Az eleganciának számtalan formája ismert. Van, aki a hanyagra esküszik. Más a modernre. Sokan viszont a klasszikus eleganciát tartják a legtöbbre, végtére is ez a legidőtállóbb formája a sikkes megjelenésnek. Úgy tűnik, a Huaweinél is így gondolkodnak, a gyártó legújabb okosórája ugyanis nem csak hogy mindent tud, ami elvárható egy 2021-es csúcsmodelltől, de viselni is kimondottan izgalmas élmény.
És ez annyira nem is új megállapítás, hisz már az előző két generációs Huawei Watch is inkább a finomságra, semmint a robosztus technológiák látványos villantásaira fókuszált. Ezeknek az óráknak az elsődleges célja az, hogy az ember éppoly magabiztosan viselje őket egy üzleti tárgyaláson, mint egy romantikus vacsorán, vagy akár sport közben – három teljesen különböző élethelyzetben kell megállják a helyüket úgy, hogy egyikből sem lógnak ki igazán.
Ez az igazi kihívás – amit a Huawei nem először vesz, látszólag könnyen.
A Watch 3-széria két modellt foglal magába. A kicsit keskenyebb Watch 3 az átlagfelhasználókat célozza, míg a nálunk járt, nevében is a szakszerűséget hirdető Watch 3 Pro egy hatalmas akkumulátorral igyekszik a(z akár sokat látott, prémium eszközök tekintetében veteránnak számító) vásárlók kedvére tenni.
Mitől elegáns?
A Huawei Watch 3 Pro névre keresztelt óra ránézésre nem is tűnik okosnak, ez pedig talán a legnagobb dicséret, amit ennek a termékkategóriának a képviselői kaphatnak. Hisz ki ne szisszenne fel a bóvlihatású, szögletes formáktól, vagy a minden egyéniséget nélkülöző, megannyi gombot felvonultató óratestektől? A karóra nem csupán használati tárgy, hanem kiegészítő is egyben – fontos, hogy külsőre megfeleljen az elvárásoknak.
Ezen a ponton a Watch 3 Pro jelesre vizsgázik. A tökéletes kört formázó titán óratest, a finom, negyvenfokos melegben is kényelmesen viselhető bőrszíj (vagy akár a szintén titán), vagy akár az a tény, hogy mindössze két gomb található rajta: egy tekerőgomb tízóra magasságában (aminek haptikus visszajelzése igen kellemes extra, mert vakon is tudjuk, mennyit mozdultunk egy adott menüben), valamint egy mezei gomb háromóránál – nos, ezen tulajdonságok egyből szerelembe ejtik a szép órák szerelmeseit. Az 1,43 hüvelykes, gyönyörű AMOLED kijelző uralja az óralapot, felesleges sallangoktól mentesen pedig ez az az eleme a készüléknek, ami már első ránézésre is tiszteletet parancsol.
AMOLED kijelzőről lévén szó, a fekete itt tényleg szénfekete, az óralap pedig a beépített giroszkópnak köszönhetően akkor villan fel, ha magunk felé fordítjuk a csuklónkat. A kijelző fényereje csaknem ezer nit, ami azt jelenti, hogy verőfényes napsütésben is látjuk, mit mutat az óralap. Mi több, az érintésérzékeny kijelző az ujjunkat lefelé húzva a szokásos opciókon (beállítások, „Ne zavarj”, ébresztő stb.) túl egy zseblámpa gombot is találunk, ami szó szerint fényárba borítja a kijelzőt.
Mindezen funkciók persze azért ritkák az amúgy gombamód szaporodó okosórák között, mert fenemód merítik az aksit. Nincs annál kiábrándítóbb, mikor a sporttól kezdve a csillámpónitúrán át az űrutazásig mindenre ajánlott óra estére már könyörög a töltőért, mi pedig, mint tapasztalt, az aksiidők savanyúságába belefáradt felhasználók, már zsigerből nyúlunk a táskánkba a töltőkábelért.
Ez az a pont, ahol a Watch 3, és főleg a Watch 3 Pro igazán brillírozik: a gyártó hivatalos állásfoglalása szerint a két készülék két és három hetet bír, ha nem nyúzzuk őket, de aktív használat esetén is hozzák a három, illetve öt napot. Ezt pedig mi is alátámaszthatjuk – a teszt során konkrétan azért merült le a Pro, mert elfeledkeztünk a töltésről, annyira magától értetődő volt, hogy a készülék folyamatosan működik.
Ez nem tipikus jellemzője az okosóráknak – azaz még mindig áll, hogy egy okosóra legnagyobb dicsérete, ha nem tűnik okosnak.
Pedig okos
Még akkor is, ha egyébként az. A Huawei Watch 3-szériát a gyártó saját HarmonyOS nevű operációs rendszere hajtja, ami linuxos alapjainak köszönhetően minden okosórát látott felhasználónak azonnal kézre áll majd. Mivel a Huawei egy ideje nem a Google szolgáltatásait használja, ezért az óra működtetéséhez elengedhetetlen egy Huawei azonosító regisztrációja. Ezt követően viszont androidos és iOS-es készülékkel is össze lehet párosítani az órát, ami egyébként meglepően önálló.
A szokványos Bluetooth-kapcsolaton túl Wifi is található benne, sőt akár eSIM regisztrációra is lehetőségünk nyílik, azaz megfelelő szolgáltatóval ez az óra egy önműködő telefonként is funkcionálhat. Nem mondhatjuk, hogy ez volna az ajánlott felhasználói fókusz, de mindenképp dicséretes, hogy egy prémium óra ekkora szabadságot nyújt a felhasználóknak.
A mondhatni kötelező funkciókon túl (üzenetfogadás, híváslebonyolítás, időjárásriasztás, cserélhető óralapok, letölthető alkalmazások) az óra egészségügyi funkciói érdemelnek főhajtást. Az egész napos véroxigén-monitorozás és a folyamatos pulzusmérés a koronavírus-járvány idején a korábbinál is is egészségtudatosabbá vált világban olyan esszenciális funkciókká lettek, amik az elegáns kivitel és a minden téren profi megvalósítás mellett döntő erővel bírhatnak a vásárlás során.