A büszkeségért sokan fizettek nagy árat a történelemben és világirodalomban is. Mr. Darcy-nak meg kellett szabadulnia tőle, hogy elnyerhesse Elizabeth Bennet szívét. Dante szerint a kevélység egyike a hét főbűnnek. Aki fenn hordja az orrát, az előbb vagy utóbb hasra esik – de dacára minden tanmesének, erkölcsi okításnak és történelmi ténynek, mégis, az emberek imádnak magukkal dicsekedni. Miért?
Kutatások szerint ez nem csupán hiúság, hanem sokkal inkább egy evolúciós ösztön – írja a BBC.
Igazából van értelme. A büszkeség kifejezése mindenhol ugyanúgy jelenik meg, kultúrától és életkortól függetlenül: kihúzott felsőtest, széttárt karok, emelt fő. Jessica Tracy, a University of British Columbia tanára, és a Pride: The Secret of Success című könyv szerzője rámutatott, hogy ez a póz nem olyan dolog, amit eltanultunk, ugyanis (születésük óta) vak emberek is ezt használják, ha a büszkeségüket akarják kifejezni.
Az evolúciós pszichológiával foglalkozó Leda Cosmides szerint az egész a vadászó-gyűjtögető időszakra vezethető vissza, ahol szükség volt arra, hogy másokat meggyőzzünk a jóllétünkről és jólétünkről. A büszkeséget akkor érezzük, amikor egy nehéz feladatot oldunk meg, az agy ezzel az érzéssel jutalmaz a munkáért, ami arra sarkall, hogy további erőfeszítéseket tegyünk.
“Ha időt szánunk arra, hogy valamilyen képességünket tökéletesítsük, akkor jobban tesszük, ha egy olyan képességet választunk, amit a társadalom is megbecsül”
“Ha nem mutatsz büszkeséget, nem tudom, hogy mekkora teljesítményt értél el, és hogy mennyire kéne becsülnöm téged” – ezt már a Daniel Sznycer, a University of Montreal egyik pszichológiaprofesszora mondta. A büszkeség kifejezése kvázi reklámként szolgál, azt hirdeti hogy birtokában vagy egy olyan képességnek, ami neked és a társadalomnak is hasznos.
Egy másik tanulmány során arra jutottak, hogy büszkeség maga abból fakad, hogy egy mások által nagyra tartott dolgot véghez tudunk vinni – tehát minél nagyobbra tartja a társadalom az adott képességet vagy cselekményt, annál nagyobb lesz a büszkeség, amit érzünk, lényegében a döntéshozási mechanizmusunknak egy jelzés arról, hogy mennyi előnyhöz juttat minket a társadalomban az adott tevékenység.
Tracy szerint a kulcs abban rejlik, hogy inkább célokat kell felállítani, és törekedni azok elérésére, mintsem csupán a hírnévre hajtani. Viszont ha elértünk valamit, legyünk rá büszkék- végtére is belénk van kódolva, hogy így tegyünk, nincs ebben semmi rossz.
