Mediterrán kisváros a nyolcadik kerületben. Bariból importált hangulat, liszt, mazsola és konyha. Egy utca, ahol egy olasz-magyar nagycsalád él, és nyitja a jobbnál jobb helyeket. Az Al Dente és környéke.
A Palotanegyedet nem lehet nem szeretni. Neve ellenére sokkal inkább egy jókedélyű, dél-európai városka, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki köszön egymásnak, mintha nem is egy metropolisz közepén járnánk. Jó lehet itt lakni, de jó ide kirándulni is, a málló vakolatú, gyönyörű szecesszió jól megfér az eredeti méltóságát visszakapott, felújított klasszicizmussal, a rég megszűnt hentes cégtáblája a rengeteg modern galériával, a bicikliszerviz a bohém kocsmákkal.
A legfőbb itáliai hangulat-felelős ugyanakkor egy magyar-olasz pár, Klein Anna (36) és Marco Piscitelli (41), akik négy egységet is visznek a környéken ebben a szellemben. A legrégebbi a Caffe Torino a Bródy Sándor elején (mely, pincehelyiség lévén inkább nyáron él a terasszal, és ma már a mindenes Carlo veszi le az üzemeltetés terheit a vállukról), a zászlóshajó a minden ízében talján bisztróétterem Al Dente, és a legújabb fejlemény az átellenben idén megnyílt Al Dente On the Road rosticceria, magyarán jobb híján street food olaszosan, mindkettő a Krúdy utcában. No meg az avatatlan szemeknek láthatatlan cukrászüzem és pékség a Horánszkyban.
Fotók: Sebestyén László
Ez is a legkülönösebb hely ezen a kihelyezett dél-olasz kisvárosi főtéren, itt készül – a liszttől az utolsó mazsolaszemig Dél-Itáliából származó anyagokból – a friss tészta, belőle a ravioli és a gnocchi, a pizza alapanyag és az összes sütemény egy jól álcázott alagsorban, pörgésben, vidámságban és bábeli nyelvzavarban. A mester, Giuseppe Peppino ugyanis összesen két nyelvet beszél, az olaszt és a senki más által nem értett barese dialecto-t, lévén Bari városából csábították a Palotanegyedbe. A kisegítő személyzet perfekt magyar, a pizzafelelős Zakaria (olasz keresztségben Zico) viszont a kurdon kívül leginkább csak angolul tud (és amúgy menekült státusszal dolgozhat Budapesten).
Nagy nevetések közepette jön ki a sütőből a szezonális specialitás, a karácsonyi panettone, a méretes, egykilós, három napig készülő kuglóftorta. Nagy ilyenkor az izgalom, bonyolult az eljárás, Peppino meg is könnyezte, mikor az első tökéletes példány megszületett. Ilyet nemigen kapunk másutt, úgyhogy siessünk, ha szeretnénk belőle, a klasszikus kandírozott gyümölcsös, mazsolás változat 6000, a csokicseppes 7000 forintba kerül és nagyon fogy.
Az Al Dente kilenc asztala (nyáron persze hozzájön a még a bő kétszer ennyi teraszos) a szűk térben, és öt négyzetméteres látványkonyhája eleve adottság a dél-olasz nyüzsgés és intimitás átélésére. A hely lelke Uccio bácsi, a szintén Bariből származó séf, akit kalandos élete (volt teniszütő-húrozó és Berlusconi szakácsa) sodort Budapestre, és aki azzal a feltétellel vállalta el a munkát, hogy a szezonálisan változó, gazdag étlap az ő felségterülete és szigorúan Puglia (ejtsd: „pulja”) tartománybéli elemeket tartalmazhat. Ennek következtében hangsúlyos a tengeri alapanyagok, és a finoman szólva is csípős, de annál gazdagabban fokhagymás egytálételek aránya. Egy pizzás-pastás vacsora egy jó pohár Puglia-i borral (melyekből a galérián lévő pincében van a választék) kijön 3-4 ezerből, ugyanez steakből vagy halakból 6-7 ezer forintba fog kerülni fejenként.
Az Al Dente On the Road megint egy más felütés, fiatalos, laza, ahova jó beülni egy teára is pastirenia (tortácska) mellé, vagy egy gyors panino-ra (szendvics), calzone-ra vagy panzerotto-ra (töltött pizzák) alig egy ezresért. Délben ehetünk meleget is, tintahalat jó csípős, rozmaringos olasz paprikáskrumplival (calamari alla luciana), pastát, pizzát és lasagne-t 1500 forintért.
Minden egységük nagyon pici és nagyon hangulatos,
„mi vagyunk az ötven négyzetméter alatti helyek specialistája”, közli Anna.
Nem volt ez tudatos tervezés és építkezés, leginkább arról szólt, hogy a növekedés ellenére ne kelljen elmenniük az „utcájukból” és minden néhány lépésnyi távolságra legyen. És nem is így kezdődött. Marco Torinóban született, agrárközgazdászként végzett, és egy egyetem utáni ösztöndíjjal érkezett Budapestre 2006-ban. Rögtön beleszeretett a környékbe, törzshelye is lett a Mikszáth téri Lumen. Vissza sem ment, sokkal jobban érdekelte, hogy „biznisz legyen, befektetni valamit”. Lakásokban utazott, vett, el- és kiadott, Anna szavaival máig „legfőbb hobbija az ingatlan.com”.
A hatalmas rasztahajáról és ízes turini magyarságáról összetéveszthetetlen ingatlanvállalkozó tíz éve bement egy bankba, ahol egy ügyintéző, mivel nem kért időpontot, csak egy névjegykártyát adott neki.
Ő volt Anna, a dunaújvárosi lány, aki szőke haja ellenére temperamentumában és szabadon száguldó mondataival olaszabb egy olasznál. Lehúzott közgazdászként egy évtizedet a bankszakmában és nem mellesleg kiválóan beszélte Marco nyelvét. A hitelügylet így végül összejött, lett belőle még kettő, meg egy szerelem. 2012-ben egy kislány is, és Marco régi vágya, egy olasz hely az imádott Palotanegyedben, „egy második gyermek”, a Torino, uszkve három millió forint és az ingatlan.com segedelmével.
Nem indult egykönnyen, Anna a GYES után már vissza sem ment a bankba, de aztán Marco, hobbijából és egy épp eladott lakás árából kifolyólag talált még egy lehetőséget a környéken, egy használtruha-kereskedés üzletét (cégük neve, az Iguana IT Kft. ennek nyomát őrzi). „Szembejött”, megvette, először bérbe akarta adni, de aztán valahogy csak még egy olasz hely lett belőle negyvenmillióért, az Al Dente 2016 májusára. Már első nap sorban álltak a helyiek, aztán híre ment, jöttek mindenhonnan, itt élő olaszok és turisták. Először a konyhapult lett szűk a pizzatészta nyújtásához, így Marco tovább keresgélt, és tavaly újabb tizenöt millióból sikerült megvásárolni a szomszédban a cukrászüzemnek és pékségnek otthont adó pincét is.
De nem volt megállás, a „fiúk (Marco és Uccio) tovább álmodoztak,
és amik az ő álmaik, azok az én rémálmaim
teszi hozzá nevetve Anna. A menő éttermet tehermentesíteni kellett a keveset költő, de sokat időző vendégektől, a nagyon gyors konyhát igénylő gasztroigényességről leválasztani a street food vonalat. Újabb tizenötmillió befektetésével idén februárban megnyílt hát az On the Road, először nem saját ingatlanban, hanem önkormányzati bérleményként. Az A, B, C tervek viszont tovább sorjáznak a fejekben és az utcában, hamarosan újabb fejlemények várhatók.
A Klein-Piscitelli család jól teljesít, a két évvel ezelőtti forgalom ötszörösére nőtt, idén 160 millió a becsült adat. A néhány tízmilliós eredmény pedig biztosítja, hogy megérje ebből élniük. Nehéz őket elkerülni, egyszerre élnek az utcán és a pult mögött (Alicce kislányuk kedvence a pékség, saját köpenye is van), helyeik közelsége és a sok terasz szerencsére erre esélyt sem ad. Uccio bácsival, Peppinoval, Zicoval úgy látványban, mint hangerőben egy olasz nagycsalád benyomását keltik itt Budapesten, azon belül egy dél-olasz kisváros főterén.
