Többhónapos kálvária után került mozikba a Sonic, a sündisznó. A film első előzetese okozta sokkot egy halasztás, majd egy váratlan üzleti siker követte. No, meg egész barátságos kritikai fogadtatás.
A Sonic filmre két okból volt kíváncsi a világ. Egy: mégis mit akar egy majd’ harmincéves branddel a Paramount 2020-ban? Kettő: az után a rémálomkeltő horrorvideó után, amit előzetesként pumpált ki magából a stúdió, hogy gyermekek és felnőttek millióinak okozzon álmatlan éjszakákat, mégis miféle filmet lehet összerakni, alig negyedéves csúsztatás árán?
Elárulom: egész jót.
A Sonic, a sündisznó persze sosem fog Oscart nyerni. Nem erről a filmről beszélnek majd a Színművészetin, és valószínűleg nem lesz olyan alkotó, akit valóban inspirálni fog. Amit viszont a téma megenged, azt kiaknázták az alkotók, elérve, hogy a villámgyors kék sündisznó szürreális kalandjaiból egy teljesen korrekt családi mozi szülessen. És akkor a teljesen zakkant Jim Carreyt még nem említettem, aki lubickol Dr. Robotnik szerepében. Szerintem el sem olvasta a forgatókönyvet, csak beállt a kamera elé és csinált, amit akart, az operatőr meg felvette, bumm, kész is a film.
Jim Carrey in SONIC THE HEDGEHOG from Paramount Pictures and Sega. Photo Credit: Courtesy Paramount Pictures and Sega of America.
A történetre nem érdemes sok szót fecsérelni, elég egyszerű,
és nem is várta senki, hogy túlbonyolítsák. Sonic tíz éve él a Földön, egy
amerikai kisváros mindent látó szemeként kémleli a lakosokat, el is nevezi őket
a maga módján, és mivel nagyon magányos, elképzeli, hogy az életük szerves
része. Pedig nem az – annyira nem, hogy egy nap eluralkodik rajta a depresszió,
minek következtében véletlenül leveri az áramot a fél kontinensen. Az amerikai
kormány ekkor kéri az eszelős Dr. Robotnik (Jim Carrey) segítségét, Sonic pedig
kedvenc semmitevő zsaruja, Tom (James Mardsen) jelvénye mögé bújik.
A 100 perces film innentől a megszokott családi mozis toposzokkal operál. Sonic tulajdonképpen egy kamasz srác, aki családra vágyik, és ahogy a nagy könyvben írva vagyon, szellemes viszontagságok közepette jut el oda, hogy végre részesévé váljon egynek. Bár több kritikában olvastam, hogy a filmet érezhetően gyerekeknek írták, nem volt olyan érzésem, hogy 33 éves fejjel öreg lennék hozzá. A viccek többsége működött (azért az egyetlen fingós poénért mondjuk kár volt), a felnőtteknek szóló kikacsintások sem voltak elhanyagolhatók, legjobban viszont a rengeteg apró utalás tetszett, amikkel egyértelműen a játékok rajongóit célozták a film készítői.
Az első jelenetben például rögtön megcsodálhatjuk az 1991-es
játék legelső pályájának életszerű verzióját, majd a képregények (és később a
játékok) által bevezetett Knuckles-klán is feltűnik a színen. Aztán a város,
ahol a film játszódik, a Green Hills névre hallgat – ez az első pálya neve a
játékban. Több efféle apró utalás van még, a barlang, ahol Sonic meghúzza magát,
akár egy gyűjtő relikviaraktára is lehetne.
Ennél is fontosabb, hogy minden játékokból ismert elemnek van szerepe és magyarázata. Gyűrűk? Pipa. Chili-dog? Pipa. Beszólás Robotnik tojásai… izé, szóval tojás alakú drónjai miatt? Ismét csak pipa. Ha már Robotnik szóba jött, meg kell mondjam, a doki technológiája is nagyon jól hozza a játékokban látott géppark jellegzetességeit. Még a videójátékokban is kissé fárasztó, minden gépből újabb gép lesz poént is sikerül úgy beépíteni a cselekménybe, hogy működjön. Nem beszélve a végső boss-harcról, ahol Sonic pörgős, ide-oda csapódós támadása is előkerül – akárcsak a játékokban.
Sonic (Ben Schwartz) in SONIC THE HEDGEHOG from Paramount Pictures and Sega. Photo Credit: Courtesy Paramount Pictures and Sega of America.
Nagyon sok ilyen apróságot lehetne felsorolni, az internet
lelkes Sonc-rajongói már meg is tették helyettem. Az már önmagában szimpatikus,
hogy az alkotók vették a fáradtságot az efféle részletek beépítésére, de ennél
fontosabb, hogy ez a film azon része, amin látszik a valódi rajongás. A Sonic,
a sündisznó olyan emberek munkája, akik nem csak ismerik, de értik és tisztelik
is Sonic hagyatékát – ki tudja, talán a hirtelen jött dizájncsere is ezért
volt.
Ha már szóba jött a kicserélt Sonic, meg kell mondjam, hogy
a játékokból merített, kedves, új figura tökéletesen illeszkedik a film
hangulatához. Fel nem tudom fogni, az első verzió hogy készülhetett el, hisz
visszanézve a hírhedt előzetest, a film ismeretében már kilométerekről észre
kellett volna venni a stúdiónak, hogy a realisztikusra vett Sonic egyszerűen
nem működik a meseszerű miliőben. Itt a gonosz Dr. Robotnikot simán pofán
vágják, majd meggyalázzák azzal, hogy simán lemiszterezik.
Nem kell ide sündisznóember.
Érdekes, hogy mikor elmenünk a filmre egy barátommal, már este volt, és ennek megfelelően nem is voltak gyerekek a nézőtéren. Helyettük magunkfajta felnőtt nördök ültek a vászonnal szemben. Sőt, elénk egy ötvenes férfi telepedett le, aki még egy kis rágcsát is becsempészett a táskájában – nem csak várt valakire, hanem echte ezt a filmet akarta látni.
Hátulról sokszor hallatszott önfelett nevetés, és bevallom, én is végig jól szórakoztam. Egy mozizásból természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Azonban látva, hogy kik jöttek a filmre, illetve olvasva sok korombeli, szintén játékokon szocializálódott ember beszámolóját, úgy tűnik, a Paramount sikeresen szólítja meg azokat az embereket is, akik egykor, nagyon régen játszottak a Sonicokkal, és álmukban sem gondolták, hogy egy nap a moziban láthatják viszont kedvencüket. És nincsenek is kevesen: Magyarországon az első hétvégén közel 43 ezer ember váltott jegyet a filmre.
Most már csak az kell, hogy Mario is kapjon egy színvonalas adaptációt és kerek lesz a világ.
Képek: Paramount Pictures
