Vezetők gyakori panasza, hogy a beosztottjaikból hiányzik a tűz, a lelkesedés és csak annyit végeznek el, amennyi a kötelességük, pedig a száz százalék, szerintük csak a minimum. Akkor mit is kellene tennie a szorgalmas beosztottnak?
A munka világában az egyik mantrát halljuk a másik után, az az egyetlen szerencse, hogy ezek a mantrák még ellent is mondanak egymásnak, így a bérből élő embernek lehetősége nyílik arra, hogy önállóan gondolkodjon, ezáltal választva ki azt a mantrát, melyről elhiszi, hogy életet vezérlő bölcsesség, míg más mantrákra legyinthet.
Az egyik mantra az, hogy minden munkavállalónak hoznia kell azt a szükséges pluszt, ami a vállalati „közös” sikerhez elvezet, nem elég, ha a munkaköri leírásnak megfelelően teljesít valaki.
A másik mantra pedig az, hogy senki ne lépje túl a hatáskörét, ne tévedjen a másik ember területére, mert ezzel zavart, redundanciát és költségnövekedést okoz.
Az ellentmondás feloldása
Mi lehet ennek a nyilvánvaló ellentmondásnak a feloldása?
Egyszerűen annyi, hogy minden pozícióhoz a legpontosabb munkaköri leírást hozzák létre azok, akik ezért felelnek. A vezetők.
Képzeljük most el egy pillanatra a termelést vagy szolgáltatásnyújtást, mint egy szobát, melyet tökéletesen le akarunk parkettázni. A cél az, hogy ne maradjon fedetlen rés, ugyanakkor ne is kerüljön egymásra két parketta. Ugyanígy kell a döntéshozóknak gondolkodniuk az egyes területekről: mindent le kell fedni, de nem szabad átfedéseket generálni a rendszerben.
Persze, hogy nem egyszerű. A vezetőknek ebben az esetben a folyamatok minden elemét, az összes lehetséges elágazást végig kell gondolniuk. A munkaköri leírásoknak tartalmazniuk kell ebben az esetben a különböző vészforgatókönyvekre vonatkozó előírásokat is. A tökéletes munkaköri leírás – ami természeténél fogva nem létezhet – leginkább egy LEGO-összeszerelési útmutatóhoz hasonlítható. Hasonlítható, de nem olyan, hiszen az élet, a munka világa, az emberi tevékenység mindig produkál olyan újabb és újabb helyzeteket, melyekre nem lehet felkészülni. Ezen a ponton léphet be a dologba a minőség- vagy folyamatfejlesztés, a kaizen, a lean, vagy egyszerűen csak a visszacsatolás: aha, erre meg erre a helyzetre nem készültünk fel,
a munkatársunk nem a legjobban járt el, de nem őt vonjuk felelősségre, hanem update-eljük a munkaköri leírásokat.
Mi történik a valóságban?
Az ellentmondás valódi feloldása helyett a legtöbb munkaszervezet az érzelmi jellegű nyomásgyakorláshoz nyúl: eleve félelemben tartja a dolgozókat, és folyamatosan azt súgja a fülükbe, hogy itt nem szabad hibázni (egy újabb üzleti mantra), és aki hibázik, az a vevők, ügyfelek stb. ellensége. Így gyorsan el lehet érni, hogy a beosztottak bőségesen a kötelezően elvárt száz százalékon túl dolgozzanak, pláne akkor, ha felelősségtudó emberekről van szó.
Továbbá fentről könnyű a dolgozók kollektíváját megosztottá tenni. Elég, ha rámutatnak egyik-másik munkatársra, aki „csak” a kötelezettségét végzi el, de nem gondolja azt, hogy pusztán azért, hogy menjen a szekér, neki túlmunkát kellene vállalnia.
Olyan vádakkal lehet ezeket az embereket illetni, hogy például nem teszik bele a szívüket-lelküket a dologba, hogy nem szolidárisak.
Szolidaritás a munkahelyen
De mit jelent a szolidaritás a munkahelyen? Az üzleti szervezetekre is igaz az az állítás, hogy szolidárisnak csak a társakkal, azaz a hierarchiában azonos szinten lévőkkel lehet lenni. A vezetőkkel legfeljebb lojális lehet a munkavállaló, de szolidáris már nem. Azaz, való igaz, hogy egy késő estébe nyúló projekthajsza közepette a társak igenis joggal várhatják el a másiktól, hogy a munkaköri leírásán túl is odategye magát, ellenkező esetben a kollégákkal tol ki, mert az üzemegység, a részleg vagy az osztály fogja megérezni, ha elmarad az elvárt produktum.
S bár a rendszer épít erre az érzésre, s jól körülírt feladatok helyett megelégszik maszatos, átgondolatlan, de a túlteljesítésre épülő feladatleírásokkal, létezik egy sikerelem, ami elvehetetlen a dolgozóktól. Ez pedig az adott pillanat, a jól elvégzett munka öröme, mely nem néz hosszú távra, nincsen célja, egyszerűen csak a közös erőfeszítés gyümölcse. Ebben az esetben a szolidaritás a munkatársak között pótolhatatlan!
Ligeti György PhD, szervezetfejlesztő
A vendégszerzők nem a Forbes munkatársai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségét.
Nyitókép: Rawpixel / Unsplash
