Puccos, sznob, és még drága is, de egyszer ki kell próbálni – ezzel vágtunk bele idén a Diner en Blanc-ba, azaz a világ titkos helyszínein megszervezett Fehér Vacsora hazai verziójába. Izgultunk, veszekedtünk, bőrig áztunk, és örökre szóló élményekkel távoztunk.
Nem kicsit érzem magam bohócnak, ahogy tetőtől talpig hófehérben, a fejemen fehér virágokkal rohanok végig az I. kerületen, nyomomban a szinten fehérbe öltözött kísérőmmel, szombaton este 6-kor. Még az övünk is fehér, a kosarunk is fehér, a boroknak külön fehér szütyőt varrattunk, az új cipőinkért (fehérek) napokig rohangáltunk – igazi teljesítmény. A Diner en Blanc-ra lehet, hogy csak egyszer mész el egy életben, de akkor biztosan megadod a módját.
A Diner en Blanc – a neve elárulja – egy puccos fehér vacsora, ahol minden és mindenki hófehér, 30 évvel ezelőtt rendezték meg először Párizsban. Mivel a város különböző pontjain flashmobként, tehát előre be nem jelentett módon, egy bizonyos zárt kör szervezésének köszönhetően bukkan fel évente egyszer, lehetne akár puritán és spontán is – de úgy tippeltem, nem az, sokkal inkább kimért és sznob.
A 30. párizsi Diner en Blanc-on idén 17 ezer vendéggel
A rendezvény két éve jelen van már Budapesten is, és hónapokkal az esemény előtt elindul a szervezése. Meghívó alapján lehet bekerülni, lényegében a két főszervező, a Kiosk, Babel, Beef Bar és Leo (M15 Kft.) vendéglátóhelyek mögött álló Hlatky-Schlichter Hubert és HD Group Kommunikációs Ügynökséget jegyyző Duca Andrea tágan értelmezett baráti köre, és a barátok baráti köre kap meghívót. Esetleg azok, akik ezekben a befolyásos körökben mindennél jobban szeretnének kapcsolatokat építeni.
Hubert a 2016-ban bejegyztett Fehér Vacsora Kft. tulajdonosa is. Habár a cég tavalyelőtt minimális nyereséggel, tavaly pedig komoly mínusszal zárt, ingyenességről szó sincs: engem a szívroham kerülgetett, amikor a meghívóban felkínált regisztrációs linkre kattintottam.
#DEB és a két főszervező: Hlatky-Schlichter Hubert és Duca Andrea (Fotó: Gregus Máté / Németh Szabolcs)
Egyedül nem vehetsz részt az eseményen, mivel kétfős asztalokat lehet csak foglalni. Így a részvételi díj két főre 12 ezer forint. Pluszban felszámolt tranzakciós díj 2500 forint. Kötelezően befizetendő tagdíj (akkor is, ha nem akarsz tag lenni és jövőre is meghívót kapni) további 2500 forint. Érkezés a titkos helyszínre gyalog 6000 forint, busszal 7000 forint. Tehát a buli alsó hangon is költséges, és akkor még nincs mit enned és innod, nem szerezted be a hófehér asztalt és székeket (ha a helyszínen béreled, 4500 forint), az asztali dekorációt, és jó eséllyel a fehér szettedhez is kell még valami, a melegen ajánlott kalap vagy fejdísz, mondjuk.
Ha ezen egy YOLO felkiáltással túlteszed magad, onnantól kezdődhet az advent. Legalábbis kísérőm és a magam esetében innentől a készülődés sokban hasonlított a karácsonyi előkészületekre: ahogy egy kis kézremegés után kifizettük a bulit, és a nagy este közeledni kezdett, egyre idegesebben rohangáltunk boltról boltra, hogy hófehér és elegáns kiegészítőket találjunk, hogy legyen olyan háromfogásos vacsoránk, ami jó hidegen, praktikus, finom és eléggé elegáns is (ételrendelés a rendezvényre a Kiosktól vagy a Bestiától kb. 10 ezer Ft/fő), legyen borunk, ami akkor is jó, ha a helyszínre érkezés közben kicsit felmelegszik, és mindezt úgy össze tudjuk pakolni (fehér kosarakba), hogy akkor se szakadjunk meg, ha aránylag sokat kell gyalogolnunk a találkozási ponttól a titkos helyszínre.
Mindeközben szigorú szabályokról jöttek az infopakkok:
Ha késel, otthagynak. A fehér nem helyettesíthető csont-, krém- vagy tojáshéj színnel. Sportcipő, strandpapucs tilos. Esőkabát fehér vagy átlátszó. Mindenkinek a rendezvény végégi kell maradnia és a megbeszélt időben távoznia.
Szóval volt anyázás, lelkesen görgettük az Instagram dinerenblanc hashtagjét, hogy mit esznek egy ilyen bulin a világ különböző pontjain, és Facebook-kutatkodás, hogy tavaly milyen ruhákban virítottak és kik. A hangulat itt végül nem a karácsonyfa befaragásánál hágott a tetőpontra, azt kihagyva rövid úton jutottunk el a frusztrált telefonbeszélgetésekig, a „nekem erre ennyi időm nincs” és a „csak hozd el azt a kurva grillcsirkét a Le Poulet-ből és ne kérdezz többet!” fordulatokhoz. Aztán indulás előtt felcsaptuk a pezsgőt és lenyugodtunk (a picsába).
Nyugalmunk pedig csak fokozódott, amikor viszonylag időben megérkeztünk a találkozási pontunkra, azaz a Várkert Bazár elé, és megláttuk, hogy
- Egy: mindenki más is tetőtől talpig fehérben van, és sokan vagyunk, így már nem tűnünk totál idiótának az egyébként szombati esti utcán közlekedők szemében.
- Kettő: mindenki más is azonnal átizzadta a hófehér ingét.
- Három: nem mindenki bunkó sznob, máris megszólítanak kedves idegenek, különösen az nagy szám, hogy nekünk még fehér esernyőnk is van.
Kevésbé örömteli a negyedik megállapítás: a felhők felettünk korom feketék. Ezek után az este potenciális kimeneteli esélyeit latolgatva, a cekkerektől többé-kevésbé megszakadva caplattunk fel a Savoyai teraszig, lehagyva pár elszánt résztvevőt, akik a hiányos macskaköveken az asztalukat és a székeiket is fel kellett hogy vonszolják. Csak odaérve lehettünk biztosak benne, hogy ez már tényleg a helyszín. Szerencsére, ami fent várt, az megérte a pénzét: túlzás nélkül az ország egyik legcsodálatosabb pontján megterített fehér asztalok, kellemes, diszkrét kivilágítás és zene, kilátás a Dunára, a Parlamentre, és mindenre, ami a pesti oldalon szép.
Ennél kevés szebb helyszínt találtak volna – bárhol a világon (és ez volt az egyetlen giccs) Fotó: Gregus Máté / Németh Szabolcs
Bár volt ültetési rend, senki sem vette túl szigorúan, és minden asztalra voltak kikészítve borok, noha nem mindenki rendelt. Hlatky-Schlichter Hubertéken kívül Wossala Rozina tévés séf és gasztrovállalkozó (Bestia) is házigazda volt. Blaskó Niki, az ACG alapító-tulajdonosa, Klementz Kata, a Loffice alapító-tulajdonosa, Fehérdi Csaba, az I am Art alapító-tulajdonosa ültek az asztalomnál, lényegében mind egy baráti társaság tagjai. De felbukkant Csipak Péter vállalkozó, Mádai Vivien műsorvezető, Fenyvesi Zoltán színész-influencer, Dukai Regina influencer, vagy például Győrfi Pál szóvivő… és biztos még egy csomó más (Forbes-)arc is, de sokáig nem volt idő nézelődni. Mire mindenki lőtt magáról egy pózer képet, és kirakta a kését, villáját, meg a kajáját az asztalra, a rendezvény megnyitásaként meglobogtatta a fehér szalvétáját (ez volt az egyetlen rongyrázós rész), egyetlen másodperc alatt szakadt ránk az ég. De nem viccből, hanem úgy rendesen, az első cseppek után három másodperccel már tányércsörömpöléssel, kifordított esernyőkkel, és soha többé nem látott, tovaszálló asztalterítőkkel.
Két deci pezsgővel a gyomrában többé-kevésbé mindenki kezelte a helyzetet, én például úgy, hogy a gondosan elkészített ázsiai kajáimat egyetlen mozdulattal a fehér vászontáskámba söpörtem, rápakoltam még két palack bort meg a dekorációnak szánt virágvázát, a retikülömbe hajítottam a félig koszos tányéromat, és szedni kezdtem a lábamat a Nemzeti Galéria felé, ahol már felterített fehér asztalok vártak.
Persze amikor több mint 600 ember egyszerre próbál bejutni egyetlen bejáraton, az jelentősen lassítja magát a folyamatot: mire mindenki beért, senki nem maradt száraz.
Minden egy videóban
Fogalmazzunk úgy: aki érkezése pillanatában azt gondolta, hogy övé a világ, az egy órával az esemény kezdete után már nem gondolta úgy. Ha voltak is sznobok és piperkőcök, este kilenc magasságában kivétel nélkül mindenki bőrig ázva állt, akármilyen elegánsan öltözött fel. Székek bent nem voltak, úgyhogy azért még egyszer kénytelen volt mindenki visszamenni, aki ülni akart még az este hátralévő részében.
Maga a galéria és a nem egészen a bulikra kitalált fényei kicsit nyomasztóak voltak, a hangulat viszont egyáltalán nem. Hubert bemondta a mikrofonba, hogy „ez az egész lényegében baromi szexi” és máris indult a champagne shower. Élő zenekar csinált azonnal hatalmas bulit, a biztonsági őrök pedig próbálták a lehető leginkább jófej módon viselni, ahogy szépen lassan mindenki inni kezdett, és ehhez mérten viselkedett a szobrok és festmények között. Semmi komolyra nem kell gondolni, tekintve hogy ilyenkor még mindig csak este fél 10 körül jártunk, de egy ilyen helyszínen az asztalon meggyújtott gyertya vagy a rossz helyre akasztott esőkabát is komoly kárt okozhat.
Itt már aztán csak az igazán elszántak ültek le vacsorázni, sokan inkább rögtön bulizni kezdtek, asztaltársaságukat vesztve bolyongani, pezsgővel a kezükben ismerkedni, a korábban még klikkekre szakadt tömeg hirtelen egy egész lett, mindenki mindenki másnak a szintén bőrig ázott bajtársa. A klotyóban a kézszárítóból azonnal ruhaszárító lett, és hosszabb volt előtte a sor, mint a WC-k előtt, és a további hasonló szituációk az ismerkedésnek is jó alapot adtak.
Az egész buli 11.03-ig tartott, szóval a menetrend szerint lelőtték, és aki addigra megszáradt, az jó eséllyel egy házibuliban folytatta. Utólag persze feltettem a kérdést a szervezőknek, miért nem lehetett eleve a Galériában kezdeni, de a válasz gyanítható volt: a nemzetközi szabályzat nem engedi az ilyesmit.
A Diner en Blanc nekem tényleg egy olyan élmény volt, amit kár lett volna kihagynom, mint egy csodálatos hófehér karácsony, az azt megelőző stresszel, és a tíz év múlva is emlékezetes fotókkal.
***
A sajtóközleményből: Június 3-án ünnepelte 30. évfordulóját a Le Diner en Blanc. Az eseményt rekordszámú, mintegy 17 000 vendég ünnepelte a párizsi Invalidusok Házánál. Az 1988-ban, François Pasquier és néhány barátja által indított ötlet mára hat kontinensen ünnepelt világszenzációvá nőtte ki magát. A Le Diner en Blanc estekre évente több mint 130 000 ember látogat el világszerte. Ugyan a technológia változott az évek során, az esemény alapvető értékei megmaradtak: a vendégek továbbra is titkos helyszínen gyűlnek össze, hogy városuk egyik legszebb részén fogyaszthassák el ínyenc ételeiket, barátok társaságában. A 2012-ben alapított, montreali székhelyű Le Diner en Blanc International felelős az elegáns piknik szervezéséért 30 ország 80 városában. Minden eseményt egy három főből álló lelkes szervező-csapat vezet, akik már beleszerettek az elképzelésbe és szeretnék elhozni a városukba az elegáns rendezvényt.
