Krecs Pál 1912-ben kezdte, kora ismert édességgyártója volt – unokája családja építette újra egykori műhelyét, megmentve így egy már-már elfeledett szakmát is, a cukorkakészítőét. Gerzsenyi András most meghozott egy nehéz döntést: amit megmentett, annak fenntartásában épp ő lett az akadály. A Cukorka műhelyét eladná, de a a hagyományból nem engedhet – erre Krecs Pál korabeli szabadalmi levele is figyelmezteti, ami ma is a műhely falán lóg.
Sünízű. Ízlelgetem a szót, miközben az amúgy finom, gyümölcsízű édességet forgatom a számban. Gerzsenyi András, a Múzeum körúti udvarban lévő Cukorka látványműhely tulajdonosa kínált meg vele, persze választhattam volna levendulásat, cuba-libréset vagy éppen chili-csokisat is, de beugrik a régi szleng: ”egyél sünt”.
András eredeti szakmája építész. Műegyetemi diplomájával a zsebében alapította feleségével az Insitu design-boltot, mert a formatervezésen túl mindenképpen a kézzel alkotott munkák vonzották. Ezt követte a Cukorka nevű látványműhely, majd a mellette levő háztömbben létrehozta a Fekete nevű kávézót, aminek már van egy budaörsi bisztrója, a kerthelyiséggel és konyhával is rendelkező, sok helyi programot kínáló Major. Ez már négy helyszín, ami egy négygyerekes családi vállalkozó számára úgy tűnik, túl soknak bizonyult és rájött, hogy változtatnia kell az életén és el kell adnia az édességműhelyt.
„A Cukorka annyira igényelne engem, hogy a hiányomat az összes többi üzletem megérezné. Ha cukorkákat készítek, akkor az teljesen beszippant. Ha a többire fókuszáltam, annak meg a Cukorka érezte meg a hiányát” –mondja.
Gerzsenyi András, a Cukorka megmentője. Mára akadály lett belőle. Fotó: The Orbital Strangers Project
A látványműhely alapötletét hét évvel ezelőtt az adta, hogy felesége dédapja, Krecs Pál korának ismert édességgyártója volt, aki 1912-ben indította el a saját műhelyét és 1932-ben szabadalmaztatta a cukorka nyalókát. Az ős szabadalmi levele ma ott lóg a 21. századi utódok műhelyének falán. Bár az eredeti receptúra elveszett, de ők nem is akarták egy az egyben ugyanazt készíteni. A felmenők öntött cukorkákkal foglalkoztak, a maiak pedig metszett cukrot készítenek.
Ez utóbbi technológiája képes arra, hogy a végtermékben logók, nevek, dizájnelemek jelenjenek meg. A metszett cukor, vagy angolul a rock candy készítése során egy hosszú cukorrudat gyártanak, amit sodornak és a metszetében lesz majd látható a mintázat. Mikor éppen egy évszázaddal Krecs Pál indulása után Andrásék megnyitottak, akkor még Európában is mindössze két-három hasonló műhely létezett, az egyiket, Barcelonában személyesen is megnézték.
A Curkorka műhelyében. Fotók: The Orbital Strangers Project
Az Astoriánál lévő édességboltjuk és műhelyük 9 hónap alatt készült el, ami viszonylag sok idő egy üzlethelyiség megnyitására. Egyrészt eddig kísérleteztek a cukorkagyártással, hiszen például nagyon nem mindegy, hogy milyen páratartalmú helyiségben dolgoznak az édességgel. Másrészt egyedi miliőt és berendezést akartak, illetve rengeteg engedélyt is be kellett szerezniük.
Kihívásnak tekintették, hogy vajon meg tudnak-e tanulni egy feledésbe merült szakmát, létre tudják-e hozni a saját rendszerünket.
Hat évig úgy dolgoztak, hogy szabadon, magától szállt a hírük, egyik vevő hozta a másikat. Nem kellett házalni, reklámozni. A viszonteladói kör kiépítése mellett állandó céges megrendelőik éppúgy lettek, mint magánemberek, csapatépítőket tartottak, az „élményfőzés“ népszerűnek bizonyult. Az egyik nagy telefontársaság több mint két tonna cukrot rendelt tőlük, és ők nagyon szűk határidőkkel is tudtak dolgozni, így egy éven keresztül több millió ügyfélnek a születésnapján adtak Cukorkát ajándékba.
Jöttek a gondok
Az addigi sikerek egy idő után már kevésnek bizonyultak. Hazai pályán nagy biztonsággal elboldogultak, de nem tudtak a külföldi piacok felé nyitni. Sokféle döntés állt előttük: nyitni egy új műhelyt egy sokkal frekventáltabb helyen, mondjuk a bulinegyedben, vagy egy kisebb viszonteladói helyet, ahol nincs gyártás. Kétszer is próbálkoztak sales-es bevonásával, de végül egyik sem jött össze. Közben a nagy volumenű megrendelést biztosító szerződésük is lejárt, ami az árbevétel jelentős visszaesésében is megmutatkozott: míg 2015-ben ez az összeg 20 millió, addig 2016-ban már csak 12 millió forintot tett ki
„Gyakorlatilag a visszaeséskor döntöttem el, hogy a rendszer, amit kialakítottam, hosszú távon már nem tartható fenn. Elvesztem a cégeim útvesztőjében.
Szép lassan szembesültem azzal, hogy én vagyok a gátja a cégnek. Mivel én nem teszem bele az energiáimat, ezért pont én leszek az a személy, aki hátráltatja a működést.”
Vagy maga mellett kellett volna kijelölnie valakit, aki beleteszi a plusz energiákat, vagy ő nem találta meg a módját, hogy miként tudná ezt kevesebb energiával megoldani. Bár egyik munkatársa, aki tanoncként kezdte náluk öt éve, ma már a műhely vezetőjeként a gyártásért felel és tartja a a kapcsolatot a megrendelőkkel, de az a plusz, ami a cégvezetéshez kellene – tehát új megrendelőket felhajtani, jobban hírét vinni a cégnek – már hiányzik belőle. Bizonyos elemeket tehát lehetett delegálni, másokat meg nem. Keresték a megfelelő embert, de nem találtak. Majd egy külföldi oldalon hirdették meg a Cukorkát, de mindegyik megkeresés olyan volt, hogy Andrásék maradjanak a cégben kisebbségi tulajdonosként.
Ekkor arra is rá kellett jönnie, hogy az ajánlattevők törekvéseivel sem tud azonosulni. Azt javasolták, hogy első lépésként a kézműves műhelyt át szeretnék alakítani, gépesíteni szerettek volna, csomagológépeket, gyártósort venni. Persze tartsák meg a látszatot, hogy ez továbbra is egy kézműves műhely, de valójában egy másik helyen nagy mennyiségben állítsák elő a cukorkákat, amik hasonlítanak az eddigi termékeikre, de azoknál sokkal olcsóbbak. Így be lehetne jutni a nagyobb áruházláncokba, ezzel a jó branddel el lehetne adni gyengébb minőségű cukrokat is. Ez abszolút zsákutcának bizonyult volna Gerzsenyiék számára, ahogyan ezeket, úgy a mallokba tervezett üzletlánc ötletét is elvetették. Ők ugyanis továbbra is minőségi, szuvenír dizájntermékeket gyártó igazi kézműves műhelyként gondolták el a Cukorka jövőjét. Hogy mit ért ő kézművességen?
„Azt, hogy kézzel kell dolgozni. Olyan nyitottsággal, ami azt is jelenti, hogy gyere be és nézd meg, hogyan készül. Ha az ügyfél szeretné, akkor itt tud ülni egész nap és láthatja, hogy a megrendelt terméke hogyan készül”
– válaszolja.
Ha nem találnak partnert, vége
Folytatódik-e a sorozat?
A külföldiek bevonásának fiaskója után a következő lépés az volt, hogy több magyar édesipari vállalatot is megkerestek, hátha ez a Budapest szívében lévő hely, mint új profil valakinek megtetszik majd, portfólióját bővítendő. Gratuláltak eddigi tevékenységükhöz, de nem szerettek volna részt venni ebben. Így mára az maradt, hogy magyar cégeladási fórumon keresztül próbálják meg a Cukorkát értékesíteni, és továbbra is azt remélik, hogy majd az lát a cégben fantáziát, aki nagyra tartja kézműves jellegét. Az eddigi próbálkozások viszont már módosították hozzállását: „Ahogy telik-múlik az idő, rugalmasabb vagyok abban, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Még a közvetlen segítségemet is felajánlanám az új tulajdonosnak, ha egy olyan koncepció valósulna meg, amivel azonosulni tudnék.“
Gerzsenyi András gyerekei is azt mondják, hogy vajon meg lehet-e egy ilyen családi kincstől válni, hiszen egy ilyen hely, az számukra maga a Kánaán. „De a család így döntött. Vagy jó kezekbe adjuk a Cukorkát, vagy megszüntetjük. A lefelé ívelő pályát nem szeretném nézni. Rengeteg módozatot elképzeltem arrról, hogy miként lehetne megmenteni, de ha senki nem lesz partner ebben, akkor bezárjuk a boltot.”
