Évek óta nagy kérdés, hogy vajon hány százezer magyar költözött külföldre az EU-n belül – ez persze kedvelt témája a politikának, de a magyar gazdaság szempontjából sem mindegy, hogy kik és mennyien költöztek valamelyik EU-tagállamban, hogy mennyire tartósan maradnak kint és hogy közülük hányan jöttek vissza vagy tervezik a hazatérést. Mivel az EU-ban nem kötelező bejelenteni, ha valaki külföldre megy – egyik tagországból a másikba -, ezért a fenti kérdésekre nehéz pontos választ adni. Ráadásul ahány ország, annyi féle statisztika és módszertan.
A Portfólió ezért úgy döntött, hogy megkeresi valamennyi EU-tag statisztikai hivatalát és frissíti a kint élő magyarokról eddig megjelent adatokat – volt, ahol a kapott szám még így is korrekcióra szorult, de ezekben az esetekben az Eurostat korábbi anyagai illetve az adott ország társadalombiztosítási (tb) adatbázisa is jó kapaszkodónak bizonyult.
Ez a gyűjtés még így is a legfrissebb és a legteljesebb, ami a rendelkezésre áll.
Ugyanakkor továbbra is gond, hogy nem tudjuk, hányan költöznek vissza, erről még annyira sincs hiteles adatbázis, mint az elköltözőkről (utóbbi esetben könnyebbséget jelent, hogy aki külföldön munkát vállal, annak általában nyoma van, jellemzően a tb adatbázisba bekerül – ugyanakkor egyes országok esetében számolnunk kell a fekete munkások nagy számával is, ilyen lehet például Nagy-Britannia). A felmérésben nem számoltak a szlovák, szlovén és a román adatokkal, mert itt a helyi magyar kisebbség miatt mindenképp nagy szám jött volna ki, ami torzította volna a teljes képet.
Fontos megjegyezni, hogy Ausztriában jelentős magyar kolónia él ugyan, de az itt feltüntetett adatban sok az ingázó is, hiszen a határmentén élők közül sokan napi szinten ingáznak, mert Ausztriában dolgoznak – ők így az ottani adatbázisban szerepelnek, miközben lehet, hogy Magyarországon élnek. Nehéz ugyanakkor felmérni, mennyi lehet az ingázók aránya.
A Portfolió ma megjelent cikke egy sorozat első része, a hosszabb elemzést ITT lehet elolvasni. A lap arra jutott, hogy az elmúlt három évben 70 ezren hagyhatták el az országot.
Az összegzés rámutat arra is, hogy fontos lenne legalább kétévente látni, hogyan alakul a kivándorlás – főleg, hogy lássuk, mennyien és kik térnek haza. Az Economist épp egy 2 nappal ezelőtti elemzésében írt arról, hogy
vége lehet a kelet-európai államokból indult kivándorlási hullámnak, legalább is csökkenhet annak üteme.
A lap arról is ír, hogy az EU-csatlakozástól a legtöbb keleti tagállam azt várta, gazdagabb lesz, ehelyett a nyugati országok elszívták tőlük az értékes munkaerőt.
A Világbank 2016 végi becslése szerint a külföldön dolgozó magyarok által hazautalt teljes összeg először lépte át tavaly az 1000 milliárd forintot – ebben benne van az USA-ban élő honfitársaink által indított tranzakciók becsült összege is. Rövid távon ez az itthon maradt családtagok jövedelmi helyzetét javítja (vagyis terhet vesz le az állam válláról), ezzel hozzátesz a magyar gazdasághoz is (olyan, mintha ezt a jövedelmet itt termelték volna meg), stabilitást ad a forintnak és a folyó fizetési mérleg többletéhez is hozzátesz. A rövid távú előnyök mellett már látszódnak a közép- és hosszú távú hátráyok is: elsősorban a munkaerőhiányban, ami a beruházásokat is visszafogja. Nem beszélve a társadalmi hatásokról, a külföldön született magyar gyermekek anyakönyvezésére beérkezett igények száma ismert, ezek alapján
már minden hetedik magyar baba külföldön jön a világra.
A KSH Népességtudományi Kutatóintézete által tavaly összeállított elemzés szerint jellemzően az iskolázottabbak hagyják el nagy számban az országot, ők pedig az egész családot viszik, ha már útra kelnek – mellettük nagy számban költöznek külföldre a nőtlen és hajadon honfitársaink, egyre fiatalabb korban. Nagy kérdés, hogyha ők az új állomáshelyükön gyökeret eresztenek, családot alapítanak, egyáltalán megfontolják-e a hazaköltözést.
