Startupok kapcsán néha beleesünk abba a hibába, hogy akkor dicsérjük őket, amikor befektetést kapnak. Nemrég egy konferencián valaki büszkén mesélte, hogy hét kör befektetést kapott eddig. Atyaég!
Sokszor beszélgetünk arról, hogy az induló startupok 90+ százaléka öt éven belül kipukkad. Ennek az egyik legfontosabb oka, hogy nagyon sokszor olyan alapítók állnak össze, akik még sosem vezettek céget, terveztek terméket, adtak el bármit. Mindezt nem ritkán egy olyan piacra célozva, amiben egyiküknek sincs tapasztalata. A klasszikus definíció a startupra kb. ez: Kis tőkeigényű, exponenciális növekedésre képes, gyorsan skálázható cég. De talán célravezetőbb lenne így: A startup egy olyan működő cég, ami tud bevételt termelni a termékéből vagy szolgáltatásából, amit hatékonyan és egységesen tud az ügyfelek elvárásai alapján továbbfejleszteni, és képes exponenciálisan növekvő értékesítési eredményt elérni. Ha egy startupnak tartósan könnyebb befektetőtől pénzt szerezni, mint ügyféltől bevételt, abból nagy bajok lehetnek.
Azon gondolkodtam el, hogy mi is a befektetés, ha bizalmi síkon nézzük. Szerintem a befektetés az, amikor egy startup azt ígéri a befektetőknek, hogy ha megbíznak benne, pénzt adnak neki, akkor ő abból egy sikeres céget épít és azt sokszorosan visszafizeti. Azaz egy-egy befektetési kör egy-egy ígéret az alapítók részéről. Nem a célvonal, hanem a startvonal. És ha a befektetés az ígéret, akkor a cég teljesítménye, és majd egyszer az eladása (szép magyar szóval exit) az ígéret betartása. A pénzből beindult üzlet, a növekvő bevétel vagy lifetime value mind ide tartoznak. De számomra az újabb befektetési kör nem az ígéret beváltása, hanem újabb és újabb ígéretek halmozása.
Egy befektetésre érdemes céget építeni és egy befektetési kört lezárni nagy munka. De ha ez válik az elsődleges tevékenységgé, akkor ígérgetésben vagyunk csak jók, nem azok megtartásában.
Amelyik induló cég értékesítő helyett csocsóasztalra és babzsákra költ, az nem startup, hanem hülye.
Él Magyarországon egy fura kép a startupokról. Ez pár túlzó amerikai film és sorozat miatt kb. abból áll, hogy az a startup, ha pár egyetemista srác programozik valamit éjszaka és abból világsiker lesz. A siker fontos eleme még, hogy legyen csocsóasztal, babzsák és igyanak sört munka közben. Ezzel szemben a valóság egészen más.
A legtöbb sikeres startupot negyven éves korában alapítja az alapító. Mikorra már vezetett céget, volt alkalmazottja, adott már el.
Persze nagyon jót tesz minden csapatnak, ha vannak benne lelkes és ifjú titánok is. Ők hozzák a technikai tudást, a korcsoportjuk megértését, a kreatív megoldást.
Egy exitig (cégeladás) nyugaton is 4-7 év kell átlagban, itthon inkább 10. Ez az idő irtózatosan kemény munkával telik. És szemben minden szilícium völgyi unikornissal, egy magyar startup akkor fog túlélni és erősödni, ha nagyon jól tud eladni. Ez Magyarországról indulva egy fontos sikertényező szerintem. Nincs persze semmi baj sem a babzsákkal, sem a csocsóval. Mindkettőnek eljön az ideje majd. A baj azzal van, ha prioritásban megelőzi az túléléshez szükséges minimumot, például a bevételt.
Balogh Péter, becenevén Petya, az NNG társalapítója és egykori vezérigazgatója, jelenleg angyalbefektető és mentor, aki saját pénzből (Baconsult), másokkal együtt (Power Angels) és állami segítséggel is (Baconsult Inkubátor Program) segíti a hazai tech startupokat. Ez a heti cikksorozat a LinkedInen futó napi #startupcoelho sorozata szösszeneteit fogja csokorba. Hogy miért vágott bele, arról itt írtunk.
A vendégszerzők nem a Forbes munkatársai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét!
