A Svábhegyi Csillagvizsgálóban 2013 óta nem végeznek méréseket, néhány éve azonban megnyitották az elefántcsonttorony kapuit a laikusok számára. 2022-ben több mint 12 ezer ember fordult meg a csillagvizsgáló kupoláiban, hogy az eget kémlelje.
2016-ban az év egyik legjobban várt csillagászati eseménye az volt, amikor május 9-én, délután a Merkúr átvonult a Nap előtt. Az esemény a Svábhegyi Csillagvizsgálóban dolgozóknak különösen megmaradt: ez volt ugyanis az első alkalom, hogy a jelenséget nemcsak csillagászok nézhették, hanem laikusok is. „A Podmaniczky-kupolában lévő 15 cm-es Zeiss-távcső kivetítő ernyőjén nézték az emberek, ahogy a Merkúr átcsoszog a Nap korongja előtt – meséli egy csillagász precizitásával Kiss Áron Keve, a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft. ügyvezetője. – Utána fogalmazódott meg bennünk, hogy
milyen jó lenne, ha nemcsak az elefántcsonttoronyból csinálnánk itt a magastudományt, hanem elvinnénk az embereknek a csillagászati jelenségeket és az égbolt látványát.”
A távcsövek többségét akkor már évek óta nem használták, a Svábhegyi Csillagvizsgáló kupoláiban ugyanis 2013 óta nem végeznek méréseket.
Életképek a csillagvizsgálóból / Fotók: Svábhegyi Csillagvizsgáló (7 kép)
Ausztrál minta
Az ötlet, hogy a csillagvizsgáló adottságait jobban is ki lehetne használni, Kiss Lászlótól, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) jelenlegi főigazgatójától származik. A csillagász a kétezres években hét évet töltött kutatóként Ausztráliában, ahol megismerkedett az Astronomy Australia Limited nevű nonprofittal. A szervezet célkitűzése lényegében az, hogy előremozdítsa az ausztrál asztronómiát. László 2009-ben pályázott és nyert is az MTA Lendület Fiatal Kutatói Programján, hazatérte után pedig elmerengett az ötleten, hogy mi lenne, ha Magyarországon is létrehoznának egy hasonlót.
„Akkoriban nem volt egyértelmű a szakma számára, hogy a legnagyobb ausztrál teleszkópot ki és hogyan működtesse (például odaadják-e valamelyik nagy egyetemnek, ha igen, akkor melyiknek), vagy hogy a nagy nemzetközi csillagászati szervezetekben ki képviselje a kontinensnyi ország érdekeit – meséli László. – Ezekből nagy viták voltak. Végül a szakma képviselői úgy döntöttek, nem akarják, hogy kiskakasok harca legyen a kérdésből, inkább létrehoztak egy önálló szervezetet. Az ausztrálok célja az volt, hogy legyen egy mindenfajta intézményektől független, jogilag és pénzügyileg önálló szervezet, ami ténylegesen a szakma érdekeit képviseli. Ez nekem nagyon tetszett.”
Kiss Áron biológusként doktorált, mellette amatőr csillagász // Fotók: Sebestyén László
A Magyar Csillagászat Nonprofit Kft.-t egy évvel a Merkúr sikeres „átcsoszogása” után alapították, a CSFK a fenntartója és a tulajdonosa. „A jövő részleteit nem láttuk, de az igény egyértelmű volt: létre akartunk hozni egy olyan gazdasági szervezetet, ami üzemeltetni tudja a látogatóközpontot, és kezelni tud bármilyen csillagászattal kapcsolatos pénzügyi dolgot – mondja Áron. – Azt valószínűleg nem kell mondanom, hogy
egy kutatóintézet gazdasági igazgatósága nem arra van kitalálva, hogy belépőjegyeket adjon el. Kellett erre egy külön gazdasági entitás.”
Lászlóék nem sokkal a cég alapítása után találtak rá Áronra. Nem volt könnyű dolguk: olyan embert kellett találniuk, aki ért a csillagászathoz, de van affinitása ahhoz is, hogy megszervezze egy új cég működését. Áron biológusként doktorált, később viszont otthagyta „a szép szamárlétrát” és a kutatói karriert. Akkoriban a Magosfa Alapítvány kismarosi erdei iskolájában dolgozott, mint mondja, elég változatos dolgokkal foglalkozott, az óvodáscsoportok vezetésétől kezdve az EU-s pályázatíráson keresztül a karbantartásig. A tapasztalata tehát megvolt a nonprofit szférában, de kétségkívül jól jött az is, hogy mellette amatőr csillagász is.
„Megvoltak az alapok, tudtam, hogy melyik felén kell belenézni a távcsőbe.”
Derült, ropogós, csillagos-tejutas ég
Az első két hónapnak nem sok köze volt a csillagászathoz, nagyrészt jogi ügyekkel és adminisztrációval telt. Nem sokkal később viszont belevágtak az első nagy projektbe, a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia szervezésébe, amit 2019-ben Magyarország rendezett. Az esemény szervezése nem volt kis falat, nem csoda, hogy másfél évig tartott: 50 ország több száz diákját, felkészítő tanárát, professzorait és megfigyelőit kellett elszállásolni (a diákokat és a tanárokat a szabályoknak megfelelően külön városban, hogy megelőzzék a csalásokat), mellette pedig megszervezni magát a többfordulós versenyt Keszthelyen.
„Elméleti forduló, adatelemzési forduló, planetáriumi forduló, távcsöves megfigyelési forduló – sorolja Áron. –
Ez azt jelenti, hogy be kellett szereznünk felfújható planetáriumokat, 90 darab távcsövet, találnunk kellett egy seregnyi önkéntes amatőr csillagászt, akik ezeket fel tudják állítani…”
A felszerelésük része volt 25 hajszárító is. „Olyan páralecsapódás volt ott a Balaton mellett, hogy már az első forduló során csöpögött a víz a távcsövekről. Nemcsak maga az okulár, hanem legbelül, a távcső alján a főtükör is elkezdett párásodni. Viszont már előre kiépítettünk egy erősáramú rendszert, külön aggregátorral, hogy a hajszárítókkal egyszerre tudjuk szárítani az összes távcsövet.”
„Megvoltak az alapok, tudtam, hogy melyik felén kell belenézni a távcsőbe.”
Hét év után ez volt az első csillagászati diákolimpia, amin sikeres volt az észlelési forduló: ha ugyanis bármelyik csapatnál egy picit is befelhősödik az égnek az a része, ahol észlelnek, az egész versenyt törlik, mert nem egyelőek az esélyek.
„Derült, ropogós, csillagos-tejutas ég volt
– mondja Áron elmélázva. – A katari, emirátusi diákok utólag azt mondták, hogy életükben nem láttak ilyen eget, mert az Arab-félsziget ködös-poros levegőjében nincs ilyen. Életükben először láttak harapós Tejutat.”
Plüss-Naprendszer, tér-idő trambulin
2019 legvégén, egy szeles, hideg, de derült novemberi hétvégén indították el az első vezetett csillagnézéseket – nem sokáig tartottak, néhány hónappal később a covid miatt másfél évig takaréklángon tudtak futni a programok. Mostanra viszont újra pályára álltak, általában heti három nap tartanak vezetéseket egyéni látogatóknak. A Svábhegyi Csillagvizsgáló nem úgy működik, mint egy múzeum, azaz nincs előre megszabott nyitvatartása, előzetes jegyvásárlással lehet részt venni a különböző programokon.
Az egyéni látogatók tematikus bemutatókra tudnak jegyet venni (én például így ismerkedtem meg a nyílthalmazokkal és a kettőscsillagokkal). VIP-bemutatókat is tartanak, amikor „azt mutatunk meg a távcsövön, amit csak akarsz”, a gyerekeket az „asztromatinékon” várják plüss-Naprendszerrel, tér-idő trambulinnal vagy épp üstökösfőzéssel, de arra is volt már példa, hogy komolyzenei koncertet adtak a csillagvizsgáló kupolák mellett. A bemutatókat fiatal csillagászok, jellemzően egyetemisták, demonstrátorok és phd-hallgatók tartják, ma több mint 25-en vannak, idén novemberig összesen 12 ezer látogatót fogadtak.
„A katari, emirátusi diákok utólag azt mondták, hogy életükben nem láttak ilyen eget, mert az Arab-félsziget ködös-poros levegőjében nincs ilyen. Életükben először láttak harapós Tejutat.”
Szerveznek csoportos programokat is, óvodás-, iskolás- és nyugdíjas csoportoknak adnak elő. De megcélozták a cégeket is, partneri találkozókat, céges vacsorákat, bulikat, csapatépítőket tartanak a csillagvizsgáló helyszínén. Hogy a csillagászati tematikát mennyire viszik bele a céges programokba, a megrendelőtől függ, de Áron azt meséli,
általában a helyszíni vizit után mindenki „megkívánja a csillagászatot”.
Sok olyan tevékenységük is van, ami nem váltható pénzzé, legalábbis közvetlenül: nagyon sokat foglalkoznak tudománykommunikációval – többek között a CSFK kutatóinak friss felfedezéseiről – és tehetséggondozással, például a diákolimpiára való felkészítést végzik.
A kft. fenntartója a CSFK, a cég a saját bevétel mellett intézeti támogatást is kap. A cég árbevétele 2022 novemberéig 80 millió forint volt, ez a tavalyi 41 millióhoz képest növekedés. A CSFK 50 millió forinttal járult hozzá a fenntartáshoz, elsősorban az alkalmazottak fizetéséhez. „Most a válsághelyzet miatt a CSFK nadrágja is szűkebb, most minden fejlesztést a kft. saját pénzből csinál” – mondja Áron.
Hosszú távon szeretnének önfenntartóak lenni, a másik céljuk pedig az, hogy még jobban megnyissák a csillagvizsgáló kapuit, akár heti egyszeri egésznapos nyitvatartással, hogy az emberek rájuk is olyan klasszikus családi/hétvégi programként gondoljanak, mint mondjuk az állatkertre.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló története
A Svábhegyi Csillagvizsgáló Magyarország legrégebbi és legnagyobb állami csillagvizsgáló intézete. A története tulajdonképpen nem is a Svábhegyen, hanem a felvidéki Ógyallán kezdődött, ahol 1871-ben Konkoly Thege Miklós csillagvizsgálót alapított. 1899-ben Konkoly a magyar államnak ajándékozta az intézetet, amit az állam komolyan fejlesztett, 1913-ban megrendelt például egy 60 centiméter átmérőjű tükrös távcsövet. A háború után a csillagvizsgáló műszereit mindössze néhány nappal Ógyalla Csehszlovákiához való csatolása előtt hozták el Budapestre, a csillagvizsgálót a fővárosi önkormányzattól kapott nyolcholdas területen rendezték be a Svábhegyen. Az első kupolával rendelkező csillagvizsgáló 1922-ben készült el. A neoklasszicista főépületet négy évvel később fejezték be, ez volt a csillagászok szállása – az észlelést ugyanis nagyon megnehezítette, hogy fel-le kellett ingázniuk Buda központi(bb) részei és a Svábhegy között, de nem tudták hol meghúzni magukat, ha esetleg beborult az ég. Ma ebben az épületben dolgoznak a kutatók.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló ma is látható kupolái közül a legikonikusabb és a legnagyobb a Budapest kupola, ez 1928-ban készült el. Ide került az a távcső, amit még a háború előtt rendeltek meg – a 4 méter hosszú Heyde Cassegrain távcső európai szinten is jelentőssé tetté az intézetet, a következő tíz évben 35 új kisbolygót fedeztek fel innen. A második világháború után a szovjet csapatok szállásává vált a csillagvizsgáló területe, a kupolákból például istállót csináltak. A negyvenes évek végén újra megindult a tudományos munka. Az ötvenes években az észlelést áthelyeztéka Mátrába, a Piszkés-tetőre, elsősorban a növekvő fényszennyezés miatt, de a Svábhegyen még egészen 2013-ig végeztek méréseket. A neoklasszicista főépületet a kutatók ma is használják, sőt, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) kutatói létszáma nagyobb, mint valaha.
