A svájci Émile Gerbeaud egy derékfájós magyartól, Kugler Henriktől vette át a Gizella téri cukrászdát. A Forbes szeptemberi címlapján a Gerbaud mai üzemeltetői, de mi megnéztük azt is, kik voltak az elődök. Ez a Forbes történelmi rovata.
Émile Gerbeaud szerdán, 1854. február 22-én született egy Genf melletti kisvárosban, Carouge-ban. Ízig-vérig cukrász család gyermeke, nagyapja és apja is cukrászok voltak. Émile 17 évesen lépett be apja üzletébe, majd néhány hónap munka után vándorútra kelt, hogy angol, francia, német mesterek cukrászüzleteiben tanulhassa ki a szakmát. Évek múltán, 1879-ben Saint-Étienne-ben telepedett le, és megnyitotta első cukrászüzletét.
Amikor három évvel később üzleti úton járt Párizsban, sorsfordító találkozás tette különlegessé az utazást. Kugler Henrikkel, az 52 éves derékfájós magyar cukrásszal találkozott közös svájci mesterük ajánlására. A nőtlen és gyermektelen Kugler jól menő Gizella téri cukrászatának keresett méltó utódot.
Kugler Henrik gazdagon, sikeresen, de magányosan élt. Igazán közel egyetlen lánytestvére, Mária állt hozzá, aki a szomszéd lakásban lakott és rengeteget segített a cukrászat vezetésében. A testvér 1884-es halála egyfajta magyarázat lehet arra, hogy miért vonult vissza olyan hirtelen és véglegesen a mester. Ugyanis „Mária halála olyan csapás volt, amely után Henriknek nem volt már sok kedve a cukrászsághoz. Egyedül nem tudta vállalni a cukrászda vezetésének rengeteg munkáját, Máriát pedig senki sem helyettesítette.” Az 1884-es év a régi és az új család számára is meghatározónak bizonyult: június 1-jén Gerbeaud Magyarországra jött, július 31-én Mária meghalt, október 1-jén Kugler átadta üzlete vezetését a svájci mesternek.
Nincs kész válaszunk arra, hogy Kugler vajon miért nem családon belül gondoskodott az utódlásról.
Egyik testvére, Kugler Ede szintén cukrász volt. 10 éven át dolgozott bátyjánál, majd 1873-ban saját üzletet nyitott. Betegsége miatt korán felhagyott a cukrászmesterséggel, majd jóval később, nem sokkal aranylakodalma után, 85 éves korában halt meg „Pécelen, ahol csendes elvonultságban gazdálkodva élt”. Kugler Henrik egyik unokaöccse, a hosszú nevű „Kugler Ferenc Henrik Antal” is tanult és dolgozott a cukrászatban, mégsem kaphatott szerepet a jól menő üzletben. És később is hiába próbált a családi hírnévbe belekapaszkodni, elvesztette a tisztességtelen verseny miatt ellene indított pert, amelyben a bíróság elrendelte, hogy csak akkor „gyárthat a neve alatt süteményeket, ha a nevéből törli a Henrik szót” és a Kugler nevet sem írhatja nagyobb betűvel. Az 1926-os ügy felperese Gerbeaud Emil cége, a Kugler Henrik utóda Rt. volt. A Kugler fivérek között sem volt ismeretlen a pereskedés, így gyanítható, hogy a bizalom hiánya vitte rá Kugler Henriket, hogy egy idegennek adja el cégét. Persze lehetett sokkal prózaibb oka is ennek: családon belül senki hozzáértő nem tudta kifizetni a cukrászat vételárát könnyített feltételek mellett sem.
Kugler Henrik Sopronban született, szombaton, 1830. július 10-én. Kugler Jakab nagyapja 1788-ban nyitotta meg cukrászdáját a városban, amit Kugler Antal apja vett át. 1847-ben aztán Kugler Antal és felesége Limberger Borbála, Budapestre költözött, hogy a József téren nyissa meg cukrászatát. Mielőtt Henrik 1858-ban átvette apja üzletét, évekig vándorolt és képezte magát a szakma szigorú elvárásainak megfelelően. 11 városban járt, köztük Párizsban is. A 28 éves ifjú Kugler Henrik tele ötlettel fogott hozzá az üzletvezetéshez. A cukrászdát kibővítette, a Pest Város Építési Bizottmányához 1862-ben benyújtott kérelmében pedig kirakat létesítését engedélyeztette.
1870-ben a Gizella téri Privorsky kávéház (korábban a Pilvax) tulajdonosa áthelyezte kávéházát a Dunakorzóra. Kugler Henrik már egy ideje előkelőbb környezetről ábrándozott, így a megürült földszinti helyiségbe tette át üzletét. Már addig is kiváló, a pesti előkelő közönség ízlését formáló termékeket készített Kugler műhelye: teasüteményeket, fagylaltokat, jegeskávékat, bonbonokat, cukorkákat és mignonokat, közkeletű nevén kuglereket. Süteményeihez a csokoládé mártómasszát a nagy riválistól, Stühmer Frigyestől vette. A Kugler cukrászat az 1880-as évekre az „elegáns világ találkozóhelye” lett. Pest legjobb fagylaltját először Kuglernél lehetett az üzlet elé, az utca kövezetére tett asztaloknál fogyasztani, és süteményeit elsőként csomagolta papírtálcára. „Kugler Henrik czukrász Magyar királyi udvari szállító czimet” nyert 1869-ban, 1873-ban megkapta a Koronás Arany Érdemkeresztet, és fontos pozíciókat töltött be szakmai szervezetekben.
A szakadatlan munkában elfáradt és magára maradt Kugler Henriknek sikeres párizsi tárgyalása után már nem kellett aggódnia az utódlás miatt. Émile Gerbeaud családjával Magyarországra költözött és október 1-jén átvette Kugler Henrik üzletét. A zárt és féltékeny, így felettébb lassú cukrászegyesület szokatlanul gyorsan adta ki Gerbeaud Emil iparjogosítványát, amely az új tulajdonos számára engedélyezte a Gizella téri cukrászat üzemeltetését. Gerbeaud úgy vette át az irányítást, hogy Kugler Henrik azonnal és teljesen visszavonult, de pénzügyileg még érdekelt volt a cukrászatban. Mivel Gerbeaud nem tudta kifizetni rögtön a teljes vételárat, így éveken át az éves nyereség tíz százalékát fizette ki Kuglernek, vagyis fokozatosan került át a tulajdonába az üzlet. Gerbeaud neve hivatalosan csak 1905-ben került fel a cégtáblára, addig „Kugler Henrik cs. kir. udvari czukrász”, illetve 1892-től „Kugler Henrik cs. és kir. udvari czukrászda Budapesten” néven volt bejegyezve a cég, de ekkor már Gerbeaud egyedül birtokolta a vállalkozást.
1905-től változott jelentősen a megnevezés: „Kugler Henrik utóda Gerbeaud”-ra, amely az 1908-as részvénytársasággá való átalakulással vált teljessé.
A kettős névhasználat magyarázható jó üzleti érzékkel, vagyis a bevezetett márka, az udvari szállítói cím megtartásának szándékával, Gerbeaud gesztusával, de azzal is, hogy ez a Kugler és Gerbeaud közötti megállapodás része volt. Ugyan a köztudatban a 10-es évekre már inkább Gerbeaud-ként emlegették a cukrászdát, de Kugler Henrik nevét és hírét még sokáig őrizték a cégtáblák. Kugler és Gerbeaud neve tehát még hosszú évtizedeken át, egészen az államosításig egybeforrt. Egy történet szerint, amikor Kugler szegedi névrokona párbajra hívta vetélytársát, aki elhódította tőle az egyik helyi primadonnát, „Szervusz Gerbeaud!” köszöntéssel üdvözölte ellenfelét a Kaszinóban. Senki nem értette, hogy miért. „Hát Kugler utóda Gerbeaud!” – érkezett a válasz. Kevés nyoma van egyébként annak, hogy a középkorú Kugler mivel töltötte az eladást követő 20 évet: talán hódolhatott végre lótenyésztési szenvedélyének, vagy nagy társasági életet élt és jótékonykodott, vagy éppen MÁV-főfelügyelő, mérnök testvérével vasútépítkezést terveztek.
Borítókép: Fortepan
A Gerbeaud színes-szagos teljes története a szeptemberi Forbes magazinban!
LAPOZZ BELE!
