A svéd zeneszolgáltató szerdán jelentette be a tőzsdére lépést. Az még nem derült ki, hogy mikor kezdődhet a kereskedés.
Az amerikai Forbes információ szerint a cég papírjaival zárt körökben 132,5 dolláros árfolyamon kereskedtek. A céget a SPOT néven jegyzik majd, A vállalat tavaly 4,1 milliárd eurós bevételt termelt, ez a 2015-ös eredményeikhez képest 111 százalékos, a 2016-os bevételekhez képest 40 százalékos növekedés. A szolgáltatást havonta 159 millióan használják, ez a cég becslése szerint duplája az egyik nagy rivális, az Apple Music felhasználóinak.
A bevételek mellett a veszteségekről is érdemes szólni, tavaly 1,5 milliárd égett el a cégben, 130 százalékkal több, mint 2016-ban.
Az elmúlt néhány napban ez a második nagy tőzsdei bejelentés, nemrég a Dropbox is kitálalt az IPO-ról. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a hagyományostól eltérő IPO-k, erről már írtunk korábban, mert a Spotify esetében mindenkinek elérhetőek lennének a részvényeik, a papírokhoz majd csak az intézményi befektetők férnek hozzá. Többen már most is úgy gondolják, hogy ez nem igazi IPO.Az 500 millió regisztrált és 200 ezer fizető felhasználóval rendelkezdő felhőalapú tárhely, a Dropbox szintén benyújtotta a dokumentációt, de szokatlan módon, titkosítottként. Ez azt jelenti, hogy az amerikai tőzsdefelügyelethez megérkeznek a megfelelő dokumentumok, de 15 napig még nem nyilvánosak, azaz turnézhatnak a dolgaikkal a potenciális befektetőknél, még mielőtt forgalmazni kezdik a részvényeiket. Ritka lépés ekkora cégtől, ha jól megy, más magáncégeknek is követendő út lehet.Mindeközben nem valószínű, hogy a befektetők idén Uber IPO-t látnak majd. A tőzsdei bevezetések száma a Renaissance Capital kimutatása szerint tavaly 50%-kal emelkedett, összesen 160 új cég lépett a parkettra Amerikában.