Az okosórák világában időről időre feltűnik egy-egy úttörő, amit aztán évekig próbálnak koppintani a konkurens gyártók. Ez a körkörös verseny több mint tíz éve tart, a piac pedig hozzászokott, hogy néhány év szundi után egy emberként ugorjon rá a legújabb csúcskészülékre. Hogy ez mikor épp melyik óramodell lesz, lehetetlen előre megmondani – ugyanakkor a Huawei zászlóshajó modelljének eleganciája hosszú évekre meghatározhatja az iparágat.
A Huawei Watch 3 Pro – nevének megfelelően – elsősorban profikat céloz; olyan vásárlókat, akik nem csak egy látványos kiegészítőt, netán digitális futótársat keresnek, és nem is játékszert, amit elnyomkodhatnak a postai sorban álláskor vagy a zsúfolt autóbuszon. Ezúttal a „pro” szócska (ami az angol „professional”, azaz hivatásos szó rövidítése) a felszereltségre, a valóban gigantikus teljesítményű akkumulátorra, a kifejezetten munkára szánt szoftverek és hardverek összességére utal.
Ezt támogatja az óra külalakja is: 48 milliméter átmérőjű, tökéletes kört formázó óralapja és 14 milliméteres vastagsága tekintélyt parancsol, főleg, hogy az egész óraváz titánból van. Az ipari fémek királyának sötétszürke árnyalata komor eleganciával ruházza fel a Huawei Watch 3 Prót, amit csak fokoz az Elite kiszerelés dobozában található titán óralánc. Ez egyébként opcionális, van a csomagban egy finomabb fekete szilikonszíj is, hátha valaki azt találja kényelmesebbnek, mondjuk sportoláskor.
Mindenkivel szót ért
Mert szakszerűség ide-oda, a Watch 3 Pro azért hétköznapi kiegészítőnek sem utolsó, sőt az Androidra és iOS-re egyaránt elérhető – és magyarul is kiválóan „beszélő” – Huawei Egészség alkalmazás a munkaórák leteltével is hűséges társunk lesz. A huszonnégyórás pulzus- és véroxigénszint-mérés az összes fizikai aktivitásunkat leköveti, erről pedig az appban és a Pro saját alkalmazásai között kapunk egyértelmű, magyar nyelvű tájékoztatást. Az edzésmonitorozást pulzusriasztó funkció teszi teljessé; noha az egészséges szívverés koronként eltérő lehet, ezt az appban be lehet állítani, így azonnal értesülünk róla, ha túltoltuk a szobabiciklit.
Persze kit akarunk átverni; a pulzusszám emelkedése nem kizárólag az edzőteremben érhet utol bennünket, hanem a munkahelyen is. Mivel pedig a Huawei elsősorban az üzleti szféra állandóan pörgő ragadozóhalait célozza a Próval, külön stresszfigyelő funkciót épített be az órába. Az alkalmazással a nap végén megállapíthatjuk, hogy mikor stresszeltünk a legjobban, megfelelő időbeosztás segítségével pedig visszakereshetjük, sőt akár meg is szüntethetjük a legdurvább stresszfaktorokat. Ehhez persze már nem lesz elég egy minőségi okosóra vagy valamilyen telefonos alkalmazás, de kezdetnek jó – és kimondottan elgondolkodtató, hogy az életünk jobbá tételében egy olyan, sokáig mostohán kezelt eszköz segít, mint az okosóránk.
Megvan a célközönség
Mert bizony ezeket a készülékeket még mostanság is illeti olyan kritika, hogy keresik önmagukat és a techvilágban betöltött helyüket. Ez talán igaz egyes modellekre, de a Watch 3 Pro esetében a gyártó nagyon is tudta, mit akar elérni. Ezt bizonyítja, hogy az órát nehéz levenni – na nem azért, mert szorul, hanem mert annyira megszokja az ember a mindennapi használatát.
Az alvásfigyelésnek köszönhetően éjszaka is kiismerhetjük testünk viselkedését, a szintén opcionális automatikus edzésfelismerés miatt pedig akkor sem kell matatnunk, ha az irodából átlépünk az edzőterembe. Pedig jó érzés matatni; a kör alakú érintőkijelzőn finoman csusszan az ember ujja, az appok között könnyen eligazodunk.
És ha már szóba jött az óralap, érdemes kitérni a technikai specifikációkra, noha ezek a prémiumkategóriás okosórák esetében szinte már csak a techgurukat izgató sallangok. A tökéletes kört formázó AMOLED kijelző verőfényes napsütésben is jól látható, a színek megjelenítését nem érheti panasz. Mivel az óra vázán mindössze egy hagyományos és egy csavargatható gomb található, nem veszünk el a kapcsolók tengerében, és szinte az összes műveletet az érintőkijelzőn hajtjuk végre, amit a házon belül fejlesztett (de egyébként andoridos alapokon nyugvó) HarmonyOS magától értetődő interfészének köszönhetően ugyanolyan kényelmesen kezelhetünk, mint egy okostelefont.
A titán borítás a minőségi alapanyaghasználat szinonimájaként nem igényel mélyebb elemzést (annyit mondunk csak, hogy elnyűhetetlen), ahogy a kimondottan határozottságot, erőt sugárzó, elegáns dizájn sem. Kiemelendő viszont az akkumulátor, ami egészen brutális, 790 milliamperes kapacitással bír. A szériatartozék vezeték nélküli töltő három óra alatt pumpálja csutkára az aksit, amivel az óra szűk egy hétig is használható – természetesen ez esetben annyit nem nyúzzuk, de még aktív használat esetén sem kell attól tartani, hogy két-három napon belül töltőre kell tenni.
Biztonságos pörgés
Ez azért nagyon fontos, mert a Huawei kimondottan a folyamatos pörgésben élő, vezetői rétegnek tervezte az órát. Az összes üzenetünk befut a csuklónkra, a beépített eSIM-nek hála akár a telefonunk távollétében is bonyolíthatunk hívásokat, és még egy unalmasabb meetingen is követhetjük, mi történik a közösségi médiában (és min nevetgélnek elfojtva az asztal túlvégén kuncogó kollégák). Ez, illetve az aktív életvitellel járó nonstop techfüggés elengedhetetlen luxussá teszi a nagy kapacitású akkumulátort. A kötelező sallangok, mint a számtalan letölthető óralap és alkalmazás, vagy akár a „ne zavarj” opció, ebben a prémiumkategóriában már elvárásnak számítanak – és igen, ezekkel mind rendelkezik a Pro, mert hát mitől lenne profi, ha nem a legszélesebb körű felszereltségtől?
És most bocsánat, de rohannom kell – szólt az órám, hogy várnak az ügyfelek, és már stresszeltem eleget, nem kéne elkésni!