Bő öt év alatt lett piacvezető Magyarországon a CTP az ipari csarnokok területén. A nemzetközi ingatlanbefektető vállalat 2021 végére több, mint 850 ezer négyzetméteres portfoliót mondhat magáénak, a folyamatos építkezés mellett pedig a létesítmények emberi oldaláról sem feledkezik meg.
Remon Vos üzletember néhány partnerével együtt a csehországi Humpolec városában saját szükségük miatt megfejlesztett egy ipari csarnokot, majd bérlői igények jelentkezése okán további csarnokok fejlesztésébe is belevágtak. Az 1998-as indulás óta az idei év végéig több mint 7,7 millió négyzetméternyi kiadható területtel Európaszerte és tőzsdei jegyzéssel büszkélkedhetnek, alig több mint öt évnyi működés után pedig idén Magyarországon is piacvezetővé tudtak válni.
Ez a CTP története dióhéjban, ám a gyakorlatban ennél sokkal kacskaringósabb út vezetett ahhoz, hogy a cég mostanra csak Magyarországon év végére több, mint 850 ezer négyzetméteres portfoliót mondhasson magáénak.
“2016-ban zárultak le az első magyarországi akvizíciók, melynek keretében Biatorbágyon és Üllőn vásároltunk meg egy-egy ipari létesítményt – mesél a kezdetekről Huszlicska Dávid, a CTP magyarországi vezetője. Az azt megelőző időszakban a logisztika igazi mostohagyerek volt: a bérleti díjak rendkívül alacsonyak voltak és rengeteg volt az üresen álló csarnok. Anekdotákból tudjuk, hogy a gazdasági válság után voltak olyan ipari parkok, ahol akkoriban úgy vitte körbe a bérbeadó a parkban a potenciális bérlőket a csarnokok között, hogy tetszőlegesen választhatott az épületekből hiszen mindben volt szabad terület.
A CTP Magyarországi alakulásáról a management jogi igazgatója, dr. Gondi Ferenc mesélt nekünk:
A 2016-os magyaroroszági piacralépéskor első körben az operációhoz szükséges, a kivitelezést, az üzemeltetést és a pénzügyi működést irányító kollégák lettek kiválasztva. Ügyvédként 2017 év közepén, hetedikként csatlakoztam a CTP csapatához, hogy a jogi működést kialakítsam, biztosítsam. Az üzleti döntéshozatalba az első lépéstől teljes mértékben integrált jogi közreműködés, a gyors növekedés és eredményorientáltság újszerű és élménydús megközelítést kínált és kínál azóta is. Az induláskor és azóta is a CTP egyik lényeges előnye a gyors és precíz reagálásra való képesség és készség. Tulajdonosunk elhivatottsága és példája olyan mentalitásra ösztönzi az embert, hogy minden nap, minden kérdés és probléma esetén kitolja saját határait, és tegye mindezt kiváló minőségben, teljes sebességgel. Véleményem szerint az évek során ahogy hatvan főre bővítettük a szervezetünket és 850.000 m2-re a portfóliónkat a legfontosabb eredményeinket ennek a mentalitásnak a szem előtt tartásával értük el.
Mindez mára jelentősen megváltozott. Az igazi versenyt az elmúlt egy év hozta el, hiszen a hatalmas bérlői kereslet miatt a logisztikai csarnokok is egyre vonzóbbak lettek az ingatlanszegmensben. A sikerhez azonban ma már kevés az, ha valaki felépít egy csarnokot az autópálya mellett.
„ A modern logisztikai piacon elengedhetetlen, hogy innovatív megoldásokkal éljünk. Egyedi igényeket elégítünk ki rendkívüli megoldásokkal tarkítva” – mondja el Nagy Viktor, a CTP Property részlegének vezetője.
“A bérlők többsége most klasszikusan raktárat keres, nem gyártani szeretne, bár utóbbira is bőven akad példa – osztja meg piaci tapasztalatait Huszlicska Dávid, példaként említve az Euronics-ot. A vállalatnak hamarosan átadnak egy 28 ezer négyzetméteres csarnokrészt, melyben automatizált raktártechnológia segítségével történik majd a termékek mozgatása. “Sztenderd épületekben gondolkodunk, amiknek folyamatosan fejlesztjük a műszaki tartalmát. Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon, immár kettő éve valamennyi új épületünk BREEAM Excellent minősítést kapott, amely egy épület fenntarthatóságát és környezettudatosságát igazoló független tanusítás, illetve hogy a bérlők nagyra értékelik az olyan újító és energiahatékony megoldásokat, mint a hőszivattyús fűtés, aminek köszönhetően nem csak fűthetők a CTP csarnokok, hanem ezáltal sztenderdként hűthetők is, amely a gyógyszeripari és élelmiszerrel foglalkozó cégek számára kiemelkedő előnyt jelent.”
A környezettudatosság amúgy is fontos a CTP-nek és ez nem csak a szavak szintjén mutatkozik meg. “Már idén is karbonsemlegesen működik a vállalat, többek között az olyan akcióknak köszönhetően, mint az erdőtelepítés, vagy a napenergia egyre nagyobb arányú használata. Utóbbi kapcsán jelenleg is keressük azt az ipari energiatárolási megoldást, amivel még inkább meghatározó lehet ennek felhasználása” – mondja el a CTP magyarországi vezetője.
„Kezdetben a növekedésünk pénzügyi hátterét a tulajdonosi saját forrásokon túl a banki finanszírozás biztosította, amelyben csoportszintű banki partnereinkre mindig biztosan számíthattunk. Azonban holland anyavállalatunk sikeres kötvénykibocsátásai és a tőzsdére lépés egy teljesen új fejlődési pályát nyitott meg a számunkra is. A következő időszak kihívásai is ehhez kapcsolódnak majd, hiszen a cégcsoportunknak bizalmat szavazó befektetők felé szeretnénk megbízhatóan és transzparensen bemutatni remek eredményeinket, illetve az operációnkat ahol érdemes automatizálni, hogy mindig elegendő idő és figyelem maradjon új üzleti lehetőségeinkre is”. – mondja Ladó Veronika, pénzügyi vezető, aki 2019 tavaszán csatlakozott a CTP magyar csapatához, kezdetben a funding/külső banki finanszírozási területért felelve, majd 2020 novemberétől a teljes magyar pénzügy vezetését átvéve. (Ladó Veronika – CFO)
“A tulajdonosunktól származó kultúra, hogy a terveket a körülményektől függetlenül meg kell valósítani. Ahelyett, hogy az építőipar általános drágulását áthárítottuk volna a bérlőinkre, inkább a méretünkből adódó előnyöket használjuk ki és regionálisan, a többi országgal közösen közvetlenül tárgyalunk egy-egy építőanyag-gyártóval” – osztja meg az idei év egyik fontos tanulságát Huszlicska Dávid.
Az alapanyagok általános drágulása ellenére elkötelezettek vagyunk a korábbival megegyező, kifejezetten magas minőségű épületek kivitelezése mellett, hogy 5-10- 25 év múlva is korszerűek és versenyképesen bérbeadható csarnokaink legyenek. – mondta el a CTP magyarországi kivitelezési igazgatója, Szélesi Dániel.
A CTP magyarországi vezetője azt is elárulta, hogy rendszeresen felmerülő téma, hogy milyen hatásuk van a környezetükre, illetve mi lesz a sorsuk ezeknek a parkoknak 30-50 év múlva.
A kulcsszó a közösség: valamennyi országban az a küldetés, hogy ezek az ipari parkok bekapcsolódjanak a környező települések vérkeringésébe és hogy az ott dolgozó emberek megtöltsék azt élettel, akár a munkaidőn túlmutatóan is. Erre hivatott a közel 5 évvel ezelőtt indított Clubhaus koncepció – ez egy parkon belüli építmény amely a parkot üzemeltető kollégák valamint parkban bérlő cégek munkavállalóinak kiszolgálását biztosítja, szabadon használható melegkonyhával, tárgyalókkal, irodaterekkel, sporteszközökkel, orvosi ellátással és egyéb, ma még talán különlegesnek számító irodai élményekkel– amely immár több országban működik és jelenleg Magyarországon is éppen több helyszínen történik az implementációja a kulcsfontosságú parkjainkban. (X)
S merre mutat a jövő?
A jövő évben az energiáinkat igyekszünk más, tőlünk nem megszokott szegmensekben is kamatoztatni, így hamarosan Budapesten megkezdjük legújabb fejlesztésünket, ezzel kikacsintva az ipari ingatlanok világából