A 25. születésnapját ünneplő Concorde Értékpapír Zrt. elnöke és vezérigazgatója, Jaksity György és Régely Károly mesélt a magazin októberi számában sikerről, nehézségekről, állandó szembeszélről, alacsonyan lógó gyümölcsökről és a közelgő válságról. Sok minden nem fért a három oldalas interjúba, íme a teljes verzió.
Szinte egyedüliként élte meg a 25. születésnapját a rendszerváltás után induló brókercégek közül a Concorde. Ez önmagában nagy dolog, de elégedettek is az eddigi teljesítménnyel?
JGY: Teljes mértékben. És itt már valóban nem csupán arról van szó, hogy adott időszakban mi vagyunk-e a legnagyobb részesedésű, vagy a legnyereségesebb cég a piacon, hanem az az elképesztő tény, hogy rajtunk kívül ugyanabban a formában, ugyanazzal a menedzsmenttel, részvényesekkel és márkanévvel, senki nem maradt meg, mert összeolvadtak, felvásárolták vagy bezárták őket. Amire legalább ennyire büszkék vagyunk, hogy ezt minden pillanatban etikusan, fenntartható módon értük el.
Mi a titok?
JGY: Több tényezőt is látok. Fontos, hogy mi az első pillanattól kezdve a nemzetközi piacra dolgoztunk, pedig akkor még lehetett volna csak a magyarra fókuszálni. Nekünk ez alap volt, évente többször körberepültük a világot a kollégákkal ügyfeleket látogatva, nemzetközi elemzéseket írtunk, évekbe telt mire elkezdett beérni. Az erős verseny segített, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból, nem csak a magyar, sokszor urambátyám rendszerben működő piacon. A második, hogy már az elején hoztunk olyan fontos döntéseket, amelyek kihatnak a cég kultúrájára, üzleti filozófiájára. Nagyon kerültük azokat a helyzeteket, amelyek lehet, hogy nagy nyereséggel kecsegtettek, de túl kockázatosak voltak.
A harmadik, hogy a munkatársak kiválasztásánál mindig is fontosabb szempont volt, hogy valaki emberileg hogy tud ebbe a sajátos, Concorde-os kultúrába, filozófiába illeszkedni, mint hogy hány BSC-je, MBA-ja, MSC-je és egyéb fokozata van.
Annak persze nagyon örülünk, ha valaki agilis és tanul, folyamatosan továbbképzi magát, de azt gondolom, jó szakembereket ez a cég tud képezni. A munkatársak jelentős része ezért az egyetemről, vagy már az egyetem alatt került ide. Nálunk nincs az a Wall Street-i kultúra, hogy hire and fire, vagyis ha nagyon jó évünk volt, akkor sem ész nélkül vettünk fel embereket, de amikor nagyon rosszul ment, akkor is a legutolsó döntés volt, hogy munkatársaktól váljunk meg. És a tulajdonosi szerkezet, az, hogy mi kezdetek óta tulajdonunkként és munkahelyünkként is tekintünk a Concorde-ra, az, hogy ez mindig ott volt a cég karakterében, teljesen más, mint ami a Wall Street-re és általában a nemzetközi pénzügyi világra jellemző.
Régely Károly és Jaksity György / Fotó: Orbital Strangers
Melyik volt a legnehezebb időszak, illetve döntés?
JGY: Majdnem minden évben voltak komoly kihívások. Egy időben azzal viccelődtem, amikor előadást tartottam, hogy minden évben válság van és az elmúlt negyedszázad éveinek a többségére ez igaz is volt. Mert vagy a pénzügyi szakmát, vagy a feltörekvő piacokat valami mindig megtalálta, akkor is, amikor épp nem volt világválság. A 2001-es év volt rendkívül nehéz, arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a 25 év alatt egyszer sem volt veszteséges évünk, úgy, hogy például sok pénzügyi szolgáltatóval ellentétben, soha nem kaptunk semmiféle támogatást. De 2001 volt az, amikor a legjobban karcolgattuk a nyereségesség határát. Akkor a Budapesti Értéktőzsde forgalma 60 százalékot szakadt, és noha tartottuk magunkat ahhoz, hogy a jó munkatársaktól válunk meg utoljára, abban a nehéz időszakban a létszámunk a 140 főről feleződött. Igaz, ez részben a megelőző 2-3 év intenzív akvizícióiból fakadó szükségszerű racionalizálás volt.
Miért volt durvább 2001, mint 2008?
JGY: 2001-ben egyszerre volt egy világméretű válság a dotcomlufi kipukkanása után és itthon egy olyan gazdaságpolitikai fordulat, amely miatt például a Mol két év alatt több száz milliárd forintos veszteséget szenvedett el a gázár-szabályozás megváltoztatása miatt. És egyéb, a pénzügyi szektort negatívan érintő döntések is születtek. Több tucat cég tűnt el akkoriban a porondról, mi több versenytársunk ügyfeleit és munkatársait vettük át. Aztán jött néhány jó év, majd elérkeztünk 2008-ig. Ott azonban „csak” egy világválság volt. Akkor is szükségét láttuk egy komoly kríziskezelésnek, de például jóval kisebb mértékben esett vissza a profitunk és leépíteni sem kellett olyan mértékben.
Részben azért, mert számítottunk rá és 2007-től fékezni kezdtünk, illetve azért is, mert legalább nem egy időben, hanem később, 2010-11-ben jött csak a szokásos magyar gazdaságpolitikai váltás: különadók, nyugdíjpénztárak államosítása és egyéb finomságok.
RK: A Concorde az idők folyamán azért lett egyre ütésállóbb, mert az első időszak nemzetközi piacon versenyző brokerage és tranzakciós tanácsadói cégéből nőtt retail ügyfeleket is kiszolgáló, sok üzletágat kiépítő vállalattá. Jelen pillanatban a befektetési szolgáltatások teljes palettáját tudjuk kínálni, ezért képzelhető el az, hogy az egyik területen fellépő krízishelyzet nem érinti olyan erőteljesen a céget, mert a többi ezt ellensúlyozni tudja.
Most hogy áll össze a bevétel?
RK: A kereskedésből származó árbevétel súlyának csökkenésére következtethetünk már abból is, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest a Budapesti Értéktőzsde forgalma az egyharmadára esett vissza, miközben a növekvő verseny miatt a jutalékszint is ugyanilyen mértékben zsugorodott. Így összességében közel a hatodára apadó kereskedési árbevétel mellett kell gazdálkodni, miközben a költségek lényegében szinten maradtak, vagy növekedtek. A jövedelemtermelő képesség a fenti okok következtében a tizedére zuhant, ezt pótolták az új üzletágak, melyeket részben a növekvő lakossági megtakarításoknak, részben az alacsony hozamkörnyezetnek köszönhetünk, mert a bankbetétekből kiáramló pénzekre lehetett építeni. A lakossági állampapírok és a befektetési jegyek forgalmazása állandó bevételhez juttatta a befektetési szolgáltatókat, ez stabilizálja az árbevételt nálunk is. Az, hogy a tőzsdei kereskedési rangsorban továbbra is az elsők legyünk, stratégiai cél, de az árbevételnek ma már csak a negyede származik innen. A legdinamikusabban a privátbanki üzletág nő, ez már több mint 35 százalékát teszi ki az eredménynek, a retail brokerage 20, az alig két éve elindított és felfutás előtt álló intézményi vagyonkezelés és prémium banking adja a fennmaradó részt.
Még ma is kell magyarázni, hogy banki háttér nélkül is lehet valami biztonságos?
RK: Inkább az biztosítja a bizalmat irántunk, hogy semmilyen krízishelyzetben nem kellett rendkívüli intézkedéseket hoznunk. Sose éreztünk bizalomvesztést, a rosszabb időszakokban is inkább csak információkeresést.
JGY: A 25 év és hogy ezt szinte egyedüliként éltük meg sokat számít, a brand nagyon erős. Az ügyfeleink tájékozottak és ismerik a lehetőségeiket itthon is, külföldön is. Például pontosan tudják, hogy amit Európában és különösen Svájcban privátbanknak hívunk, abból a működési modellből Magyarországon csak egy van, a miénk. Ahol 25 éve együtt van jól működő számlavezetés, globális tranzakciós szolgáltatás, elszámolás, klíring, letétkezelés, devizakereskedelem és vagyonkezelés. Ezen túlmenően továbbra is fontosak a befektetési banki szolgáltatások. Ugyanis például, ha egy ügyfelünk eladja a mi segítségünkkel a vállalkozását, jó eséllyel jelenik meg nálunk a családi vagyon és fordítva, a privát banki ügyfeleink sokszor fordulnak hozzánk a vállalkozásukat érintő kérdésekben. Van persze jó pár olyan dolog, amit meg mi nem tudunk nyújtani, nem gyűjtünk betétet, nem hitelezünk, nem árulunk biztosítást. Sok pénzügyi termékkel kísérleteztünk kicsiben, de az alap fókuszunk egyértelmű.
Még mindig úgy látják, hogy a külföldi szereplőkkel folytatott versenyben nem egyenlők a feltételek?
JGY: Ez egyértelmű. Az itthoni piac sem versenysemlegesen szabályozott, a régióra irányuló befektetéseket tekintve viszont versenyzünk bárkivel a világon, a nagy londoni bankházak kiszolgálásában pedig több régiós szereplővel úgy, hogy ők előnyösebb szabályozói közegből jönnek, tulajdonképpen freeride-olnak a magyar piacon, mert nem fizetnek különadót, nem kell Quaestor-kártalanítási alapba befizetniük. Esetleg az élőmunka-terhek tekintetében is előnyben vannak, tehát az elmúlt 25 évben nem nagyon tudunk olyan időszakot mondani, amikor ne lettünk volna versenyhátrányban – miközben mi például nem is feltétlenül tudunk bemenni az ő piacaikra.
Igen, ez egy visszatérő fejfájás, mert súlymellénnyel kell úsznunk, miközben mellettünk néhányan egyszerű kisfecskében ugranak a vízbe.
Mennyivel könnyebb a mellény azzal, hogy pár hete kiderült, végre eltörlik a befektetési szolgáltatók különadóját?
JGY: Mivel a bankoknak, akikkel szintén versenyzünk, már jóval korábban csökkentek a terheik, ez is eddig torzította a versenyt. Ezért szimbolikusan is fontosnak tartjuk, hogy ez végre megtörténik.
Miért tartott ez eddig? Ennyire gyenge a szakma lobbiereje?
JGY: Nyilván lényegesen kisebb, mint más pénzügyi szolgáltatóké és ezért csak a szakmai érvek maradtak, versenysemlegesség, nemzetközi versenyképesség, mert miközben a válságot a versenytársaink többsége a világ nagy részén állami támogatással élte túl, addig nálunk nőttek a terhek.
A Concorde esetében ez bő százmilliós tétel, megvan ennek a helye?
RK: Közelebb van a kétszázhoz, de az elmúlt években mindig voltak párszáz milliós tételek, amelyek kiestek.
Idén például mi?
JGY: A lakossági állampapírnak annyira összeesett a jutaléka, hogy számunkra ez komoly kiesés.
RK: Van, aki azt mondja, hogy ezt felfoghatjuk úgy, mint olyan tételt, amit a piac átmeneti ideig szinte ajándékba kapott az ÁKK-tól, de ez nem igaz, mert a kettős kamatrendszer fenntartásának kiszorító hatását is érezzük, ami lehetőségeket vesz el a piactól. Elég arra gondolni, hogy miközben a befektetők magas kamathoz juthatnak lakossági állampapírok vásárlásán keresztül, addig a vállalatok alacsony támogatott hitelhez jutnak az állam közreműködésével. Tehát az állam alacsony kamaton finanszíroz, miközben a lakossági állampapírok után magas kamatot fizet. Nyilván megvan erre az ésszerű magyarázat, de ilyen körülmények között a tőzsde fejlesztéséről inkább csak beszélni lehet, valós előrelépés a kibocsátók számában nem várható. A kibocsátók alacsony hozammal vinnék piacra részvényeiket, miközben a megtakarítók magas megtérülést várnak el a papíroktól, hiszen a számukra elérhető kockázatmentes hozam is alacsony. Visszatérve az állampapírokhoz: az idei évtől árbevételünk nem lesz belőle, de a kiszorító hatás marad, hiszen a lakosságnak fenntartott magas hozamszinttel továbbra is magához vonzza a lakossági pénzeket az ÁKK.
JGY: Egy befektetési alap gazdaságos üzemeltetése 2 százalékba kerül, utána a pénzt be lehet fektetni a szinte nullát hozó diszkontkincstárjegyekbe, mint kiindulópont. Ezzel szemben egy lakossági állampapír 2,5 százalékot hoz, és nem terheli ilyen költség.
Hogy tud egy ilyen helyzetben egy alapkezelő helytállni? Nagyjából sehogy. Főleg egy felívelő befektetési ciklus végén.
Nem a legjobb pillanatban indult ezek szerint az Accorde Alapkezelő.
JGY: Szétváltak az útjaink az egykori Concorde (most Hold) Alapkezelővel, megszűnt a korábbi csoporton belüli munkamegosztás. Kiesett az alap- és vagyonkezelési tevékenység, ezért indult az Accorde.
Milyen formában működik?
JGY: A korábbi leánycégekhez hasonlóan a Concorde többségi tulajdona mellett a menedzsmentnek is van benne részesedése.
Milyen elvárások vannak vele ilyen nehéz környezetben?
JGY: Az indulás minden nehézsége mellett legalább a versenytársakéval összevetve versenyképes hozamokat kell elérni, mert más alternatívákhoz képest ebben a környezetben, ahogy említettem, ez szinte lehetetlen. Ugyanakkor az ügyfeleink igényeit lefedő termékpalettát is kell építeni, szinte havonta indul új alapunk.
RK: Ezzel együtt a két terület közül, amit újra fel kellett építenünk, az alapkezelő által kezelt vagyon már eléri az 50 milliárd forintot és az intézményi vagyonkezelésben is az a cél, hogy az év végére meglegyen az 50 milliárd feletti állomány. A realitások mentén jól haladunk.
Megértik az ügyfelek, hogy mostanság nem számíthatnak épkézláb hozamokra?
JGY: Mindig vizsgáznak az ügyfélkapcsolatok a ciklusok végén, most is az a kérdés, hogy mennyire tudjuk elmagyarázni, illetve ők mennyire tudják befogadni, hogy ebben a környezetben nagyon pici a mozgástér. Nagy kockázattal lehet persze komolyabb hozamot elérni, de mi erre nem bátorítjuk sem az ügyfeleket, sem a kollégákat. Inkább elmondjuk, hogy sok jó évünk volt, a válság utáni piac rengeteg jó lehetőséget hozott, de ezek mára megszűntek.
Nincsenek alacsonyan lógó gyümölcsök, de majd lesznek előbb-utóbb.
Tehát közel a következő komolyabb lejtmenet a világban?
JGY: Azt már tudjuk, hogy mi lesz, csak azt nem, hogy addig mi történik. A gazdaságtörténet nem hozott újat a tekintetben, hogy a felívelés után vagy egy plató következik, vagy leggyakrabban lejtmenet. De hogy ez pontosan mikor fog bekövetkezni, az megmondhatatlan. Mi arra készülünk, azt se mondhatom, hogy tegnap óta, hogy ennek a ciklusnak ez az évtized a váza, elindult 2009 után, a világ különböző részein más-más ritmusban, tehát ahogy az évtized véget ér, úgy a ciklus is, ezt nehéz ennél pontosabban kalibrálni. Olyan egyértelmű válságjelek, amelyek 2007-ben látszottak, most nincsenek, tehát nem tudok olyat mondani, mint az akkori amerikai jelzálogpiac, ingatlanfinanszírozás eladósodása. Ennyire koncentrált problémáról nem beszélhetünk, de az is látszik, hogy a válság előtti szintnél már lényegesen magasabb a világon a GDP-hez mért adósság. Közben mind a fiskális, mind a monetáris eszköztár a nullára merült. Ma fiskális téren mozgástere lényegében Németországnak van, monetáris téren pedig az USA-nak, ahol jelentősen csökken a Fed mérlege, és ma már komoly hozamot is tud biztosítani az ottani kötvénypiac. Így ha majd gond lesz, a Fed tud egyedül nagy kamatcsökkentéssel reagálni, a többiek meg néznek bele a nagy semmibe. Ha pedig Európa egy elnyúló recesszióval néz szembe – aminek az esélye szerintem nem kicsi – azt sem tartom kizártnak, hogy az ECB is olyan, még innovatívabb módszerekhez fordul, mint a svájci, vagy a japán jegybank, ahol már részvényeket is vásároltak. És régen az volt a szokás, hogy ha valamelyik amerikai elnöknek nem volt jobb ötlete, akkor háborút indított, a mostani szerencsére csak kereskedelmi háborúban gondolkodik, de egy kiadós világválsághoz ez is elég.
RK: Ezek az évek nem a nagy megtérülésről fognak szólni,
de úgy gondolom, hogy a mi világunk akkor jön el, ha egy kicsit fáj. Ahogy eddig is, akkor fogjuk tudni messze túlteljesíteni a piacot.
A kedvezőtlen piaci helyzeten túl milyen kihívásokat látnak a közeljövőre?
RK: Minden év átalakulást és alkalmazkodást kíván. Jelen pillanatban két irányból jön a folyamat. Egyrészt itt a fintech forradalom, koncentráltan, nagy forgalom mellett nyújtani brókerszolgáltatást nagyon alacsony megtérüléssel. Ez mindig a kis cégeket állítja nagy kihívás elé, ennek mi a nyertesei voltunk. Remélem, azok is leszünk, várhatóan az ír cégünket két év után engedélyezni is fogják, ami megteremti az alapot, hogy kinti, Kelet-Európából kifelé vágyakozó ügyfeleket tudjunk akvirálni. Egyik oldalról tehát a kihívások nyomják össze a marzsokat, aztán ott a szabályozás, ami Európában sokkal szigorúbb, mint Amerikában.
Az, hogy megjelentek az ingyen kereskedést biztosító felületek, mekkora kihívás?
JGY: Összenyomja az általános jutalékszintet, tehát számít. De mi online kereskedést is csak azért nyújtunk, mert az ügyfeleink egy része ezt igényli. A nagy kockázatú, alacsony hozzáadott értékű üzleti szegmens azonban továbbra sem a mi terepünk.
A szabályozásra visszatérve, tavaly nagyon kibuktak azon, hogy mekkora terhet jelent a MIFID2. Túl vannak a nehezén ezzel kapcsolatban?
RK: A nagy átalakításon túl vagyunk, hatalmas erőforrásokat kötött le, de az általános költségszintünket is tartósan megemelte.
JGY: Az a baj ezzel, mint sok más változással, hogy van egy kiindulópontja, amiben van ráció. A transzparencia, az ügyfelek érdekeinek magasabb szintű védelme, ez nekünk is érdekünk. Van egy jó szándék, ami aztán bekerül a brüsszeli szabályozásgyárba, és a végére a céljaival gyakran ellentétes eredményeket hoz. Nálunk pedig egy évig nem működik az üzletfejlesztés, ami szintén az ügyfeleink érdeke lenne, mert az új szabályozásra állunk át és ez leköti az IT és több kollégánk teljes kapacitását. Ezen felül jelentősen megnőnek az explicit költségeink is, miközben a pozitív hozadéka a változásnak sem az ügyfelek, sem a piac szintjén nem érzékelhető. Loose-loose szituáció.
RK: Nyilván jó lenne, ha akadna egy-egy év, amikor végre úgy dolgozhatnánk, hogy a szabályozói intézkedésekre adott válaszok helyett tisztán a befektetésekre és a piacokra koncentrálhatnánk.
