A futás az elmúlt harminc évben rohamtempóban sodorta el az egészségtudatos városi felső-középosztályt. Én is találtam egy futókört, a Running Latte Clubot, amelynek eseményein nemcsak futnak, hanem utána kávéznak is. Ez egy organikus, a városban gyökeret vert kezdeményezés, ahol a mindennapi emberek a sport ürügyén találhatnak új barátokra, partnerekre, inspirációra és közösségre. A klub létrejöttéről és az alapítók, Környei Viki és Nyári Attila terveiről beszélgettünk amellett, hogy megpróbáltuk megválaszolni: tényleg a futóklub a megoldás az urbánus fiatalság egyedüllétére?
Nemrég újra elkezdtem futni, már amennyire a térdem és a dongalábam engedi. Mondjuk arra, amit én csinálok, a futás szó használata meglehetősen túlzó. Talán még a kocogás is túl erős frázis. Rendszeresen futók az én tempómat inkább erőltetett gyaloglásnak neveznék. Ettől függetlenül kifejezetten jó érzés esténként öt-öt kilométert lebattyogni.
Az instagram-algoritmus jó ütemérzékkel kapta el az új hobbimat, és elém rakott pár posztot a barátaim történeteiből, ahol egy futóklub, a Running Latte club eseményein szaladgálnak, majd kávéznak. A klub alapítóival, Környei Vikivel és Nyári Attilával beszélgettünk.