Túlterheltség, párhuzamosan futó feladatok, túlóra, alváshiány, és egy rakás olyan feladat, amiben nem is érezzük magunkat kompetensnek. Problémák, amik manapság szinte minden munkavállaló életében felütik a fejüket. De mit tehetünk ellenük?
Melyiket választanád? Inkább három ember helyett dolgozol magas fizetésért, vagy lemondasz a béred egy részéről, hogy még valakit felvegyenek, aki tehermentesít? Az emberek nagy része túlterheltnek érzi magát – bár Séllei Beatrix foglalkoztatási rehabilitációs tanácsadással is foglalkozó pszichológus szerint ez személyiségünkből is adódik, vitathatatlan, hogy a hustle culture nagyobb terhet ró az emberekre az egészségesebbnél. Még ha az anyagiak miatt nem is kell aggódni (ideális esetben), a magánélet, a hobbi, a mentális egészség kárát látja ennek – és ez legalább annyira a szervezeti kultúra felelőssége, mint az inflációé és a piaci versenyé.
„A perspektíva és a fizetés miatt sokszor elfelejtem, hogy egészségtelen, amit csinálok” – Dóra története
Dóra egy big 4-nál dolgozik, azaz a világ négy legnagyobb könyvvizsgálójának egyikénél. Munkája során cégek éves beszámolóit nézi át és készít róluk jelentéseket. Mivel a jelentés csak évente egyszer, az úgynevezett busy-seasonben készül el, a munka sajátossága, hogy az év adott szakában folyamatos túlórával jár, míg a hátramaradó részben minimalizálódnak a feladatok. Éppen ezért a munkaadók korlátozott számú embert vesznek fel.
„Felesleges lenne több ember, hiszen a busy season-ön kívüleső időszakban nem tudnák őket foglalkoztatni. Viszont január és május között nem érek haza este 8 előtt, hetente 60-70 órát dolgozom. Ez az iparág iszonyúan kizsákmányoló, és addiktív módon alakították ki:
mindig annyi terhelést kapsz, amennyit épphogy csak elbírsz, nagyon alacsony fizetésről indulsz, viszont minden évben előléptetnek fixen és nagyot nő a fizetésed.
Nyáron jön a várva várt jutalom, egy hónap szabadság. Mindig benned marad az érzés, hogy az alatt keresel, mint amit megérdemelsz, de ott lebeg előtted, hogy szeptemberben úgyis emelnek még a béreken.”
Dóra amellett, hogy nagyon toxikusnak tartja az iparágat, nem gondolt még a kilépésre. A folyamatosan emelkedő fizetések, a cég által biztosított továbbképzések, és a munka CV-ben elfoglalt helye miatt lenyeli a túlórázást. Van, hogy észre sem veszi, hogy már 12 órája benn ül, de azt is látja, hogy a magánélete megsínyli a túlterheltségét.
„Ebben a szakmában a férfiak jutnak el legtovább, és a vezetők közül maximum kettőnek van gyereke. Ez a munka lemondásokkal jár, de közben mindig az lebeg a szemem előtt, hogy nyáron egy teljes hónapig szabad lehetek.
Amiatt, hogy milyen perspektíva van előttem fizetés és karrier szempontjából, sokszor megfeledkezem arról, hogy egészségtelen, amit csinálok.”
„Nem láttam a barátaim 99 százalékát egy éve” – Viktor története
Viktor 2019 óta végez irodai munkát, emellett járja az országot és előadásokat tart. Ebből is látszik: a feladatai folyamatosan változnak, ahogy ő fogalmaz, azt csinálja „ami éppen leesik.” A munkája két részből áll: abból, ami a munkaköri leírásban szerepel, és abból, amit a főnöke plusz feladatként kijelöl számára.
„Ha te nem csinálsz meg valamit, más viszi el a hátán – és ez legalább annyira lelkiismereti kérdés, mint amennyire cégen belüli elvárás.
Nem opció, hogy nem csinálok meg egy feladatot, nem igazán tudok nemet mondani ezekre. Nagyon ritkán merem azt mondani, hogy valamire nem vagyok képes – talán a konfliktuskerülésem, talán az imposztor-szindróma is az oka. Az elégedetlenségem nem az anyagiakból fakad – úgy érzem, az arányban van a munkámmal – hanem abból, hogy nekem is 24 órából áll csak egy napom.”
Viktor túlterheltsége elsősorban a koncentrációs képességére hat ki. Mióta így dolgozik, szétszórtnak érzi magát, rendszeresen elfelejt dolgokat, holott ez korábban nem volt rá jellemző. Emellett a hobbijait is a munkához igazítja. Ha eredetileg 5 órás hazamenetellel tervezett, de 4-kor kiderül, hogy lesz még egy esti meeting, át kell szabnia a tervezett programjait. Hiába él Budapesten, az itteni barátai 99 százalékát nem látta egy éve. Bár hétvégén ráérne, addigra olyan fáradt, hogy csak pihenni szeretne.
„Szerintem ez a probléma nem csak a cégről, hanem az egész társadalomról szól. Azt láttuk a szüleinktől is, hogy a munka az első, az tölti ki az egész életet, nem opció a váltás.
A többség inkább belesimul a mókuskerékbe, minthogy váltson, a cégek meg ezt kihasználják. Nem tudom, min lehetne változtatni, mert nem tudom, mik a lehetőségek.
Azok az ismerőseim, akik friss IT-cégnél dolgoznak, babzsákfotelek és csocsóasztal mellett, ugyanúgy túlóráznak.”
„Időnként túlvállalod magad és összeroppansz, és új rendszert kell felépítened” – Agata története
Agata egészen más vonalon mozog, mint Dóra és Viktor. Szabadúszó és zenész, ideje nagy részét a zenekarral kapcsolatos teendők teszik ki. Még csak 21 éves, de már találkozott a kiégés jelenségével. Legutóbb egy iskolában dolgozott óraadó énektanárként, ahol problémás fiatalokat oktatott.
„Egy éppen befutó zenekar esetében még nincs menedzser, így az ő feladatait is én látom el. Az iskolában pedig azt éreztem, hogy több feladatot kell vállalnom, mint ami eredetileg a feladatköröm lenne. Hogy amellett, hogy tanítom a gyerekeket, a nevelésük, az értékrend átadása, az elfogadás tanítása is az én feladatom, amit ráadásul sok szempontból gátol a rendszer.
Saját magam terheltem túl feladatokkal. Folyton az van bennem, hogy nem szabad szétesni, hasznosnak kell lennem, aztán azon veszem észre magam, hogy nincs is szabadnapom.”
Agata nagyon nehezen mond igent a pihenésre, aminek az is oka, hogy a rohanás és a túldolgozás eltereli a figyelmét a szorongásairól. A zenész-életnek pedig szerves része a a kapcsolatépítés, ami sokszor legalább olyan fárasztó, mint a menedzsmenti feladatok. Agata három éve pánikbeteg.
„Azt érzem, muszáj lenne kapcsolatokat építenem, de nem bírok ennyit eljárni itthonról. A koncertek előtt is rengeteget szorongok, hiszen a szervezés nagy része rám hárul, csak akkor teszem ezt le, amikor színpadra lépek.
Szerintem a húszas évek eleje a tapasztalás időszaka, amikor meglátod, mennyit bírsz el és mennyi sok számodra. Ennek része az, hogy időnként túlvállalod magad és összeroppansz, és új rendszert kell felépítened, ami működik.”
Séllei Beatrix szerint egyébként a probléma hátterében a munkahelyek nem épp hatékony erőforrás-optimalizálása áll: sokszor kevesebb ember látja el azt a feladatot, ami valójában több emberrel működne hatékonyan, hiszen így a cégnek kevesebb bért és járulékot kell fizetnie. Ez a szemléletmód nem várt költségeket vonz maga után. A túlterhelt munkavállaló lassabban halad és gyorsabban elfárad, többet hibázik, előbb lesz beteg vagy találkozik a kiégéssel. Ez pedig – akárhogy is nézzük – a cég hosszútávú céljait sem szolgálja.
„Korábban az emberek sokkal erőteljesebb határt húztak a munka és a magánélet közé, és nem engedték, hogy a kettő összefolyjon. Ha vége volt a munkaidőnek, magad mögött hagytad a munkát. Viszont manapság a munka az önmegvalósítás terepe is, így nehezebben jelöljük ki a határainkat.
Ha nemet mondunk, az kihat az önértékelésünkre, és akár a céljaink elérésére is. Engedékenyebbek és beletörődőbbek vagyunk, és ez egy olyan hozzáállás, amire a munkaadók is rezonálnak.”
Néhány gondolat, amit fontos, hogy egy munkaadó szem előtt tartson, amennyiben szeretné megszakítani az ördögi kört.
- Ha több ember között oszlanak el a feladatok, könnyebb megszervezni a helyettesítést is, ha valaki kiesik. Ebben az esetben a plusz feladat is sokkal arányosabban oszlik el.
- A slow mozgalmat a szervezeti kultúra szintjére is beemelhetjük. Ha nem a maximalizálásra, hanem a tudatosságra tervezzük a feladatok eloszlását, hatékonyabb lesz a munkavégzés.
- Ha a munkavállalók nagyon túlterheltek, lehetséges, hogy beleegyeznek a kevesebb fizetésbe, amennyiben cserébe plusz egy embert kapnak, aki tehermentesíti őket. A legtöbb alkalmazott tisztában van vele, hogy a túlterheltség mellett jobban veszélyezteti őket a kiégés. Egy ilyen döntéshez persze nagyon fontos, hogy a cég jól és érthetően kommunikálja a szempontjait a munkavállalók felé.
- Kulcsfontosságú a jó időperspektíva megállapítása. Lehetséges, hogy a magasabb létszám és kisebb egyéni terhelés nem egy év alatt térül meg a munkahelynek, de hosszútávon sokkal fenntarthatóbb, hiszen nem rotálódnak a kollégák. A strégiai tervezéshez és a versenyképes piaci pozícióhoz fontos szem előtt tartani az emberi erőforrásokat is.
- Nagyon fontos, hogy a munkavállaló és a munkaadó egyaránt rendszerszinten átlássa a munkát és ennek ismeretében mondhasson nemet.
- Fontos, hogy a vezető feltegye magának is a céggel kapcsolatos kérdéseket. Vázolja fel magának, hogy milyen lesz a csapata 5 év múlva, amennyiben most nem változtat a kialakult helyzeten. Fenntartható-e ez az állapot? Vajon hányan maradnak a cégnél a jelenlegi munkavállalók közül? Sikerül-e minden feladatot időben elvégezni és tartani a kitűzött célokat? Beatrix szerint a pozitív és a negatív jövőképet is el kell képzelni ahhoz, hogy a realitás talaján tűzhesse ki a céljait egy munkaadó.
- Gondolkodjunk kedvezményes, de legitim módon elérhető munkaerőben. Ha egy munkaadó fejében felmerül, hogy új embert kellene felvennie, sokszor csak a számok jelennek meg előtte – hogy milyen sokba kerül az új kolléga, mennyi nehézséggel jár a kiválasztása. Azonban fontos látni, hogy rengeteg túlmunka nem szakmai kihívásokból származik, hanem például adminisztratív feladatokból, amiket akár egy kedvezményezett munkavállaló is el tudna látni. Az idősebbek, az atipikusan foglalkoztatott kismamák vagy a hátrányos helyzetű munkavállalók ugyanúgy el tudják végezni a feladatot, és kevesebb utánuk a költség.
- A szubjektív terhelésmegélésben sokat segíthet a folyamatok optimalizálása. Tehát: ha kevés embernek kell dolgoznia hatékonyan, nem futhatnak párhuzamosan munkák, és óramű pontossággal kell ismerni a feladatokat. Ennek az is fontos része egy nagyobb csapatban, hogy ki kinek adhat utasítást.
- A keresett szakmák dolgozóit kevésbé terhelik meg a munkaadók, hiszen előttük több lehetőség áll, könnyebben felmondanak. Általában azok terhelődnek túl, akik cserélhetőnek érzik magukat és nehezen helyezkednének el más munkahelyeken. Éppen ezért nagyon fontos az önbizalom erősítése és a saját munkánk értékének felismerése. Beatrix szerint érdemes piackutatást tartani a saját munkánkról, hogy fel tudjuk mérni annak fontosságát és értékét.
