A Hababa Designer Store két hónapja nyitott, a Belváros kellős közepén, a Fehér Hajó utcában.
A boltot egy házaspár, Vetlényi-Lantos Lili és Lantos Gábor nyitották. Eredetileg nem ezt a helyszínt gondolták ki, valójában álmodni sem mertek róla, hogy a tényleg Belvárosban lehetne üzletük. A hetedik kerület látszott befutónak egy év keresgélés után, amikor belebotlottak a Fehér Hajó utcai üzletbe. A Deák téri metróállomástól a kettő közül ez az egyik legkézenfekvőbb átjáró utca a Váci utca felé, a turisták miatt nagy átmenő forgalommal. Az eredeti célközönség pedig nem is ők lettek volna, de az esetük jól példázza, a helyszín hogy változtathatja meg a célcsoportot, illetve akár az egész üzleti stratégiát.
Lili grafikus és kisgyermekes anyuka. Féléves kislánya az ölében, amíg beszél, a ruháján neki is látszik, mivel foglalkoznak a szülei, nem egy sima tömegmárkás bodyban van, maradjunk annyiban. Gábor közgazdász, állásban menedzsmenttanácsadással foglalkozik, induló vállalkozásokat, startupokat segít.
Értik a csíziót, magukat is startupként definiálják, és „angyalbefektetéssel” indultak, ami fogalmilag igaz, de valójában Gábor szüleinek 8 millió forintjából, néhány milliós plusz opcióval, amelyet lehívhatnak az első félév működésének fedezésére, ha szükséges.
Az emeletes üzlethelységet maguk újították fel, színes, fényes, kedves minden, jó belépni. Az alapító tulajdonosokon látszik, ha itt vannak, folyton dolgoznak, lehuppannak az interjúra, de jár az agyuk, mi nincs még kész a hétvégére, hétből hét napot vannak nyitva, négy alkalmazottjuk van.
A házaspár mindig is szeretett volna vállalkozni. A „Nyissunk egy turkálót, különleges ruhákkal” mondat Lili szájából hangzott el először, de az üzlet végső koncepciója ez után még sokat változott. Végül inkább a dizájner termékek (ruhák, cipők, táskák, kiegészítők) kapták a fő hangsúlyt, de széleskörű vintage és használt ruházat is kapható az üzletben. Fontosnak tartják, hogy a tervezők „arcot is kapjanak”, ezért a ruháik felett a fotóik is ott lógnak. Jellemzően induló, felfutó tervezőkkel szövetkeznek, akik nagyon örülnek a lehetőségnek, hogy fizikai boltban is lehet jelenlétük. Mellette néhány fontos külföldi márkát csak náluk lehet kapni (Miista lábbelik, As X2 Accurator ruhák és RabbitRabbit! ruhák).
Az eredeti terv szerint a közösségi média aktivitás hozta volna a boltba az embereket, nem az átmenő forgalom, de a belvárosi lokáció és az elsőre hátráltató tényezőnek tűnő felújítás miatt a turisták lettek a fő vásárlók. „Mázlink van, hogy az állványozás miatt beszűkül a látótér, és feltűnik a mi világító boltocskánk” – mosolyog Lili. Az első nap nullás volt, ezen egy kicsit megszeppent a házaspár; és akkor Lili kitalálta, hogy nyissák ki az ajtót. A Váci utca felé hömpölygő tömeg így már nem tud nem benézni a boltba, ahol ingyen limonádét is kapnak és nemsokára kis üdítőt, cukorkát is, hogy ha valaki mégsem vesz ruhát, ne menjen el üres kézzel. Hamar rájöttek arra is, jobban kéne használni a kirakatot. „Ahogy kiraktunk napszemüvegeket, aznap eladtunk nyolcat.”
Gábor az a típus, aki a gyakorlatban is használja megszerzett tudását és például mindent mér. Számolják, hányan jönnek be egy nap a boltba, hány órakor, vettek-e valamit és hogy honnan tudtak az üzletről. Minden napról vezetik az üzleti eredményt is, előre csak azt lőtték be, nagyjából hány hónap esetleges veszteséget tudnak finanszírozni, de most úgy látják, az őszi szezonváltásnál, de legkésőbb karácsonykor már nem kell betenni pénzt.
Vintage ruhákat titkos forrásokból szereznek, nem szívesen árulják el, honnan, legyen elég, hogy járják az országot miattuk és importálnak is. A tervezőket pedig direktben keresik meg, vagy már egyre gyakrabban a tervezők őket.
Egy vintage ruha 1000-5000 forint, a dizájner termékek 10-100 ezer forint között mozognak, de épp a turisták miatt valamennyire a kínálaton is módosítaniuk kell, elmennek az elegánsabb, drágább darabok felé. Ahogy arra is figyelnek, a külföldiek egy falat Magyarországot szeretnek hazavinni, az ezt szimbolizáló termékek előnyt élveznek.
Marketingben a szórólapozást Airbnb-lakásokba, hostelekbe; a közösségi médiát és a WizzAir magazint választották, szintén igazodva véletlenül megtalált célcsoportjukhoz.
Fotó: Orbital Strangers