Még áprilisban rendezték meg a világ legnagyobb hr, tech és digitalizációs konferenciáját, az Unleasht, most épp Londonban. Megnéztem Susan Greenfield bárónő, agykutató előadását, aztán beszélgettünk arról, mit tesz az emberek agyával a digitalizáció. Sarkos véleménye van: szerinte kezdünk autistákká válni, és a szülőknek is lépni kell.
Egyre többet tudunk a digitalizációról, az automatizációról, a mesterséges intelligenciáról. Már arról is, hogy mindez mennyire radikálisan megváltoztatja külső és belső környezetünket (munkahelyi kihívások, új életstílus stb.). Az viszont már kevésbé köztudott, hogy ezek a változások az agyunkat is módosítják. És ha nem figyelünk oda, akár rossz irányba is. Susan Greenfield bárónő agykutatással foglalkozik (például a University of Oxfordon), egyik fő területe a tudatosság kérdése. A londoni Unleash konferencián arról beszélt, hogy az agyunk kezd önzővé válni. De mit is jelent ez pontosan?
Az alapgondolat szerinte ma az:
Vagy használod tudatosan az agyi kapacitásaid, vagy elveszíted úgy, hogy észre sem veszed („use it or loose it”). Vannak emberek, akik ennek pontosan tudatában vannak, és vannak, akik nincsenek.
Utóbbiak azt gondolják, hogy az agy a test része, nem akarják azt megváltoztatni vagy akár foglalkozni vele. Ezzel elkülönítik a tudatukat is, és közben fogalmuk sincs, hogy minden tapasztalás, hatás, ami éri őket, folyamatosan alakítja az agy neuronhálózatát.
Susan Greenfield bárónő – fotó: Szirtes Hajnalka
A kutatónő szerint a virtuális valóság nem építi az identitásunk. A kreatív tevékenységek, egy jó könyv annál inkább, vagy a főzés, de a sport és zene is ide tartozik. Ezen tevékenységek közben össze tudunk kapcsolódni a saját belső tudatunkkal, ezáltal fejlődünk és az agyunk is. És persze a szociális kapcsolódásról még nem is beszéltünk. Ezért nagyon sarkos véleménye van a kütyükről is. A szülők normál esetben nem adnak drogot a gyermekeiknek, de kütyüket, videojátékokat igen. A kutató szerint ezért ideje ébresztőt fújni, és komolyabban elgondolkodni.
Amikor online állapotban vagyunk, nincs élő szemkontaktusunk, nem használjuk a testbeszédet, nem vagyunk fizikai kölcsönhatásban. Inkább mindenféle üzeneteket írunk ahelyett, hogy személyesen találkoznánk. A szakember szerint ugyanígy élnek az autisták: nem érdeklődnek, nem mosolyognak, nincs empátiás készségük.
Ezzel szemben megfigyelték azt is, hogy a London utcáin dolgozó taxisofőrök neuronhálózata összetetté válik, egyre barázdáltabbá, mert munkájukban sokat mosolyognak, és emberekhez kapcsolódnak.
De hogy jön ide az agy? Az elme biológiai alapját, az idegrendszeri kapcsolódások összetettségét a különleges tapasztalások adják. A folyamatosan érzelmekben gazdag, egyéni és színes élmények. Ma az átlagember sokkal többet kapcsolódik a gépekhez és virtuális valósághoz, mint más emberekhez. Összeszámoltuk már, hogy hetente hány órában beszélgetünk, kapcsolódunk, töltünk időt együtt, és ennek hány százaléka zajlik valamilyen mesterséges eszközön keresztül? Az az idő nem számít bele, amikor egy asztalnál ülünk, de mindenki a saját okostelefonját nyomogatja!
Arra a kérdésemre, hogy vajon hol lesz az a pont, amikor mi, mint emberek teljesen elveszítjük a kontrollunkat anélkül, hogy tudnánk róla, a kutatónő hangsúlyozta, hogy jó lenne idáig nem eljutni, de a helyzet az, hogy senki nem tudja merre haladunk. Ennek érdekében a kormányoknak és a vezetőknek kellene tennie valamit, hogy sokkal jobban leszabályozott legyen az a piac. Hiszen most vannak cégek, akik abból keresnek nagyon sok pénzt, hogy olyan termékeket gyártanak, amik függővé tesznek bennünket, kifejezetten ilyen tartalmat gyártanak hozzá.
Az amerikai University of Michigan kutatási kimutatták, hogy a közösségi média intenzív használata gyengíti a döntéshozatali képességeinket: egyre inkább ingadozók leszünk. A kutatónő szerint azon gyerekek agya, akik sokat foglalkoznak videojátékokkal, olyanná válik, mint a megszállott szerencsejátékosoké.
Már kimutatható az is, hogy a szociális képességeinket egyre kevésbé használjuk, az átlagos szókészletünk mintegy 10 százaléka már inaktív – hiszen helyette ott vannak az emojik és a képek, gifek.
Kevesebb szemkontaktust használunk, a hangunk színe is alakul át, és ami még érdekesebb, hogy a feromonok (szexhormonok) és a fizikai kontaktus is ennek megfelelően csökkenő tendenciát mutatnak.
A prefrontális kéreg a kulcs
Nagyon komoly kérdés, hogy az a generáció, amelyik már abszolút az Facebookon nő fel, mennyire fog majd üveges szemmel egymásra nézni, amikor kapcsolódni kellene a valódi életben? Vagy érzelmeket kifejezni? Vagy konfliktushelyzeteket megoldani? Nem lesz rá mintájuk, hogyan kell csinálni. Mindenki szereti, ha szeretik, de vajon miért van szüksége az embereknek folyamatosan ennyi visszajelzésre? Ha boldog vagyok a saját kis világomban, amikor reggelizek vagy ebéd közben tényleg a másikra figyelek, akkor nincs erre szükségem.
Azt is megfigyelték a kutatók, hogy amikor jelentéktelennek érezzük magunkat, akkor a prefrontális kéreg alulműködik, vagyis erős érzelmeink lesznek, felerősödnek az érzékeléseink, csak itt és most tudunk létezni, a külső ingerek dominálnak. A kicsinység érzése megjelenik, infantilis gyerekként viselkedünk, állandó ingerkényszer van és több dopaminra van szükségünk (ami az agy boldogsághormona). Ez nagyon hasonlít egyébként a kora gyermekkori és skizofrén állapotra is.
Amikor viszont úgy érezzük, hogy értékesek, jelentősek vagyunk, ez a kéreg aktív: ilyenkor a gondolkodás dominál, erősek a kognitív funkciók, egyszerre vagyunk képesek fókuszálni a múltra, jelenre és jövőre, valamint a belső ingerek számítanak. Felnőttként viselkedünk, biztosak vagyunk az én megélésében, és kevesebb dopaminra van szükségünk.
De az embereknek kell a biztosíték, a megerősítés, hogy nem kritizálják őket vagy a teljesítményüket. Ha valami, hát vezet komoly pszichés problémákhoz. Elmenekülünk a megküzdés elől. A külső világból, ahol sokféle inger hat ránk, amire reagálni kell, inkább egy biztonságosabb, belső világba menekülünk, ami nem is a miénk, csak egy virtuális tér, de abban legalább megvan az az illúzió, hogy a kontroll a mi kezünkben van.
Még ötven évvel ezelőtt is elektrosokkot alkalmaztak a pszichiátriákon, hogy a nyugtalan pácienseket lecsendesítsék. Most erre itt vannak a kütyük.
Szirtes Hajnalka (GuessYourself),
szervezet pszichológus, executive transition coach, tanácsadóként 14 éve támogat vezetőket hatékonyságfejlesztésben.
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlen tükrözi a Forbesét.
