Ha minden jól megy, a következő tíz-húsz évben akkora lesz az áttörés a megújuló energiában, hogy nem lesz szükség Paks II-re – de készülni kell a rosszabb forgatókönyvekre is. Interjú Csernus Dórával, az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértőjével orosz függőségről, a megújulókban rejlő potenciálról és arról, szakértők szerint hogyan kéne megtervezni az ideális hazai energiastratégiát a következő évekre.
Forbes.hu: Szoktál szorongani a klímaválsággal kapcsolatban?
Csernus Dóra: Abszolút. Szerintem nincs olyan ember, aki ezzel a területtel foglalkozik és ne szorongana néha. Én ezt úgy kezelem, hogy megpróbálok tenni ellene, tehát dolgozom – bár tudom, hogy amit tenni tudok a klímaváltozás megfékezése érdekében, minimális ahhoz képest, hogy egy világszintű problémáról beszélünk. Az összes rendelkezésünkre álló eszköz közül a hangunk a legerősebb. Annak van a legnagyobb hatása, ha minél több embernek beszélünk erről a problémáról: ilyenkor úgy érzem, hogy mégis van fogásom a saját életem alakulásán, és tudok változtatni.
Alapvetően jól kezelem ezeket a frusztrációkat, de volt már olyan, hogy elmentem a boltba egy bevásárlólistával a kezemben, és annyira felhúztam magam a csomagolások mennyiségén, hogy végül úgy mentem haza, hogy nem vettem meg a dolgoknak a kétharmadát. A család meg csak nézett, hogy mi történt. Előfordul, hogy néha sokkolódom, de alapvetően az aktív cselekvés a megküzdési stratégiám.
Mit szoktál válaszolni arra a felvetésre, hogy teljesen mindegy, egyéni szinten mit csinálunk, amíg vállalati szinten nincsenek szabályozva a fenntarthatósági kérdések?
Azt, hogy nem oké, ha az egyénre toljuk a teljes felelősséget, de az sincs rendben, ha csak a vállalati szférára, hiszen a kettő valahol ugyanaz. A kormányzatok és a vállalatok azokat az igényeket elégítik ki, amiről jelzést kapnak – ráadásul a gazdasági és politikai döntéshozói székekben sem ufók ülnek, hanem ugyanúgy emberek. Biztos láttad már azt a mémet, ami évek óta kering már: én egyedül nem tudok semmit tenni, mondta hét és fél milliárd ember. Most már ugye nyolc. Én hiszek a sok kicsi sokra megy elvében.
CSERNUS DÓRA
Az Egyensúly Intézet vezető klíma- és környezetpolitikai szakértője. Tanácsadóként dolgozott a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban, a Jövő Nemzetékek Országgyűlési Biztosának Hivatalában és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, ahol Magyarország álláspontját képviselte különböző EU, ENSZ és OECD fórumokon. Később a Klímapolitika Kutató és Tanácsadó Kft. nemzetközi fejlesztésekért felelős igazgatójaként, majd független környezet- és klímapolitikai szakértőként dolgozott. Fő szakterülete a klímapolitika, a levegőtisztaság-védelem és a vízvédelem.
Az energiabiztonság és a klímabiztonság tud kéz a kézben járni
Az Egyensúly Intézet nemrég publikált egy javaslatcsomagot, ami azt foglalja össze, hogyan újíthatjuk meg 2030-ra Magyarország energiarendszerét (erről itt írtunk bővebben – a szerk.). A kidolgozásnál három fő szempontot vettetek figyelembe: ellátásbiztonság, gazdasági versenyképesség és klímapolitikai célok. Mennyire lehet összehangolni ezt a három célt egy energiastratégia kialakításakor?
Attól függ, hogy merünk-e nehéz döntéseket hozni. Adott most egy energiaválság, amit nagyon erősen érzékelünk, a háború kitörése óta különösen. Ha csak ezt az egy válságot akarjuk megoldani, nem figyelve a klímaválságra, akkor lehet, hogy most gyorsabban kijövünk a nehézségekből (például a Mátrai Erőmű régi blokkjainak újraindításával, vagy több lignit fűtési célra való használatával), viszont egy ugyanolyan fontos probléma megoldását eltoljuk, akár súlyosbítjuk is. Ha meg merjük hozni azt a döntést, hogy nem a könnyű, gyors, fosszilis felpörgetés felé nyúlunk, hanem fejlesztjük a megújulókat és az energiahatékonyságot,
akkor az energiabiztonság és a klímabiztonság igenis tud kéz a kézben járni.
Ha például csökkentjük a földgázfelhasználást, az mindkét válság megoldásához hozzájárul. Ne felejtsük el, hogy a háború előtt a földgáz több mint 90 százaléka importból származott, aminek 95 százaléka orosz import volt.
Voltak olyan dilemmák, ahol ez a három szempont mégiscsak ütközött valahol?
Más a cél, és más a megvalósíthatóság: ezen a vonalon voltak dilemmák. Mindenki egyetért abban, hogy növelni kell az energiahatékonyságot, hogy csökkenhessen a végső energiafelhasználás. Az épületszektorban óriási lehetőség van: de ha mindenki egyet is ért abban, hogy az épületeket fel kell újítani, akkor is ott a kérdés, hogy honnan lesz erre forrás. Ehhez már döntéshozói kiállás kell, például az, hogy egy kormányzati ciklusokon átívelő épületenergetikai felújítási programot elindítsanak. Mi csak odáig tudunk eljutni, hogy kimutatjuk, hogy erre szükség van, és elmagyarázzuk, mi kell hozzá, hogy meg tudjon valósulni.
Uniós szinten és magyar szinten is az a cél, hogy 2050-re elérjük a nettó nulla üvegházhatásúgáz-kibocsátást. Ez azt jelenti, hogy csak annyi üvegházhatású gázt bocsátunk ki, amennyit el is tudunk nyeletni, vagy természetes módon – például erdőkkel –, vagy mesterségesen, például szén-dioxid-megkötő technológiákkal. A 2050-es cél eléréséhez nagyon sok ország azt tervezte, hogy a földgázt egyfajta transition fuelként, azaz átállást segítő üzemanyagként fogja használni, mert a fajlagos üvegházhatásúgáz-kibocsátása alacsonyabb, mint a széné vagy az olajé. Azaz kivezetjük a szenet és az olajat, növeljük a földgázt, és egy átmenet során eljutunk a klímasemleges jövőbe 2050-re.
Fotó: Sebestyén László
De jött a háború. A mostanra kialakult geopolitikai helyzet miatt a földgáz már egyáltalán nem úgy jelenik meg átmeneti lehetőségként, mint korábban.
Tehát ha egyszerre akarjuk kivezetni az olajat, a szenet és a földgázt, akkor óriási dilemma, hogy az átmenet során miből lesz mégis energiánk.
Természetesen nagy dilemma a nukleáris energia és a földgáz szerepe is. Nagyon sok szakértői vitán és egyeztetésen vagyunk túl ennek az anyagnak a kidolgozása során.
A csomagban azt javasoljátok, hogy a végső villamosenergia-felhasználásban 5 százalék legyen a földgáz aránya 2030-ra. Ha nem tört volna ki a háború, egy magasabb arány is elképzelhető lenne?
Nem. Ez az adat független a háborútól – világos volt, hogy a függőséget csökkenteni kell. Ha megnézzük a kormányzati stratégiákat, már korábban is megjelent az energiafüggőség csökkentésének az igénye, egy sokkal lassabb folyamatként. Ezt kell most fölgyorsítani.
A földgázt azért tartanánk ennyire alacsony szinten a villamosenergia-szektorban, mert szükség van rá, hogy a megújulók termelése okozta ingadozásokat kiegyenlítse. Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg több gázerőmű fog maradni a rendszerben, mint amennyire szükség van, és lehet, hogy anyagilag nem fog megtérülni a jelenlétük. De ha hosszabb időn keresztül nem süt a nap és nem fúj a szél, akkor tudnak segíteni kiegyenlíteni a villamosenergia-igényt. Ehhez persze az is kell, hogy a mostani 12 százaléknál sokkal nagyobb arányban legyenek megújulók a villamosenergia-szektorban. Mi 36 százalékot javasolunk.
Kihagyott ziccer a geotermia
Mekkora potenciált láttok a megújulókban?
A napenergia-kapacitás most 4000 megawatt körül alakul Magyarországon. 2030-ra a 9000 megawattot könnyedén el tudja érni. Van is a csőben annyi kérelem, hogy elérjük ezt a szintet, de ehhez újra lehetővé kell tenni azt, hogy visszatápláljanak a naperőművek a hálózatra, és nagy volumenű hálózatfejlesztésre van szükség.
Emellett Magyarországon korlátozva van a szélerőművek építése, 2016 óta gyakorlatilag jogszabály tiltja az építésüket. Természetesen nem mi vagyunk a legszelesebb területe Európának, de kár nem kihasználni a potenciált, főleg, hogy némileg ki is tudják egyenlíteni a naperőművek csökkenő termelését. Jelenleg 360 megawattnyi szélenergia-kapacitásunk van a rendszerben, 2030-ra ezt 4000-re kéne feltornászni.
Mindenképpen kihagyott ziccer Magyarországon a geotermia is, azaz a termálvíz és a földhő energetikai célú hasznosítása.
Fontos viszont, hogy ezt ne a villamosenergia-szektorban akarjuk felhasználni. Magyarországon 50–60 Celsius fok körüli a termálvíz átlagos hőmérséklete, ami a jelenlegi technológiák mellett nem ideális a villamosenergia termeléséhez. A hőellátásban viszont lehetne használni: nagyon jó a hatékonysága és rengeteg földgázt – a földgázfelhasználásunk 10–15 százalékát – ki lehet vele váltani. Természetesen ezt nem lehet egyik napról a másikra elérni, de a mostani termelést meg tudnánk háromszorozni 2030-ra, ami még mindig csak ötöde lenne a teljes potenciálnak.
Hol lenne érdemes ezt használni?
A termálvizes geotermikusenergia-hasznosításnak a kezdeti tőkeigénye a magas, ezért érdemes olyan településeken elkezdeni használni a fűtésben, ahol már van termálfürdő, hiszen tudjuk, hogy a fúrásunk sikeres lesz, vagy lehet, hogy nem is kell új kutat fúrni. Egy másik fontos szempont, hogy a termálvizes fűtés ott működik a leghatékonyabban, ahol távhőrendszer van. Több mint egy tucat olyan település van Magyarországon, ahol mindkettő – a termálvíz és a távhőrendszer is – adott. Ha ezekre a városokra koncentrálnánk, nagyon gyorsan és látványosan tudnánk előrelépni ezen a területen.
Európai szinten hogy állunk geotermiában?
A harmadik vagy negyedik hely környékén állunk geotermikus hőhasznosítás szempontjából, de a potenciál ennél sokkal nagyobb. Nagyon jó adottságaink vannak, ezt ki kellene használni. Lehet, hogy ez a 10–15 százalék, amit említettem, kevésnek tűnik. De gondoljunk bele, hogy egy ilyen geopolitikai helyzetben ez mennyit számít.
Akkor tehát teljes városok fűtési igényét ki lehetne váltani vele?
A távfűtéses rendszerekben abszolút. De ha ezen túlvagyunk, arra is van lehetőség, hogy akár kertes házas övezetekben alakítsunk ki egy kisebb hálózatot. Ami a geotermikus energiával kapcsolatban komoly kihívás, az a visszasajtolás kérdése. Ezeket a termálvizeket vissza kell juttatni ugyanazokba a rétegekbe, ahonnan kivettük – elméletben van egy ilyen kötelezettség, de 2013-ban életbe lépett egy azóta is érvényben lévő moratórium, ami felfüggesztette ezt, most éppen 2027-ig.
A visszasajtolás két okból lenne nagyon fontos. Egyrészt ha a termálvizeket nem juttatjuk vissza a mélyrétegekbe, akkor ez nem megújuló energia, mert egy idő után elfogy, elapadnak a kutak. Másrészt ha nem sajtoljuk vissza, a felszínen kell megszabadulnunk a termálvizektől, amiknek más a hőmérsékletük és az ásványianyag-tartalmuk is – épp emiatt járunk fürdőkbe. Ha ezt kiengedjük a talajokra, akkor az ásványianyag-tartalom megváltoztatja a talaj összetételét, ha pedig a felszíni élővizekbe engedjük, akkor elindul az algásodás, ami csökkenti az oxigénmennyiséget a vízben, és rosszat tesz az élővilágnak. Természetesen a visszasajtolásnak komoly költségei vannak,
de nem az a megoldás, hogy nem tesszük kötelezővé, hanem a kutatás-fejlesztés és a támogatáspolitika.
A megújulók kapcsán érdemes megjegyezni azt is, hogy noha a végső energiafelhasználás 14 százaléka megújuló, ennek nagy része biomassza, azaz leegyszerűsítve a fával való fűtés. De a statisztika nem fogja mutatni, hogy az tényleg jó minőségű, megfelelő szárazságú fával való fűtést jelenti-e, vagy a pet palackot hajigálom bele az amúgy rettenetes hatásfokú kazánomba. De az adatgyűjtés nehézsége miatt gyakran ezek is megújuló energiaként vannak elszámolva.
Nem mindegy, kitől függünk
Szóba került a földgáz szerepe és az orosz import. Hogyan csökkenthető az oroszok irányában fennálló függőségünk?
A legfontosabb és legegyszerűbb lépés az épületek mélyfelújítása. Magyarországon a végső energiafelhasználás több mint egyharmada az épületeinkhez kapcsolódik, és az épületek nagyjából 70 százaléka használ földgázt vagy földgázt is a fűtéshez. Tehát ha ezt a felhasználást csökkentjük, akkor csökken a földgázigényünk is. Ehhez az kell, hogy évente legalább százezer ingatlannak történjen meg a mélyfelújítása.
A mélyfelújítás alatt teljes körű felújítást értek, azaz nem csupán annyit, hogy kicserélek két ablakot, mert pont eszembe jutott, vagy a kazánt, mert épp elromlott.
Ezek olyan átfogó felújítások, amelyek az energiafelhasználást akár 60 százalékkal is csökkenthetik háztartási szinten. Ehhez értelemszerűen kormányzati ciklusokon átívelő támogatási programra van szükség. Nem egy pályázatra, amit megnyitnak, és mondjuk másfél óra alatt el is fogy a forrás, és ki tudja, mikor lesz megint, hanem egy több évre előre kiszámítható programra.
A magyar épületállomány nagyon elavult, de a most álló épületeinknek a nyolcvan százaléka velünk lesz 2050-ben is. Ami azt jelenti, hogy ha holnaptól csak passzívházakat építenénk, akkor is nagy bajban lennénk. Ezt a 80 százalékot mindenképp fel kell újítani.
Van egy konkrét javaslatunk is a földgáz háztartási kivezetésével kapcsolatban: legkésőbb 2025-től ne lehessen új épületekbe földgázt bekötni – erre több európai országban már van vonatkozó jogszabály. A következő lépés az, hogy 2026-ig vezessük ki a földgázt és elektrifikáljuk a konyhákat azokban a háztartásokban, ahol csak sütés-főzési célra használjuk. Ezután meg lehetne nézni az olyan háztartásokat is, ahol fűtésre is földgázt használnak, és csak a konyhákból kivezetni, illetve holland mintára ki lehetne alakítani kísérleti területeket, ahol egy adott kerületben a teljes részt fokozatosan leszedik a földgázellátásról.
Van még egy lehetőség, a hulladék energetikai hasznosítása. Itt nagyon fontos szempont, hogy hulladékból energiát csak akkor csináljunk, ha nem tudjuk megelőzni, újrahasználni vagy újrahasznosítani – azt viszont kerüljük el, hogy a lerakóba menjen. Magyarországon a hulladéknak még mindig nagyjából a fele lerakóba megy, és ha ennek egy részét tudnánk hasznosítani, azzal előrelépnénk a hulladékmennyiség csökkentésében is és az energiatermelésben is.
Bécsben négy lakossági hulladékhasznosító működik, Európa-szerte négy-ötszáz. Magyarországon mindössze egy.
Ami a villamosenergia-szektort illeti, a javaslatunk szerint csak kiegyenlítési céllal használnánk földgázt, a távhőszektorban pedig, amit lehet, geotermiával váltanánk ki.
Fotó: Sebestyén László
Mi a helyzet a villamosenergia-importtal? Ezzel a függőséggel is kell kezdenünk valamit?
Van egy olyan törekvés a kormányzat részéről, hogy ezt az importot csökkentsük. Az energiaszuverenitás jogos igény, de fontos látni, hogy a villamosenergia-piacon leginkább európai uniós államokkal vagyunk szorosan összekötve –
márpedig ha energiafüggőségről beszélünk, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy Oroszország vagy az uniós partnereink irányába alakul ki ez a függőség. Ez eléggé világos képlet.
A most érvényben lévő energiastratégiában az a cél, hogy 2030-ra maximum 20 százalék legyen a villamosenergia-import. Mi azt mondjuk, hogy ez nem indokolt, nyugodtan lehet ennél magasabb, akár 30 százalék is – egyébként ezt a piac alakítja, tehát nehéz megmondani, hogy mi a plafon.
A mélyfelújítások mellett hogyan lehetne még a lakossági energiafelhasználást csökkenteni?
Nem szeretjük ezt kimondani, de igaziból az energia ára az, ami a legjobb ösztönző. Bármennyire rossz a jelenlegi energiaválság, az emberek elkezdték nézni, hogy mennyi energiát fogyasztanak, sokan most először nemcsak azt nézik, hogy mennyi a számla, hanem azt is, hogy hogy is vannak ezek a köbméterek meg kilowattok. Nő az energiatudatosság, ami az áraknak tudható be. Ez egyfajta keresletoldali szabályozás.
Az is egy keresletoldali szabályozási megoldás, ha időben eltoljuk az energiafogyasztást. A megújulók térnyerése fontos, de van egy termelési görbéjük, nem egy fix zsinóráramot adnak az erőművek. Nyáron délután 1 és 3 között valószínűleg magas lesz a napenergia-termelés, így ki lehet alakítani olyan fogyasztási költségsávokat, hogy az emberek például a mosó- vagy mosogatógépet erre az időszakra időzítsék. Ha azt látjuk, hogy este sokkal drágább elindítani egy mosást, meg fogjuk fontolni, hogy nem lehetne-e mégis napközben intézni. Ehhez fontos, hogy minél több okosrendszert telepítsünk a villamosenergia-hálózatba és a lakásokba is, hogy messziről irányíthatóak legyenek a gépek.
A tanulmányban azt javasoljátok, hogy folytassuk Paks II-t az ellátásbiztonság garantálása érdekében. Mik voltak azok a szempontok, amik végül erre a következtetésre vezettek?
Ez okozta az egyik legnagyobb dilemmát. Amit fontos hangsúlyozni: az atomenergia nem zöld, hanem karbonsemlegesen termelő energia. Ez két különböző dolog. Az atomenergia nem az ideális energiatermelési forma, de lehet egy szegmens egy energetikai rendszerben.
A következő tíz-húsz évben valószínűleg lesz olyan fokú áttörés a megújuló energiában, hogy jó eséllyel nem lesz szükség Paks II-re,
mert annyit fog nőni a megújuló erőművek hatékonysága, annyit fognak fejlődni a tárolási technológiák, és annyit fog segíteni a demand-side menedzsment és a villamosenergia-hálózatok nemzetközi összekapcsolása. Ez a valószínű forgatókönyv, de nem százszázalékos.
Tegyük föl, hogy van 10 százalék esély arra, hogy nem történik meg időben ez az áttörés. Mi azt próbáljuk kommunikálni, hogy egy felelős döntéshozónak mit javasolunk. Felelős döntéshozóként mondhatom-e azt, hogy a kilencven százalékban bízom? Mi van, ha mégsem történik meg az áttörés, és mégis szükség lenne atomenergiára? Két év alatt nem fogom tudni fölépíteni az erőművet. Nagyon nehezen jutottunk arra a következtetésre, hogy folytatni kell a beruházást, annak ellenére, hogy minden bizonnyal soha nem fog megtérülni.
Paks II valószínűleg egy holt teherként fog ülni a magyar energetikai rendszeren évtizedeken keresztül, és vissza fog minket vetni az energiaforradalom útján.
Azt is javasoljuk, hogy Paks I üzemidejét hosszabbítsák meg, de arra is van esély, hogy ez nem sikerül. Egy felelős döntéshozónak a rosszabb forgatókönyvekre is készülnie kell. Paks II támogatását úgy kell értelmezni, hogy ez egy időszűkéből adódó kényszermegoldás, hogy ha kifutunk az időből, akkor is tudjunk áramot biztosítani.
Mennyi múlik a lakosság tűrőképességén? Mekkora türelemre van szükség az átlagemberektől ahhoz, hogy elérjük a 2050-es célokat?
A szociális érzékenység nagyon fontos ebben a történetben. Nem lehet differenciálatlanul elvárni az emberektől ugyanazokat a változtatásokat, vagyoni háttértől függetlenül. A legszegényebbeket meg kell segíteni ebben az átállásban.
Azzal kapcsolatban, hogy mi a tűréshatár, hogy mennyi kényelmetlenséget vagy türelmetlenséget visel el az ember: egy épületenergetikai felújítás akár jobb közérzethez is vezethet. Persze ki kell bírni, amíg ott kalapálnak, de a végeredmény egy egészségesebb otthon vagy iroda lesz. Ideális esetben az ember nem kényelmetlenségként fogja megélni ennek a folyamatnak a végét.
Miért nem akarnak felújítani az emberek? Egyrészt, mert nincs pénzük, másrészt sokan félnek, hogy túl komplikált, át fogják verni, nem tudják, hol kezdjék, mi a helyes sorrend. Vannak olyan helyek, ahol információt lehet kérni épületenergetikai felújításokkal kapcsolatban, ilyenek például a RenoPont irodák. Bemész, és elmondják, hogy milyen hitellehetőségek, milyen vissza nem térítendő támogatások léteznek, mivel kezdd a felújítást az adott ingatlan esetében, kik azok az akkreditált szakértők, akik megbízhatóak, akik nem fognak átverni.
Nagyban megnövelheti az emberek tűrőképességét, ha úgy érzik, támogatják őket abban, amibe belevágnak.
