Van, aki beleszületik az építészetbe, az értelmiségi létbe, más csak később választja ezt a hivatást. Cseh-Tőrös Ágnes valahol a két típus között volt. Majdnem történelem-magyar szakos tanár lett, mégis az építészetet választotta, és bár csendes típus, mégis odafigyelnek arra, amit mond. Egyszerre vezet irodát és tanít az egyetemen, épületei között pedig több díjazott, szellemes, kiemelkedő is van.
Bár Cseh-Tőrös Ági családjában egyik szülő sem építész, inspirációt mindkettőjüktől kapott. Édesapjától hozta az anyagszerűség, az építés szeretetét. Mint fogalmaz, ő még abszolúte az a férfitípus, aki alakítja a terét, aki meg tudja építeni, meg tudja csinálni. „Édesanyám ruhaipari mérnök, láttam a varrónőket, a szabásmintákat, megvolt a tudománya, hogyan szerkesztesz, milyen öltöztetési bőségek vannak. Nekem nagyon tetszett ez a burok, hogy be lehet vonni egy embert, aki önmagában természeti lény, de társadalmi szereplővé teszed azzal, hogy felöltözteted.
Valahogy nekem egy épület is ilyen, csak nagyobb burok. Nem közvetlenül a testünket veszi körbe, mégis az arányainkból táplálkozik.”
A fürdőjéről híres borsodi faluban, Bogácson nőtt fel, gimnáziumba Egerbe járt, képzőművészeti tagozatra. Majd következtek a pécsi évek, az egyetemnek épp kifejezetten jó időszaka volt. „Hogy feltöltsék a szellemi bázist, agilis, fiatal építészek dolgoztak ott, és sok energiával tanítottak minket.” Ezután jött a mesterképzés, már a Momén, olyan építészek tanították, mint Turányi Gábor vagy Janáky István. „Nagyon jó, biztonságos szakmai kis fészek volt. Nagy Tamás vezette az intézetet, és neki különösen fontos volt, hogy az újak hogy illeszkednek be. Mindig mindenkit elkapott a folyosón, hogy ki hogy érzi magát.”
Egy épületet meg is lehet tartani
A pécsi és a budapesti években is kiemelkedett, és még az egyetem alatt dolgozni kezdett, a gazdasági válság utolsó éveiben. „Akkor mindenkit azzal riogattak, hogy egy–másfél évig nem talál munkát senki. Ebből kiszámoltam, hogy van másfél évem diplomáig, ezért elkezdek jelentkezni.” Csakhogy rögtön föl is vették az ország egyik legnevesebb építészirodájához, az Archikonhoz. Hét évet töltött ott, és legfontosabb mesterének azóta Nagy Csabát, az iroda vezetőjét tartja.
Olyan épületek tervezésében vett részt, mint a Palatinus Fürdő, a Láng Művelődési Központ vagy a Vizafogó Óvoda. Ezek kivétel nélkül épületrekonstrukciók voltak – és mindet sokszorosan díjazták. Mint Ágnes mondja, tíz–tizenöt éve még máshogy gondolkoztak az épületekről, sokkal kevésbé volt benne a közös gondolkozásban, hogy egy épületet meg is lehet tartani.
Bármilyen jól érezte is magát, néhány hónap szabadúszás után végül úgy döntött, irodát alapít. A Qvarta Stúdió 2021-ben jött létre, és ketten vezetik kollégájával, Botos Andrással.
„Azért jöttem el, mert a felnőtt építész létnek mégiscsak az a menete, hogy van egy inaskorszak, és utána létrehozol egy irodát. Ez klasszikus vágy. Azért nem volt könnyű, mert nagyon jó környezet volt az Archikon”
– mondja a váltásról és arról, hogy mennyiben érezte kockázatosnak a lépést.
A Qvarta részt vett az Operaház és a tihanyi apátság megújításában, terveztek már óvodákat, munkásszállókat és művelődési házat is. Tavaly a legkisebb munkájuk egy négy négyzetméteres, egy méter magas információs pult volt, azt kivitelezéssel együtt vállalták – Ágnes édesapja volt a kivitelező –, a legnagyobb pedig egy százötven lakásos társasház. Erősségüknek éppen ezt, vagyis az integrált tervezést tartják. Azt, hogy a különböző hátterű tervezőknek köszönhetően a legkisebb belsőépítészeti részletektől a városi kontextusig kezelni tudják a projekteket, mindezt erős tájépítészettel és grafikai világgal kiegészítve.
Ágnes olyan épületek tervezésében vett részt, mint a Palatinus Fürdő, a Láng Művelődési Központ vagy a Vizafogó Óvoda. Ezek kivétel nélkül épületrekonstrukciók voltak – és mindet sokszorosan díjazták. Fotó: Ránki Dániel/Forbes
Eddigi legismertebb munkájuk az úgynevezett Hatovi-projekt. Különlegessége, hogy meglévő épületeket alakítottak át minimális erőforrásokkal úgy, hogy a házak építészetileg is új minőséget kaptak, a gyerekek pedig természetközeli udvarokban játszhatnak. Erre azért figyeltek különösen, mert az északi országokból vett példák azt mutatták, hogy számos pozitív hatása van, ha a gyerekek a lehető legtöbb időt töltik szabad levegőn. A józsefvárosi bérházak és panelok közt erre finoman szólva nem volt mindig mód.
A másik érdekesség az összefogás: a hat óvoda felújításában részt vett a megbízó Józsefvárosi Önkormányzat, a Mome több hallgatója, és az úgynevezett közösségi tervezés keretében maguk az óvodai dolgozók, a szülők, sőt a gyerekek is. Ezért a valódi igényekre, a helyspecifikus problémákra reagáló tervek születtek.
Tőlem meg megkérdezik a színeket