FördősZé@Forbes

  Fördős Zé apukája az első sorban ült le az áprilisi Kilövésen, ahol bemutattuk a lapot. A család büszke Zére és a közös cégre, ő maga is azok közé a […]

Bővebben

Hogyan gazdagodott meg Soros György?

Soros György egyértelműen gazdag, de honnan van a vagyona? Tényleg ügyeskedésből? Bedöntötte a fontot? Amit csinál, illegális? Erkölcstelen? Vendégszerzőnk írása.

Számtalan cikket, nyilatkozatot, felháborodott véleményt lehet találni az interneten arról, hogy Soros György milyen erkölcstelen módokon szerezte vagyonát. Az ilyen cikkek írói feltehetően nem sokat tudnak arról, hogy a milliárdos mivel foglalkozik, azt sem tudnák megmondani, egyébként miben áll a tőzsdei kereskedés szükségessége és lényege, és mi kell azokhoz az üzleti húzásokhoz, amik végül Soros Györgyöt a világ egyik legsikeresebb üzletemberévé emelték. Talán sikerül bebizonyítanom az olvasónak, vagy legalább gondolkodóba ejtenem őket arról, hogy nincs ebben semmivel sem több kivetnivaló, mint amikor a sarki bolt hasznot realizál az eladott liter tejen.

Tisztázzuk tehát rögtön az elején: kereskedni nem bűn, az ügyleteken nyerni pedig nem erkölcstelenség. Azt el kell fogadni, hogy az átlagember számára elképzelhetetlen mértékű nyereség realizálása mindig kérdéseket fog felvetni.

Kezdjük rögtön pár egyszerű kérdéssel: mire jó a tőzsde? Miért kell egyáltalán? Legegyszerűbben talán az árutőzsde felől lehetne megközelíteni a kérdést. Az árutőzsde léte oldja meg azt a nagyon egyszerű problémát, hogy tud az emberiség hatalmas, több ezer tonnányi mennyiségben kereskedni akár búzával, olajjal, arannyal, hasaalja szalonnával úgy, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal az adott termékeket átszállítani a legújabb tulajdonoshoz. Hiszen egy-egy tankhajónyi olajszállítmány navigálása, tárolása például igen költséges és hosszadalmas feladat, miközben a rá vonatkozó ügyletekből akár naponta realizálódik több száz, több ezer.

Kellett tehát egy hely, amely koncentráltan, átláthatóan, szabályozottan, szakértelemmel bonyolítja ezeket az ügyleteket anélkül, hogy bárki a kereskedők közül akár látná az árut. Analógiával könnyedén kiterjeszthető a fenti szükségszerűség bármilyen más piacra, így a pénzpiacokra is. Mindaddig ugyanis, amíg úgy nem dönt a földgolyó minden országa és minden népe, hogy egységes valutát óhajt alkalmazni (amire körülbelül annyi az esély, mintha egy közös nyelvet akarnánk bevezetni), bizony a különböző pénzügyi eszközök kereskedelme hasonló problémákat vet fel, nem beszélve a különböző kötvényekről, részvényekről, egyéb értékpapírokról. A devizakereskedelem annyiban különleges, hogy a haszon gyakorlatilag amiatt keletkezik, hogy az országok devizáinak (valutáinak) árfolyamai egymáshoz képest eltérnek; azaz, ha a megfelelő időben, alacsony áron megvett devizát (valutát) később magasabb áron eladom a nemzetközi piacon, hasznom keletkezik.

Gyakorlatilag ezt mindenki megteszi, csak kicsiben: ha például nyaralásunkról hazatérve kivárjuk az alkalmas pillanatot, amikor a legjobb áron tudjuk értékesíteni a tárcában meglapuló maradék eurónkat. De mi történik, ha nem száz,hanem tízmillió eurót akarok mozgatni? És ha több száz szerződést akarok megkötni egyszerre? Venni, eladni, akár úgy, hogy az csak a jövőben hatályosuljon?

Erre is választ ad a koncentrált és ellenőrzött tőzsdei működés, ami lehetővé teszi azt is, hogy a tőzsde gyakorlatilag árszabályozó mechanizmusok összességeként működjön: minden annyit ér, amennyit adnak érte. Azt pedig, hogy mennyit adnak érte, bizony csak sokváltozós egyenletekkel, előrejelzésekkel, elemzésekkel lehet kikövetkeztetni; sőt, bizonyos pénzügyi lépések annyira misztikusak a külső szemlélő számára, hogy már azt mondjuk: megjósolni. Befolyásolja a kereslet, a kínálat, a gazdaság általános és lokális helyzete, a világpolitika, az adott tőzsdei cég jelen és jövőbeli állapota, de még a pillanatnyi közhangulat, sőt, az időjárás is.

Bármilyen terméket veszünk alapul, legyen az egy tonna kukorica, bármilyen állampapír, vagy az angol font – ezekkel kereskedni lehet a tőzsdén. Az adott országok, melyek bármilyen állampapírjukat a tőzsdén jegyzik, ugyanolyan haszonrealizálás okán teszik ezt, mint Soros György maga. A Magyar Nemzeti Bank ugyanúgy kereskedik, hasonlóan pozíciókat nyit és zár a haszon reményében (ha nem is közvetlenül az elsődleges
tőzsdei piacon), akár az aranytartalékkal is.

Pontosan a tőzsdei szabályok és egyéb vonatkozó jogszabályok garantálják azt szerte a világon, hogy se a Magyar Nemzeti Bank, se Soros György, se senki más ne tudjon olyan piaci beavatkozásokat, bennfentes kereskedelmet, bármilyen szabálytalanságot végrehajtani, amely az árakat befolyásoló tényezőket manipulálja – az adott illető, entitás javára.

Ne legyünk naivak persze: mindig voltak és lesznek is szabálytalanságok, de lehetséges-e az ártatlanság vélelmét megtagadni csak azért, mert valaki pénzzel foglalkozik?

Anélkül, hogy részletesen belemennénk, milyen tényezők befolyásolják a piaci árakat – a képletek és elemzések miértjei és hogyanjai több tízezer oldalnyi szakkönyvet töltenek meg – nézzünk rá arra, hogy egy olyan befektető, mint Soros György miért tudja szinte előre látni az árváltozásokat, a piaci szereplők viselkedését? Mert tulajdonképpen, leegyszerűsítve erről van szó: Soros György az általa kezelt befektetéseket a nemzetközi, leginkább a határidős piacokon (ezek jövőbeli ügyletekre vonatkoznak, amelyek nem a megkötéskor realizálódnak) olyan tehetséggel kamatoztatja, ami nyilván nem csak neki, de ügyfeleinek is hatalmas hasznot hajt.

A befektetések jellemzően pénzügyi alapokban, „tömörítve” jelennek meg – az így felhalmozott tőke aztán olyan ügyleteken keresztül forog és növekszik, mint például a híres-hírhedt angol fonttal kapcsolatos ügylet. Ezzel kapcsolatban is sokszor hallani, hogy Soros György a font gyengülésére spekulált. A spekuláció szó gyakran kap negatív felhangot a közbeszédben, a tőzsdei ügyletek során azonban egyszerűen csak annyit jelent, hogy rövid idő alatt nagy haszonnal kecsegtető, kockázatos ügyleteket bonyolít a tőzsdei szereplő, azaz a spekuláns. 1992-ben az angol fonttal kapcsolatosan is (mint ahogy a német márkával és több európai valutával is) az volt a cél, hogy az árfolyamkülönbségeket stabilizálják a jegybankok, és ezzel lehetővé váljon a közös európai fizetőeszköz bevezetése.

Ennek eléréséhez, illetve az angol font védelmében az angol jegybank a fontot felértékelte, és igyekezett is felértékelve tartani; többek között azért, hogy egy szinten maradhasson a német márkával. Ellenkező esetben a rendszer megingott volna. A font azonban csak a mesterséges árfolyampolitika okán tudta tartani magát, ez volt az, ami Soros Györgynek (egyébként nem kizárólag neki) gyanús lett. Rájött, hogy ha folyamatosan nagy mennyiségben felvett fontkölcsöneit márkára váltja át, majd short (eladási) pozíciót vesz fel angol fontból, és long (vételi) pozíciót a német márkából, akkor az angol jegybank képtelen lesz tovább mesterségesen fenntartani az erős fontot. Ez volt az a pénzügyi támadás, aminek végeztével a kölcsönöket már úgy tudta Soros visszafizetni, hogy a pénze az erős márkában volt nyilvántartva, míg a tartozás a gyenge fontban. A hatalmasra duzzadt font-márka árfolyamkülönbségen így nyeresége keletkezett.

1992. szeptember 22-én, azaz a fekete szerdán végül az angol jegybank „megadta magát”: leértékelték a fontot és kivették az árfolyam-mechanizmusból. A regnáló angol pénzügyminiszter megbukott, a Bank of England devizatartalékai vészesen apadtak, a font zuhant, a spekulánsok örültek.

Ez a fajta spekuláció valóban kérdéseket vet fel, hiszen minden szempontból legális volt ugyan, de példának okáért a britek euróövezetbe lépését gyakorlatilag ellehetetlenítette (bár nem biztos, hogy ez egyébként bekövetkezett volna), politikusokat rántott magával, és zuhanásba taszította az angol fontot. Az ilyen jellegű és méretű spekulációk visszaszorítására egyetlen lehetőség a szabályozási környezet összehangolása és szigorítása, melynek érdekében egyébként a nemzeti és nemzetközi tőzsdei felügyeletek folyamatosan tesznek is lépéseket. A piac egyik alapvető törvényszerűsége, hogy ha valaki nyer, akkor másvalaki veszít: kérdéses, hogy a hatalmas nyereségek érdekében mekkora veszteségeket lehetséges megengedni, és mennyivel terjed túl az egyén erkölcsi felelőssége a jogi felelősségén.

Jelen cikkben természetesen leegyszerűsítve jeleníthető csak meg, hogy akár Soros György egy személyben milyen kiterjedt befektetésekért felelős, és az ügyfeleinek kezelt portfóliók milyen széles körben fektetik be a vagyont. Alapvetően annak kiismerése, hogy a piac – és ezáltal az árak, árfolyamok – miként fognak viselkedni, egy külön tudomány, mely részletes közgazdasági és matematikai háttérismereteket, és bizony sokszor jó megérzéseket és szerencsét is igényel.

A piacot leginkább kétféle elemzéssel lehet feltérképezni, amely technikák ugyanúgy vonatkoztathatók bármely árura, devizára, értékpapírra, stb.; ezeknek az árát minden tőzsdei szereplő az alábbi két alap elemzési módszerrel, ezek keverékével, valamilyen irányú módosításával próbálja megállapítani – előre. A technikai elemzés a piaci mozgások belső törvényszerűségét tanulmányozza, sokkal inkább koncentrál arra, hogy milyen árváltozások történtek a múltban, és ezekből igyekszik olyan törvényszerűségekre következtetni, amelyek befolyásolhatják a jövőt. A fundamentális elemzés viszont a piac viselkedésének okát vizsgálja, figyelembe vesz rengeteg tényezőt az adott tőzsdei termékhez köthető cég esetében (ugyanúgy vonatkoztatva továbbra is akár értékpapírokra, akár termékekre): a cég gazdasági környezetét, a versenytársak hatását, a vezetőség döntéseit, alkalmasságát. Ezek alapján pedig levezeti, hogy miként alakul majd esetlegesen a cég jövője, az pedig milyen kihatással lesz az árakra.

A fentiek szerinti kereskedés mindig is vonzotta az ügyeskedőket, és mindig is hozott magával olyan ügyleteket, amelyek felettébb gyanúsak voltak. A példánál maradva, egy-egy megmozdulása a Soros György által kezelt alapnak olyan nemzetközi botrányokat okozott, hogy egész kormányok vádolták őt közvetlen beavatkozással a nyereség érdekében. Ezeket az üzleti lépéseket akkor, és azóta is több tőzsdefelügyelet kivizsgálta, ahol szabálytalanságot találtak, ott ennek megfelelően léptek.

Úgy tűnik azonban, hogy el kell fogadnunk: Soros György gyakorlatilag tökélyre fejlesztette a tőzsdei kereskedés tudományát, olyannyira, hogy az egy-egy üzleti lépésénél szinte hihetetlen előrelátásnak tűnik.

Pedig, és talán erre sikerült rávilágítanom, nincs itt semmi hókuszpókusz, vagy boszorkányság, csak hatalmas üzleti tehetség, és rengeteg, a piacok elemzésébe ölt idő és tapasztalat.

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tajgai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.

Olvasd el Pénz rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő