Kicsit több mint két évvel ezelőtt történt egy banálisnak tűnő esemény, ami alapjaiban változtatta meg az egész világ hétköznapjait. Vendégszerzőnk írása arról, milyen párhuzamok vonhatóak a világháborúk és a világjárvány között, és arról, milyen lehetséges forgatókönyvek jöhetnek a jövőben.
Fiatalkoromban úgy képzeltem, hogy a következő világháború nukleáris pusztítás lesz, esetleg az űrben játszódik, és egy kibertámadással indul. Mára az a sejtésem, hogy évekig éltünk már a covidnak csúfolt III. világégésben, de végre – akárcsak 1945 elején – bizonyossá vált a remény, hogy lassan itt a béke. De fellélegezni (pedig de jó is lenne maszk nélkül) mégsem tudunk, mert az orosz–ukrán helyzet hirtelen eszkalációja a hidegháború legsúlyosabb napjait (az 1962-es kubai rakétaválságot) idézi.
Az alábbiakban néhány érdekes (vigyázat: némiképp ijesztő) párhuzamot vonok a világháborúk, hidegháborúk, nagy járványok és a koronavírus elleni globális küzdelmünk között. Nem lévén történész, csupán nagy vonalakban fogok párhuzamokat felvázolni, a cikk második részében pedig arra fókuszálok, hogyan keveredhetünk ki a járványból és milyen változásokat fog előidézni a jövőben. Örömmel várom a konstruktív hozzászólásokat!
Kicsit több mint két évvel ezelőtt történt egy banális esemény: akkori tudásunk szerint egy rossz higiéniai körülményekkel terhelt közép-kínai piacon, denevérpiszokból induló fertőzés és annak kezdeti elhallgatása. Na és? Hasonlóan, ugyan ki gondolta volna 1914-ben, hogy Gavrilo Princip szarajevói merénylete lesz a kiindulása egy világszintű háborúnak? Habár megtervezett volt, 1939-ben pedig néhány, lengyel egyenruhába bújtatott német katona álságos támadása egy rádiótorony ellen volt a casus belli. (Kis érdekesség, hogy a II. világháború kiváltó okát egyre több történész inkább az ún. sanghaji incidenssel magyarázza – már megint Kína.)
Az apropó mögött persze évtizedes folyamatok zajlottak. Az I-II. világháborúk kitörése mögött meghúzódó egyik okként a gyarmati és gazdasági érdekeltségi rendszerek újraírását, a nyersanyagokért és piacokért folyó verseny élesedését, és az ellenfelek/szövetségi rendszerek megmérettetését szokták felhozni. Hát nincs ez másképp most sem: a globális piacokért zajlik a küzdelem, színes epizódjai (egyben harci történései) ezen törekvéseknek az új-kínai selyemút kiépítése, az amerikai-kínai exportkorlátozások, az EU-orosz szankciók, a Perzsa-öböl ellenőrzéséért is folyó iráni-izraeli potenciális nukleáris verseny, vagy a Kína–Hongkong–Tajvan konfliktus.
Az egyes érdekcsoportok közötti polarizáció is hasonlóan éles, mint világ-, vagy a hidegháború legsúlyosabb éveiben: gondoljunk csak az amerikai társadalom soha nem látott megosztottságára, a brexitre, vagy a keleti és nyugati EU-s tagok közötti konfliktusra. Kiegészülve azzal, hogy itt már nemcsak országok és kormányok, hanem nagy technológia cégek, politikai mozgalmak, NGO-k, LMBTQ-csoportok és környezetvédők is színre lépnek a saját érdekükben. És az értékes nyersanyag sem csak az olaj és gáz, hanem inkább a szilícium, a lítium, a személyes információk vagy a víz, a finanszírozás pedig nem hadikötvényekből, hanem tőzsdéről, forró pénzből, vagy akár bitcoinból történik.
A sok párhuzam jól mutatja, hogy a helyzet némileg hasonlít a több mint száz évvel ezelőtti puskaporos hordóra, azonban fontos különbség, hogy amíg a világháborúk kitörésének hátterében nagyhatalmi döntések sorozata állt, a koronavírus-járványt – mai tudásunk szerint – egy véletlen baleset robbantotta ki.
Na, de vissza az egyszerűbb hasonlatok világába, mielőtt túlságosan konteósra sikeredik ez a cikk. A világ- és hidegháborúk definíció szerint egyidejűleg több kontinensre, óceánra terjednek ki és számos áldozattal járnak. Nincs ez másképp most sem:
- A koronavírus elleni küzdelem sokkal több országban zajlik, mint az első, második világháborúban és a nagy spanyolnátha járványban (együtt). És csak reméljük, hogy a halottak és sebesültek száma nem fogja elérni azt a sok tízmilliót, mint az előzőekben – ugyanis időarányosan előbbre tartunk. A covid áldozatainak száma világszerte két év alatt már átlépte a 5,5 milliót, a fertőzötteké/sebesülteké pedig a 300 milliót is.
- 1945 óta nem voltak ilyen mértékű és tartósságú korlátozások, sokan most élik át először, hogy mi az, hogy kijárási tilalom, milyen is, amikor országosan zárnak be üzleteket, akadozik a szállítás és közlekedés. Ezek a fránya maszkok pedig vegyvédelmi felszerelésekre, gázálarcokra hajaznak.
- Az orvosi ellátás, a kórházi kapacitások kritikussága is a háború jellemzője. Csakúgy, mint a logisztika: az lesz a nyertes, aki a saját terméke, szolgáltatása piacra vitelét, akár alternatív utakon keresztül is meg tudja szervezni. A gazdaságban ez az e-kereskedelem, vagy a helyi beszállítói hálózatok szerepének felértékelődését jelenti. A védekezésben pedig a vakcina kifejlesztésének és előállításának gyorsaságát, szállításának megszervezését.
- És itt vannak a frontok. Kevésbé közismert pl. az afrikai hadszíntér történései és jelentősége a II. világháborúban. Én sokáig nem értettem, miért tankozgatott a sivatagban ide-oda éveken át 1500 kilométereket Rommel és Montgomery. Hasonlóan keveset tudunk az Afrikában zajló, a pandémia alatt felerősödött modernkori befolyásszerzésről, amiben most épp Kína és India viszi a prímet. Azt viszont a saját bőrünkön is érezzük, hogy tőlünk pár száz kilométerre keletre nemcsak egy jelentős front van, de minimum falat fognak felhúzni és kettéosztanak egy országot.
2022 februárjában úgy érezhetjük magunkat, mint a szövetségesek 77 évvel korábban. Valószínűnek tűnik, hogy a vírus elleni háborút meg lehet nyerni, hiszen van egy immár havi 2 millió, sőt, egyre növekvő mennyiségben gyártható hatásos fegyver, a vakcina. Közben aggódunk, mert az orosz–ukrán helyzet a kubai rakétaválság legsötétebb napjait idézi, amikor amerikai városokban a légi riadóztatást gyakoroltatták a lakossággal.
Fast forward. >> Tekintsük át felgyorsítva, hogy mi is történik a végjátékban, de leginkább a trendeket a nagy háborúk és járványokat követően. Anno sem volt ez gyors és könnyű győzelem, történt pár igen komoly ellentámadás (ma: mutánsok, omikron, negyedik és ötödik hullám). A Távol-Keleten is végleg fordult a kocka – napjainkban ott is tömegessé vált a kínai vakcinázás. Amennyiben szerencsésen gyorsul fel az idő és a vírus elleni küzdelem, reális esély lehet, hogy ahogy 1945-ben, idén májusban és szeptemberben az európai és más hadszíntereken is végső győzelmet hirdethetünk. Az oltóanyagok tömeges gyártásával reálissá vált, hogy a Föld lakosságának 70 százalékát be lehessen oltani őszig (még ha kissé nehézkesen is) , ráadásul a vakcinák mellett elérhetőek a tüneteket és korai fertőzést enyhítő, a súlyos következményeket kezelő gyógyszerek is. Nem a kínálati oldal lesz tehát a szűk keresztmetszet, a pandémia endémiává szelídül és megtanulunk majd gond nélkül együtt élni vele.
Ami még nem világos a fenti párhuzamban, az az, hogy miként is fog ez az egész folytatódni.
A világháborúk végével egy rövid, de fontos időre eljött a katarzis élménye. A sok szörnyűség, halott, pusztítás és elszegényedés után nagyszüleink megélhették a fellélegzés, megtisztulás, újrakezdés lehetőségének érzését. Lássuk csak, mi minden jó várhat ránk:
Gazdasági fellendülés
Törvényszerű, hogy a nagyobb járványok, háborúk vagy válságok után fellendülés következik be. Ez annyira igaz, hogy a tavalyi, bőven covidos év is már visszapattanás volt, a legtöbb (fejlett) ország GDP-növekedési kilátásai pedig a pandémia előtti idők másfél-kétszerese a The Economist, a The Telegraph és a PwC post-pandémiával foglalkozó publikációi alapján. Ennek egyik oka a meglóduló fogyasztás, de van fontosabb szerkezeti oka is.
Újabb iparosodás és automatizáció
Az I. világháborút és spanyolnáthát a telekommunikáció, villamosenergia-ipar forradalma követte, a második világháborút pedig az űr- és számítástechnikáé. A háborúk és pandémiák rámutatnak az ember halandóságára, kiszolgáltatottságára, a munkaerő-hiányra, volatilitására, ami újabb automatizációs, robotizációs hullámokat indít el. A covid-időszak talán legnagyobb eredménye, hogy kiteljesítette a digitalizációs forradalmat az élet és gazdaság sok területén.
Növekvő mobilitás és innováció
A járványokat és háborúkat túlélők minden korban bátrabbá és mobilisabbá váltak. Legyen szó új vállalkozás indításáról, új munkamódszerek bevezetéséről, új munkahelyről, új hazába, vagy csak új házba költözésről. Habár a covid alatt bezárkózó világban korainak tűnhet erről beszélni, de elég csak korunk legnagyobb munkáltatói kihívását (The Great Resignation – a nagy felmondási, munkahelyváltoztatási trend) és a folyamatos, jelentős migrációs hullámokat néznünk. És vivát home office!
Gazdagodás
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a globális válságoknak csak vesztesei vannak, és mindenki szegényebb lesz – de ez csak a pénzügyi krízisekre igaz. A történelem azt tanítja nekünk, hogy a háborúk és járványok alatt a megtakarítási hajlandóság – és a fogyasztás időbeni kitolása – rekordszinteket ér el, átlagosan megduplázódik. Elmúltával pedig – elsősorban a fejlettebb gazdaságokban és a közép- és felsőosztályban – további gazdagodást idéz elő. Most sem lesz ez másképp, nemcsak a milliárdosok, de a milliomosok és privátbanki ügyfelek száma is jobban növekszik, mint valaha. A halálozások és tragédiák árnyékában nem volt túl ildomos beszélni róla, de remek tanulmányok vannak a covid különböző iparági, vállalati nyerteseiről is (például itt). Tulajdonképpen az átlagos munkavállalók és állampolgárok is „felértékelődnek” a munkaadók és kormányok szemében. Csökkenő munkanélküliség, növekvő fluktuáció, fokozódó verseny a munkaerőért és szavazókért – párosulva a kevésbé szigorú üzleti és költségvetési korlátokkal – alapozzák meg a béremelést és választási kedvezményeket.
Igen, de…
Így a vége fele nem akarom lehúzni a cikk hangulatát, de érdemes kis hidegháborús kijózanodásként áttekinteni a lehetséges negatív kimeneteket.
Az újrakezdési, fogyasztási boom, egyéni és közköltekezés hamar pénzromláshoz, inflációhoz vezethet. Kiegészülve ingatlan-, vagy start-up-lufival, a kripto-deviza válsággal, a chip-, alkatrész- és munkaerőhiánnyal, a termelő beruházások csökkenésével pedig egy nagyobb lejtmenethez érkezhetünk el – láttunk sajnos ilyet 1921-ben és 1946-ban. A világháborúk lezárása pedig mindig azonnal kitermelte az új szövetségi rendszerek és ütközőpontok kialakulását. Reméljük, az amerikai–kínai, ukrán–orosz, európai föderalista villongások nem a következő háború jelei.
A legveszélyesebb konfliktust talán a fokozódó társadalmi, gazda(g)sági, politikai egyenlőtlenségek, a kormányokba és közintézményekbe vetett bizalom csökkenése idézi elő. A bizonytalanoknak és szegényeknek jövőkép hiányában nincs mit veszíteniük. Így volt ez a kolerajárvány utáni felkelések, az I. világháborút és spanyolnáthát követő felfordulás és a nacionalizmus felé fordulás, a II. világháborút követő kommunista előretörés, vagy legutóbb az ebola-járvány után fokozódó afrikai erőszakcselekmények esetében. A tömegek lázadása a digitális korban ráadásul még kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb.
Katarzis igen, de a folytatás ne így legyen!
Osztovits Ádám
a PwC közép-kelet-európai régiójának stratégiai igazgatója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
