álltam én, az árva, aki elvesztette a családját, előttem meg az árva kelés. Ez a rozs tette lehetővé, hogy a gazdaságomat rendbe tudjam tenni. A rozs árából vettem két lovat meg lakhatóvá tettem a lakóházam, és így kezdődött az új életem. Olyan volt ez nekem, mint amikor a kincskereső egyszer csak rábukkan a kincsre. Itt éltünk aztán a feleségemmel és kisfiammal egészen 1948-ig.
Ezzel a megkereséssel Bálint György életének egy új korszaka kezdődött. Új karrier, méghozzá új néven: ő lett Bálint gazda. Ezt a nevet pedig a stáb egyik fiatal nőtagjának – kinek nevére mára már senki sem emlékszik – köszönheti. „Amikor először beléptem a stúdióba, azt mondtam, hogy én leszek az, aki megpróbálok a kertészetről, mezőgazdaságról, környezetvédelemől beszélni. Ekkor ő felkiáltott, hogy »Nahát, akkor maga lesz a Bálint gazda.« Így történt” – magyarázza.
Fotó: Orbital Strangers
Peták István, az Ablak főszerkesztője nemrég egy kerekasztal beszélgetésben azt mesélte, hogy amikor Gyuri bácsinak a műsor terveiről beszélt, megemlítette neki, hogy abban is megmutatkozik itt a műsorvezetők lazasága, hogy nem kell majd nyakkendőt kötniük. Ezt ő akkor a leghatározottabban visszautasította. „Ma is úgy gondolom, hogy ha a televízióban kell szerepelnem, vagy ha a legkisebb falu művelődési otthonába előadni, akkor én mindig sötét ruhába és nyakkendőbe megyek. Mindig meg kell tisztelni azokat, akik kíváncsiak a véleményemre, és a nyakkendő ennek az egyik kifejezési formája.”
Az Ablak hihetetlen ismertséget adott Bálint gazdának, nevéből rövid idő alatt országos brand lett. Ő volt a 80-as évek egyik legbefolyásosabb influencere: ha péntek este arról beszélt, hogy az őszibarackfákat levélfodrosodás ellen permetezni kell, akkor ezt hallva a gazdaboltok beszerzői már rendelték a megfelelő növényvédőszert, mert tudták, hogy a következő héten nagy lesz belőle a kereslet. Gyuri bácsi szavai erősen hatottak. Néhány éve egy lakossági fórumon járt, ahol felállt a közönségből egy ember, aki csak annyit mondott neki, hogy emlékszem ám, hogy mit mondott a vakond elleni védekezésről.
A vakond elleni védekezésről
„Egy szilveszteri műsorban jött egy telefon, hogy miként lehet védekezni a vakond ellen, mert a néző gyepét mindig feltúrják ezek az állatok. Szilveszteri hangulatban voltam és azt tanácsoltam neki, hogy tessék kora hajnalban kimenni a kertbe és megnézni, hogy hol van friss vakondtúrás, ott ásóval ki lehet venni a vakondot. Aztán fogja meg a farkát és dobja át a szomszédba. Ebből borzasztó nagy botrány lett, mert ezt történetesen az akkori mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Váncsa Jenő is hallotta, aki berendelt magához és jól leteremtett: „Hogy mondhattál ilyet, egyik ember a másikat károsítja, ilyet nem lehet nyilvánosan mondani.” Aztán persze a következő műsorban bocsánatot kértem.”
Bálint gazda népszerűsége az Ablak miatt akkora lett, hogy a rendszerváltás után több párt is megkereste, hogy álljon be közéjük. Végül az SZDSZ-nek igent mondott és 1994 és 98 között parlamenti képviselőként dolgozott. De hamar rájött, hogy a politika nem az ő világa, így a következő ciklusban már nem kívánt indulni. „Nem éreztem, hogy a mezőgazdaság ügyét kellő fontossággal kezelnék.” Így visszatért az ismeretterjeszéshez, amit máig folytat. Fia és unokája is kertészmérnök lett, utóbbi a honlapjait (balintgazda.hu, hobbikert.hu) és a 417 ezer követővel rendelkező Facebook oldalát is kezeli.
Bálint gazda szerint a tradíció és innováció összeegyeztetése a mezőgazdaság fejlődésének alapja. A mezőgazdának a régi tapasztalatokra kell építeni mai tevékenységét, ezt pedig a fejlődéssel össze kell és lehet egyeztetni. A két világháború között például Magyarország az étkezési borsó egyik legnagyobb termelője volt. Közélelmezési cikként, száraz vagy feles borsóként árulták, jó leves és főzelékalapanyagnak számított. Aztán egyre kevesebbet termeltek belőle. De az elmúlt évtizedekben Európában a délkelet-ázsiai konyha népszerűsége miatt ez iránt a borsó iránt egyre nagyobb lett a kereslet. „Engem majdnem minden tavasszal felkeres egy német kereskedő, azzal a kérdéssel, hogy hol lehet vagontételben borsót kapni Magyarországon. Sajnos nem tudok neki semmi biztatót mondani” – magyarázza.
Mi közös a 99 éves kertészlegendában, a kényszervállalkozó alterrockerben és a miniszter-rektor-közgazdászban?
A klímaváltozás szerinte nem játék, nagyon is komoly dolog. A földtörténetből tudjuk, hogy a klíma sokszor változott, voltak jégkorszakok, meleg korszakok, szárazak és nedvesek. „Idén január elején majdnem tavaszi idő volt, ami szokatlan jelenség: éppen tegnap írtam erről egy cikket. Már a szép sárgavirágú téltemetők kinyíltak a kertben. A régiek azért adták ezt a nevet, mert ha nyílik, akkor a tavasz érkezése közel van. A tél február végéig tart, a növények erre vannak berendezkedve, a fáknak a nyugalmi időszaka két szakaszból áll: előbb egy teljes nyugalmi idő, akkor a nagy hideget is elviseli és később egy érdeknyugalom kezdődik, amikor már kezdenek feléledni. Ez veszélyes, mert korai virágzást idéz elő és a termés nagy veszélyben lehet a tavaszi fagyok miatt. Remélem hogy még lesz egy kicsit hidegebb és visszatér a tél” – fejtegeti.
Mi a hosszú élet titka? Sokáig nem tudott erre válaszolni, de mostanában egyre inkább arra jutott, hogy talán az ember életének a kezdetén húzódik meg a válasz, vagyis milyenek voltak az ifjúságban eltöltött évek. Neki élete első 18 éve számított a legszebbnek: nyugodt, békés, művelt, sok minden iránt érdeklődő, jómódú családban nőtt fel. Mindene megvolt, amit egy gyerek kívánhat magának. Ez az időszak olyan útravalót adott neki, amivel egész életén át tudott töltekezni. „Fiatalon nagyon sok energiám volt és még arra is jutott, hogy a másikat segíthessem. Ez gyakran előfordult, például mikor ástuk a fronton azt a többszáz kilométer hosszú tankcsapdát” – mondja, majd így folytatja: „Az a fontos, hogy az ember ki akar-e kecmeregni abból a gödörből, amibe került. És aki ki akar kapaszkodni, az meghosszabbítja a saját életét. Egy gondolkodó ember az élete során gyakran jut olyan örvénybe, amiből ki kell jönnie, ha élni akar. Úgy érzem, hogy nem éltem fölösleges életet, próbáltam sok emberen segíteni.”
Fotó: Orbital Strangers
Ahogyan most is segít. A pénzt, amit a Príma primissima-díjjal kapott, már majdnem teljesen szétosztotta. Egy részét a kistarcsai kórház rózsakertjének felújítására, egy másik részét az Oltalom Alapítványnak adta, hogy borsodi falvak iskoláinak berendezéseire fordítsák. Mindezeken túl a Szent István Egyetem Kertészettudományi karán a legjobban végző hallgatók jutalmazására is létrehozott egy alapítványt.
Búcsúzóul csak annyit mond: „Én már nagyon öregnek érzem magam. Igen régi időkre van módom visszaemlékezni, de egyáltalán nem vagyok biztos magamban. Az emberek nagy többsége úgy gondolja, hogy egy ilyen idős ember bölcsnek tartja magát. Én éppen ellenkezőleg érzem magam: rájöttem, hogy milyen sok dolgot mulasztottam el megtanulni. Egész életemben úgy voltam, hogy saját magammal soha sem voltam teljesen kibékülve. De ez mindig is inspirált engem abban, hogy előre tekintsek.”
Fotók: Orbital Strangers
