Már a száz évvel ezelőtti párizsi olimpia is annyi mindent adott a világnak, hogy felsorolni is nehéz, de a franciák most is megmutatták, hogy lehet még újítani. A 2024-es ötkarikás játékok legalább olyan emlékezetesek és maradandók, mint az 1924-esek voltak. Történelem, személyes benyomások, öröm- és bánatkönnyek Szalay-Berzeviczy Attilától.
A szerző közgazdász, volt tőzsdeelnök, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke, a Nagy háború százéves nyomában – Szarajevótól Trianonig című könyv szerzője (első kötetének apropóján készült interjúnk itt). A párizsi olimpiát a helyszínen szurkolta végig.
A normandiai partraszállás 80. évfordulóját követően egy hónappal, az első világháború kitörésének pedig pontosan a 110. évfordulóján Párizs adott otthont talán minden idők legszebb és leglátványosabb olimpiájának. Noha a két világháborúnak egyaránt nagyon meghatározó eleme volt Párizs megmentése, illetve felszabadítása a német megszállással szemben, mégsem ez a két kerek évforduló adta az ihletet a franciáknak, hogy megszerezzék a 2024-es nyári játékok megrendezésének jogát Budapesttel és Los Angelesszel szemben, hanem az általuk 1900 után másodszor is megrendezett, 1924-es olimpia centenáriuma.
Párizs 1921-ben, az első világháború lezárását követően kapta meg az 1924-es olimpia rendezési jogát. Akkor, amikor az ország északi része még továbbra is romokban állt, az épségben maradt utcák tele voltak a különböző végtagjaikat elveszítő háborús veteránokkal, a lakosság pedig még mindig fájdalommal gyászolta halottjait. Köztük 1,6 millió katonát, akik 1914 és 1918 között a nyugati, az olasz, a szaloniki fronton, valamint Gallipolin és Nyugat-Afrikában vesztek oda.
Az 1924-es olimpia tehát a fény volt hivatott lenni annak a hosszú és sötét alagútnak a végén, amelybe Franciaország a szarajevói merényletet követően hajtott be.
Üzleti modell, sajtó
Az 1924-es olimpia azonban mégsem emiatt lett fontos és emlékezetes, hanem mert Pierre de Coubertin vezetésével a szervezők korszakalkotó újításokat, megoldásokat találtak ki és alkalmaztak. Ezeknek köszönhetően nemcsak gazdaságilag vált életképessé a modernkori olimpia, de mindmáig meghatározzák a lebonyolítás kereteit is. Korábban az ötkarikás játékok sok hónapon át zajló versenyek formájában, a világkiállításokhoz hasonlóan valósultak meg.
A francia újítások megkerülhetetlen eleme volt egy olyan üzleti modell, melynek lényege a kommunikáció és a márkaépítés volt.
Ennek központjában az olimpiai játékok és a média szoros kapcsolatának a kialakítása. A franciák több mint ezer hazai és nemzetközi újságírót hívtak meg az eseményre. A rádió mint új kommunikációs technológia még éppen csak megjelent az emberiség életében, de ennek az olimpiának már volt közvetítése, amit bárki meghallgathatott otthon, ha rendelkezett ehhez szükséges technológiával.
Ami a brandinget illeti, itt használták először a Citius, Altius, Fortius (gyorsabban, magasabbra, erősebben) kifejezést, ami azóta is változatlanul az olimpizmus jelmondata. A szervezők rájöttek arra is, hogy az öt karikának, mint az olimpia legfőbb jelképének jelentős értéke van, ezért különböző módon monetizálható. Párizs elsőként biztosított kizárólagos jogokat a versenyek fotózására és filmezésére anyagi hozzájárulásért cserébe. Ez, a médiával való kapcsolat az, ami mind a mai napig az olimpiai játékok első számú bevételi forrását biztosítja.
Az első falu, az első női számok, Tarzan és a Tűzszekerek
1924-ben először minden résztvevő sportoló egy olimpiai faluban lett elszállásolva, amely ideiglenes faházakból, egy étteremből, egy postahivatalból és egy pénzváltóból állt. Az olimpiai falu annak a stadionnak (Stade Olympique de Colombes) a közelében létesült, amely aztán a magyarok számára oly fontos 1938-as labdarúgó-vb döntőjének, majd 2024-ben az olimpia gyeplabda mérkőzéseinek is a helyszínéül szolgált. Ez a húszezres nézőszámú stadion egyben egy újabb olimpiai hagyomány bölcsője is lett:
először itt zajlott le mind a nyitó, mind pedig a záró ünnepség a különböző nemzetek sportolóinak bevonulásával egyazon stadionban.
Az 1924. július 27-i záróünnepségen az olimpiák történetében először húztak fel három zászlót: az olimpiai ötkarikás mellett a jelenlegi és a következő rendező nemzetek zászlóját. Míg az 1920-as antwerpeni nyári játékok mindösszesen 29 nemzetből álló küldöttsége Párizsban már 44-re emelkedett úgy, hogy a németek az első világháborús szerepük miatt még erre az olimpiára sem kaptak meghívást.
1924 előtt átlagosan 30–40 nő versenyezhetett 1000–2000 férfi mellett az olimpiákon. Párizsban összesen 3089 sportoló mérte össze erejét és tudását 17 sportág 126 versenyszámában. Közülük már 135-en voltak a női nem képviselői, ami megduplázódást jelentett a négy évvel korábbi 65-höz képest. Párizsban versenyezhettek nők először vívásban is, az úszok pedig itt ugorhattak először sáv-elválasztott ötvenméteres medencébe. A játékok két legismertebb versenyzője az öt aranyat nyerő finn futó, Paavo Nurmi és a később Tarzan szerepét eljátszó, magyar származású amerikai úszó, Johnny Weissmuller lett.
De az 1924-es játékok talán a leginkább az 1981-es négy Oscar-díjas Tűzszekerek című filmdrámának köszönhetően maradt mindmáig emlékezetes a legtöbbek számára, mely két brit rövidtávfutó, Eric Liddell és Harold Abrahams küzdelméről szól.
Párizsi olimpia 2024 / Fotók: Szalay-Berzeviczy Attila (15 kép)
Mindent a nézettségért
Egy évszázaddal később a háromszoros olimpiai kenubajnok Tony Estanguet vezetésével Pierre de Coubertin és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szülővárosa harmadszor is otthont adott a nyári játékoknak, amelyet 2017. szeptember 13-án a NOB limai kongresszusán nyert el. A franciák az 1924-es hagyományokat követve – és a különleges NOB alapítói státuszuk miatt – úgy döntöttek, hogy ismét arra vállalkoznak, hogy a következő száz évre meghatározó újításokkal teszik ezt az olimpiát is emlékezetessé. Ennek eredményeképpen a megnyitó ünnepséget száz év után először kihozták az olimpiai stadionból, és a Szajna két partján rendezték meg a főváros szívében.
Kihozták az olimpiát a stadionból / Fotó: Szalay-Berzeviczy Attila
A világ konzervatív felének túlzottan provokatív és progresszív megnyitóval a fő gond az volt, hogy nem az olimpikonokról és nem is az 1924-es olimpia centenáriumáról, hanem az olimpiai tradíciók háttérbe szorításával teljes mértékben Párizsról szólt. Pontosabban a televíziózásról. Miután a NOB négy évre szóló, összesen 7,6 milliárd dollárra rúgó bevételeinek 61 százaléka televíziós jogdíjból származik, vagyis pontosabban az amerikai NBC-től jön,
ezért mindenek felett álló prioritás volt, hogy minden közvetítés szemet gyönyörködtető legyen a képernyőn, és ezáltal segítse az olimpia nézettségét növelni.
Az ugyanis az elmúlt olimpiák során számos ok miatt csökkenő tendenciát vett fel.
Azzal, hogy a franciák a versenyeket Párizs legikonikusabb helyszíneire tették, a NOB és az NBC elvárásának teljes mértékben megfeleltek. Ezen oknál fogva és az újítások részeként az olimpiai lángot sem a központi stadionban gyújtották meg. Két többszörös francia olimpiai bajnok, Marie-José Pérec és Teddy Riner a fáklyával egy üstöt gyújtott meg, amit aztán minden este egy Verne Gyula-féle légballon emelt 60 méter magasságba, hogy beragyogja a fények városát.
Digitális forradalom és erődemonstráció
Egy másik jelentős újítás volt a Bajnokok parkja, amely bulihangulatot varázsolva hozta össze a szurkolókat és az érmes sportolókat egy közös ünneplésre.
Ez lett továbbá az első olimpia, ahol már nem papír alapú jegyet vittek magukkal a nézők, hanem a digitális forradalom eredményeképpen mindenki a telefonjára kapta meg az elektronikus belépőket.
Ezzel viszont teljes mértékben felszámolódott egy százéves szakma, a jegyüzérkedés.
Viszont az 1972-es müncheni olimpia óta jelen lévő fokozott terrorfenyegetés ellen nem volt semmilyen forradalmi megoldásuk, ezért a franciák nemcsak a saját teljes katonai és rendőri állományukat vetették be Párizs utcáin, de importáltak rendfenntartó erőket a világ minden részéből. A francia főváros a náci megszállás óta nem láthatott annyi fegyverest, mint a mostani olimpia két hetében.
Erre a jelentős erődemonstrációra a küszöbön álló izraeli-iráni fegyveres konfliktus, valamint a véget nem érő gázai és ukrajnai háborúk fényében a francia hatóságoknak megvolt minden okuk. A rendezés költségvetése itt is két fő tételből állt: a játékok lebonyolításából és a szükséges infrastruktúra-fejlesztésből.
A franciák nem építettek egyetlenegy új sportlétesítményt sem.
A szervező bizottság költségvetésének kiadási oldala mindösszesen 4,4 milliárd euró lett, amiből 1,2 milliárdot a NOB, 1,2 milliárdot pedig a francia szponzor vállalatok fedeztek. 1,5 milliárd euró jött be belépőjegy és egyéb kereskedelmi termékek, valamint jogok értékesítéséből.
A nagy közlekedési és turisztikai fejlesztésekre 4,5 milliárd eurót költöttek, ebből 2,8 milliárdot a magánszektor fizetett. A központi költségvetés az első tételre csupán 0,2 milliárd eurót, a másodikra 2,8 milliárdot adott a felkészülés hét éve alatt.
Az öt karika Párizs legikonikusabb látképén / Fotó: Szalay-Berzeviczy Attila
Nemek közti egyenlőség – létszámban most először
Ami az olimpia sport részét illeti, ott a legfontosabb újdonság az volt, hogy ez lett az első ötkarikás esemény, amelyen ugyanannyi női sportoló vett részt, mint férfi.
128 év után megvalósult tehát a nemek közti egyenlőség azzal, hogy 206 nemzet összesen 5000 női és 5000 férfi versenyzővel vett részt a párizsi olimpián.
Az idei játékok másik emlékezetes különlegessége egy nagyon szomorú tényállásból adódott. 2022 februárjában Oroszország imperialista hódító háborút indított Ukrajna ellen, amelynek következményeként természetesen nem vehetett részt a párizsi olimpián. Mindösszesen néhány orosz sportoló kapott meghívást a NOB-tól, de ők is csak semleges színekben versenyezhettek.
A legmeglepőbb húzás a rendezők részéről talán az volt, hogy az ötkarikás játékokon először szereplő szörf versenyeit a csendes-óceáni Tahitire tették. Ez viszont azt jelentette, hogy még Párizsból nézve is teljesen elfeledett sportág maradt. Nagy tanulság ez minden jövőbeni rendezőnek: az olimpia esetében nem lehetséges azt megcsinálni, amit a FIFA a labdarúgó vb-vel meg tud tenni, nevezetesen azt, hogy egy eseménynek több rendező országa is legyen.
Párizs jól demonstrálta, hogy amit nem Párizsban rendeztek, az szinte teljes mértékben látókörön kívül maradt mindenki számára.
Magyar sportsikerek, öttusa boldogság és fájdalom
Magyarország 2024-ben lényegében hozta a tokiói olimpián produkált eredményeit. Érmek számában felülmúltuk a riói, a londoni, a pekingi, az athéni és a sydney-i játékokon elért eredményeinket. Az érmek gyártásában továbbra is több lábon állunk. A hagyományos sikersportágaink, az úszás, a vívás, a kajak és az öttusa mellé most beszállt a lövészet és teljesen újoncként a taekwondo is.
Hiányérzetünk talán csak a vízilabda miatt lehetett, ahol most már tizenhatodik éve várjuk a Kemény Dénes-korszakot követő újabb diadalt, annál is inkább, mert a legnagyobb riválisaink, a szerbek azóta zsinórban háromszor nyerték meg az olimpiát.
Ha meg kell neveznem Párizs számomra legszomorúbb és legfelemelőbb pillanatát, akkor azon ezúttal nem kell sokat gondolkodnom. Ezt a két lelkiállapotot idén egyetlen esemény testesítette meg: a versailles-i kastély kertjében lebonyolított női öttusa verseny. Ennél pompásabb versenyhelyszínt még soha nem láttam, és nem is tudok elképzelni. Ráadásul 15 ezer néző előtt Gulyás Michelle könnyeket a szemembe csaló csodálatos versenyzésével húsz év szünet után újabb aranyérmet hozott össze a magyar öttusának.
Mindennek ellenére volt öttusázóként mély fájdalom fogott el, miután szeretett sportágamat 2022-ben kivégezte négy német, akiknek köszönhetően a 2024-es olimpia zárónapján láthattunk utoljára öttusa versenyt.
Történt ugyanis, hogy a tokiói olimpia női versenyének lovagló számában az aranyérem várományosa, Annika Schleu lova ellenszegült, és nem volt hajlandó átugrani az utolsó akadályokat. Amikor a német versenyzőnő keserves zokogásba kezdett, trénere, Kim Raisner élő egyenes adásban, a világ szeme láttára megütötte a lovat. Miután a versenybírák kicsengették Schleut a versenyből, a német közvélemény pedig felháborodott a látottakon, a NOB, valamint a Nemzetközi Öttusa Szövetség két német elnöke, Thomas Bach és Klaus Schormann eldöntötték, hogy kiveszik a lovaglást az öttusa programjából, és azt a Los Angeles-i olimpiával kezdődően úgynevezett akadályfutással helyettesítik.
Nem foglalkoztak azzal, hogy ezzel megsemmisítik ezt a Coubertin által személyesen megálmodott és az első olimpia óta folyamatosan programon lévő csodálatos sportágat.
Ahogy azzal sem foglalkoztak, hogy az öttusa nagyhatalmak, köztük Magyarország is, a leghatározottabban elutasítják ezt az ötletet. Az egészben a legszomorúbb az, hogy mind Bach, mind pedig Schormann a párizsi olimpia után nyugdíjba vonul, így a munkájuk ezen gyászos hagyatéka innentől kezdve már nem az ő gondjuk lesz.
Éppen ezért szörnyű érzés volt megélni azt, ahogy Gulyás Michelle célba érésével meghalt az olimpia legszebb sportága. Az egyetlen gyógyír a fájdalomra talán az, hogy a 128 éves öttusa magyar himnusszal búcsúzhatott a világtól, és a női számában mindörökké egy magyar marad a címvédő.
Szalay-Berzeviczy Attila
A szerző a Budapest Értéktőzsde korábbi, valamint a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke.
