A világ, amit teremtettünk, trendriportok szerint ránk készül omlani. Alig van bizonyosság és plató, egy kis nyugalmi idő, amikor hátra dőlhetnénk. Amint odaérünk, a cél arrébb kerül, és mint egy visszatérő rémálom, az derül ki, ez is csak egy újabb kihívás volt. Talán soha ennyire nem volt még egyértelmű, hogy a céglogók és stratégiák mögött hús-vér emberek, drámák, motivációk és választások vannak. A meg-megálló világ tehetetlenségében arcon kapott, hogy beláttunk egymás konyhájába vagy helyhiány miatt a hálószobájába. Az állandó szembesülések közepette talán az egyik legnehezebb vezetői megélés ma annak beismerése és kezelése, hogy a komplex problémákra nem adhatók többet egyszerű válaszok, és nagyjából minden átalakításra szorul. Pistyur Veronika, a Bridge Budapest CEO-jának vendégírása.
Egy ilyen világban kellene, hogy értelmesen hangozzon, hogy mégis lehet és kell hosszú távon elköteleződni, cégeket építeni, munkahelyeket teremteni, innoválni és jövőképet alkotni a következő generációknak. Hogy legyen hosszú távú víziónk, hogy legyen, mit hátra hagynunk. A hagyaték magyarul nem találó (angolul: legacy), mert a múlthoz, a halálhoz kötődik, pedig a hagyatékot nagyon is a jelenben építjük.
Érdemes ezért úgy gondolni rá, hogy a hagyaték mindaz, amit ma teszünk a jövőért. Attól a pillanattól kezdve, hogy vezetővé válunk.
