Két hónapig ingyenessé váltak a Half-Life játéksorozat epizódjai. Az 1998-ban indult széria márciusban a virtuális valóság babérjaira tör, tavaly pedig az első rész remake-jének formájában borzolta a játékosok kedélyeit. Mindezt úgy, hogy a teljesen újraalkotott programot nem is az eredeti fejlesztők készítették.
2003, őszi szünet. Ezerrel tombol az iskolai depresszió.
Nincs kedvem aludni. Nincs kedvem fent lenni. Kimenni végképp nincs kedvem.
Minden nap közelebb hoz az iskolakezdéshez és az elviselhetetlenül hosszúnak
tűnő félévhez, a téli szünet pedig még baromi messze van.
Ekkor veszem észre a CD-tartóm fekete tokos lemezét. A Half-Life című, 1998-as játék eredeti csomagolása az. Egy osztálytársam adta kölcsön, rendesen kilóg a sok átlátszó TDK tok közül. A játékot ismerem, sokat hallottam róla, meg olvastam cikkeket is, amikben hivatkoztak rá. Azt írták, ez volt az a lövöldözős játék, ami mindent megváltoztatott.
Az első Half-Life külalakja ma már megmosolyogtató // Kép: Half-Life, Steam
A folytatása már készül, nyáron jelentették be, láttam róla képeket, videókat, és hát el sem akarom hinni, hogy valaha így nézhet ki egy videójáték. Eszembe jut, hogy még általánosban volt egy osztálytársam, aki sokszor beszélt a Half-Life-ról. Más játékról mondjuk nem igazán, mivel őt már akkor is inkább a cigi meg a csajok érdekelték, de a Half-Life-ot, na azt emlegette.
Előveszem a lemezt. Feltelepítem a játékot. Elindítom, és elfelejtem mind a középiskola miatti szorongást, mind a nemrég elhalasztott Half-Life 2-t.
„Rise and shine, Mr. Freeman!”
Valahogy így ismerkedtem meg azzal a játéksorozattal, ami valóban hatást gyakorolt az egész iparágra. A Half-Life 2 csak egy évvel később, 2004 novemberében jelent meg, és igen, pazar lett, de az első rész okozta katarzis után számomra picit csalódás is. Pedig én már öt évvel az után játszottam vele, hogy az 1998-ban eredetileg megjelent – beleborzongok, milyen lehetett ez azokban a daliás időkben, amikor az akciójátékok csúcsát a Quake 2 jelentette, a belső nézetes lövöldéket pedig inkább nem bonyolították háttértörténettel.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Az elmúlt tizenöt évben a
Half-Life 2 teljes értékű folytatás nélkül maradt, csak idén érkezik egy
kizárólag virtuális valóság eszközökre fejlesztett új epizód, de az is előzmény
lesz, így a máig befejezetlen történet egy darabig biztos, hogy lezárás nélkül
marad. Pedig nem akármilyen sztoriról van szó.
A kommandósok biztos megbuktak volna fizikából // Kép: Half-Life, Steam
A Half-Life egy kőkemény sci-fi akciójáték, amiben még az idegen lényeket és kommandósokat is lazán daráló főszereplő is egy elméleti fizikus. Gordon Freeman új munkahelye, az új-mexikói Black Mesa nevű titkos laboratórium alkalmazottjaként épp munkába siet, mikor is egy interdimenzionális kísérlet balul sül el, és más világokból érkező szörnyek árasztják el komplexum folyosóit.
Gordon menekülőre fogja, elsőnek pedig egy feszítővas akad a keze ügyébe – ez is lesz a játék alap fegyvere, amit pisztoly, puska, gépkarabély, illetőleg földönkívüli nyalánkságok, úgymint pl. egy bogárvető követnek a nagyjából 8-10 órás játékban. A harcon túl logikai feladványok is utunkat állják, sokszor percekig kell agyaljunk azon, hogyan juthatunk át egy látszólag áthatolhatatlan akadályon.
Az egyik pályán például egy föld alatti kisvasútat kéne üzembe helyezni, ám a sínkereszteződést elállja egy hegyomlás méretű idegen – na, most mutasd meg, mit ér az a doktori cím, Gordon!
A 2004-es folytatás tovább emelte a tétet: a pár évtizeddel
az első rész cselekménye után játszódó Half-Life 2-ben az emberiség már az
idegen Combine birodalom rabszolgája, a magukat génmutációval szaporító
birodalmiak pedig lassan felőrlik a túlélő keveseket.
Ez ám a tudományos-fantasztikus lidércnyomás: miért járna egy galaktikus fejlettségű faj olyan bolygókon, amiknek az ökoszisztémája nem nekik való? Helyette a domináns fajokat kezdik beolvasztani, belőlük készítenek hibrid szuperkatonákat, mígnem az adott planéta társadalma szürke fogaskerekévé nem válik az amúgy ismeretlen eredetű és külsejű Combine birodalomnak. Már maga az elnevezés is zseniális, hisz a végtelen sok kontrollált mutáció után valóban egy nagy olvasztótégely lett az egész.
A Half-Life 2-ben járműveket is vezethetünk // Kép: Half-Life 2, Steam
Gordon érthető módon nem örül neki, hogy kedvenc bolygójának lakói az idegenek beavatkozásai hatására gázmaszkos biorobotokká változnak, így ismét pajszert ragad, és lázadást szít a Földet épp terraformáló földönkívüliek ellen.
Teszi mindezt egy szó nélkül, Dr. Freeman ugyanis teljesen némán teszi a dolgát, miközben a többi szereplő azért elég sokszor beszél hozzá.
A néma protagonista archaikus megoldás, abban gyökerezik, hogy a játékosok így talán jobban beleélik magukat a helyzetbe. Ez szerintem tévedés, engem inkább kiránt az élményből, ha az általam megszemélyesített karakter kussban hallgatja végig a körülötte forgó, sokszor világra szóló eseményeket, de 1998-ban ez még bőven elfogadott volt, Gordon pedig a teljesen személytelen valója ellenére is a játékvilág egyik ismert ikonja lett.
Egy pajszer mind felett
2005-ben még az egész világ Half-Life lázban égett, amikor egy ambiciózus kis csapat bejelentette, hogy a Half-Life 2 (akkor még) csúcstechnológiát képviselő motorjával egy ingyenes rajongói projekt formájában újraalkotja az 1998-as első játékot. Az efféle rajongói projektek (a meglévő játékokra telepítve futtatható „modifikációk”, avagy „modok”) általában hamar földbe állnak, mert pénzt senki sem keres velük, cserébe viszont komoly szaktudást és rengeteg energiát igényelnek, nem beszélve a sokszor ezerórákban mérhető fejlesztési időről.
A Crowbar Collective-nek nevezett rajongói team látszólag eszelős ötletén is kezdetben sokan mosolyogtak, a srácok azonban nem álltak le, és igaz, hogy majd’ tizenöt évvel később, de tavaly befejezték a Black Mesa című, eposzi méreteket öltő rajongói projektet.
Azaz, hogy majdnem befejezték – a Black Mesa először 2012-ben, mint ingyenes (és a Half-Life 2 meglétét igénylő) mod jelent meg, 2015-ben pedig mint önálló, korai hozzáférésű játék vált elérhetővé Steamen, ráadásul fizetős szoftverként. Akkor az első Half-Life játékidejének nagyjából kétharmadát ölelte fel.
A sztori szerint ugyanis a minden feszítővassal megkent Dr. Freeman a végjátékra egy másik dimenzióba kerül, hogy a Xennek nevezett idegen világ elnyomó zsarnokát is jobblétre szenderítse. Nos, a Crowbar Collective 2015-ben még nem készült el a Xen dimenzió fejezeteivel, a csapat ugyanis jó ötletnek találta kibővíteni a Xenen játszódó pályákat, így végül csak négy évvel később, 2019-ben adták ki a mondhatni teljes remake-et, mint elejétől a végéig játszható bétát.
Hivatalosan tehát a jelenleg 18 eurót kóstáló Black Mesa még
most is korai hozzáférésben leledzik, de a gyakorlatban nem vészes a helyzet,
sőt játék közben egyáltalán nem tűnik fel, hogy az azóta valódi cégbe tömörült
csapattagok még most is dolgoznak a játékon a háttérben.
Ingyen munka, pénzért
Ezen a ponton viszont érdemes kicsit elidőzni a Black Mesa üzleti modelljén. A rajongói modok általános jellemzője, hogy ingyenesek. Egyrészt mert nem hivatalos munkák, másrészt pedig mert a minőségi standardot tekintve sem sűrűn ütik meg a sokszor több tízezer forintba kerülő játékok által felállított lécet.
Ehhez képest viszont a Black Mesa nem csak hogy pénzbe kerül, de egy olyan szellemi tulajdonra épül, amit a világ egyik legbefolyásosabb játékfejlesztő cége birtokol. A Valve nemcsak a saját szoftvereivel hatott a piacra, de a legnagyobb digitális szoftveráruházként számon tartott Steam is ennek a cégnek a kezében van. Ha akarnák, egy telefonhívással megroppanthatnák az olyan kis csapatokat, mint a Crowbar Collective. Helyette viszont hagyták, hogy a stúdió életben tartsa a Half-Life lángját, és egyúttal megitassa pár korty virtuális vízzel az újabb játékra szomjazó rajongókat.
A Half-Life-játékok a márciusban megjelenő Half-Life: Alyx
okán most ingyenesen játszhatók, így aki kimaradt Gordon Freeman kalandjaiból,
gyorsan pótolhatja őket. Aki viszont egy kicsit költene is az élményre, netán
frissebb formában szeretne találkozni a kezdetekkor még mindössze 27 éves
Gordonnal, jó vásárt csinál a Black Mesával.
„Magasságos… egek!!”
Jómagam az ünnepek alatt ugrottam fejest a játékba, annak ellenére, hogy már 2015-ben, az első fizetős változat idején bezsákoltam a programot (akkor még 30 eurót fizettem érte). Ki akartam szakadni a Death Stranding nyomorúságából, és jó ötletnek tűnt belebújni a szótlan fizikus fehér köpenyébe, aki – akárcsak 16 évvel korábban – bizony hozta az elvárhatót, nem hiába kapott diplomát az MIT-n.
A pályák felépítése nem minden esetben pontosan ugyanolyan, mint az 1998-as játék esetében, de ennyi idő távlatában nehéz megtalálni az eltéréseket. Az biztos, hogy a frissített látvány sokat dob a hangulaton, főleg, hogy a Black Mesa az eredeti játék eszköztárából is merít, a hangok például egy az egyben onnét valók, csak épp tisztább, fülbarát formában. Mondhatnám, hogy az eltelt évek a külsőségekben érhetők leginkább tetten, nekem viszont az egyes szkriptelt jeleneteket és a játékmenetet érintő változások tűntek fel elsősorban.
Itt dől el a jövő // Kép: Black Mesa, Steam
A Half-Life a maga idején nagyon előremutató játék volt. Kidolgozott történettel rendelkezett, amit teljes egészében első személyben mesélt el, és a korhoz képest nagyon is intelligens ellenfeleket vonultatott fel. A sztori egy pontján kommandósokkal is szembe kerülünk, ezek a konfrontációk pedig megkoronázták az amúgy is izgalmas akciójátékot.
Sosem felejtem el, hogyan próbáltam egyik fedezékből a másikba szökkenve kitérni a rám zúdított golyózápor elől, de mire oda kaptam a fegyverem csövét, a támadó már árkon-bokron túl járt – olyan gyorsan és intelligensen váltott fedezéket és dolgozott össze a bajtársaival, ahogy azt addig csak hús-vér emberek esetében tapasztaltam.
A mesterséges intelligencia e két évtizedes rutinja máig megsüvegelendő, ám sajnos a Half-Life-hoz kifejlesztett eredeti technológia már nem található meg a Black Mesában, tekintve, hogy az a programot hajtó Source motor (és a Half-Life 2) mesterséges intelligenciáját örökölte. Bár a remake tűzharcai így szebbek, mint anno, de kevésbé életszerűek, ezáltal pedig rombolják a Valve által kidolgozott program patikamérlegen kikísérletezett játékmenetét.
A Xen valóban túlvilági látvány // Kép: Black Mesa, Steam
Ezt ellensúlyozandó, a Xenen játszódó részek itt sokkal
hosszabbak, terjengősebbek, esetenként frusztrálóbbak, mint egykor voltak.
Gondolom, a Crowbar Collective érezte a nyomást, hogy ha már eddig tart, ki
kéne tenniük magukért, de a kevesebb több lett volna – nem mondom, a Xen
túlvilági atmoszférája üdvözítő, de a Valve annak idején okkal szerepeltette
ennyire keveset ezt a világot a Half-Life-ban.
A magam részéről amondó vagyok, hogy aki sosem játszott a sorozattal, próbálja ki a Valve által ingyenessé tett eredeti programot. Tudom, csúnya. Tudom, lassú. Tudom, borzasztóan zajosak a hanghatásai, a szinkron pedig néha kivehetetlen. De összhatást tekintve még ma is egy olyan szoftver, amin látszik, hogy igazi zsenik készítették.
Ez csak megér egy kis szívást, nem igaz?
Főoldali kép: Black Mesa, Steam
