Bodó Richárd a magyar férfi kézilabda egyik új csillaga 2018-ban félelmetes szezont produkált abban a Mol-Pick Szegedben, amelyik 11 év után törte meg a Telekom Veszprém hegemóniáját és lett magyar bajnok. A 25 éves balátlövő főszerepet játszott a happy enddel végződő drámában, például ő lőtte a csapat legtöbb akciógólját – 115-öt –, pedig elmondása szerint egy fiatal magyar kézilabdásnak nagyon nehéz dolga van amikor, egy sztárcsapathoz kerül. Szerinte a TAO-pénzek nagyon jót tesznek a honi kézilabdának, a nemzetközi kézilabdának pedig az olyan befektetők, mint a PSG katari tulajdonosai. Interjú.
Miben különbözik az élete azóta, hogy nem a Tatabánya, hanem a Mol-Pick Szeged kézilabdása?
Egyrészt sokkal több a meccsünk, emiatt sokkal több az edzésünk és sokkal több videó-elemzést is csinálunk. A programunk itt nagyon monoton. A hétvégéink sem szabadok és szabadnapunk is kevés van.
Mettől meddig tart egy munkanap?
Reggel 9-kor a csarnokban vagyunk, átöltözve, edzésre készen. Fél 10-től a videóteremben elemezzük a soron következő ellenfél játékát, majd következik két órás edzés, aminek az első fele sokszor konditermi. Fél 1-kor végzünk, ebéd, kis délutáni pihenés, 4-től újabb videóedzés, majd újabb két órás edzés este 7-ig.
Napi két órát videóznak?
Minden magyar csapatnál vannak videós edzések, csak itt sokkal több, mint például Tatabányán volt. Juan Carlos Pastor vezetésével nagy hangsúlyt fektetünk a taktikai felkészülésre, több napig készülünk például a BL-ellenfelekre.
Milyen egy világbajnok edzővel dolgozni?
Minden edző, akivel eddig dolgoztam, a saját játékról született elképzeléseit szeretné megtanítani a csapatának. Óriási különbség az edzők között nincsen, ami feltűnő, hogy itt Szegeden hatalmas az elvárás a csapattal szemben és ezt az edző is érzi, érezteti velünk.
A szegediek részéről érződik ez a nyomás?
Ez egy város, ahol mindenki él-hal a kézilabdáért, ezért nagy rajtunk a teher. Ezt az egész csapat tudja, és szereti is ezt a típusú nyomást. Legalábbis én szeretem, engem nem bénít, inkább doppingol.
Hogy élte meg a csapat, hogy 11 év után legyőzte a Veszprémet a magyar bajnoki címért folyó versenyben?
2017-ben volt egy hullámvölgyünk, ezért januárban elkezdtünk szinte mindent elölről. Borzasztóan jó félévet produkáltunk, a csapat tagjai 120-150% közötti teljesítményt tettek be a közösbe. Annyira együtt volt a csapat, hogy én már éreztem, hogy az utolsó döntő meccsekre be fog érni a munka és megfoghatjuk a Veszprémet. Mivel egy nagyon erős csapatot vertünk meg, hatalmas siker ez a klubnak.
A szélesebb publikum számára a Szeged évekig másodhegedűsnek számított a világsztárokkal tűzdelt Veszprém mögött.
Én sosem éreztem így. Mindig is tudtuk, hogy a Veszprém az erősebb, de a Szeged mindig ott volt a nyakán, tavaly még le is győztük őket.
Mitől fejlődött akkorát a tavalyi csapat, hogy a bajnokságban 14 meccsből 14-et nyertek és ma már a BL-négyesre is esélyesnek tartják? Reális cél a Final Four, egyáltalán beszélnek erről az öltözőben?
Ebben az évben már hosszabb a padunk, több variációs lehetősége van az edzőnek, mint korábban. Jött egy új erőnléti edző, Bubori Kornélnak köszönhetően az utolsó 10 percekben is bírjuk szuflával. Ezek a kis változtatások tavalyhoz képest nagyon sokat számítanak és rendszeresen kijönnek a meccsek hajráiban, ez lehet az oka a még jobb szereplésnek.
Minden csapatnak, így nekünk is konkrét céljaink voltak a bajnoki szezon elején. Mi szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a BL-ben a legjobb négybe jutni, de erről nem beszélünk még az öltözőben. Nem azért mert tabu, hanem mert elég egy sérüléshullám, és ezek az álmok szertefoszlanak. Elég csak két kulcsjátékos kiesése vagy egy 10 perces rövidzárlat és már a 8 közé jutás is elúszhat.
A futballban van egy tendencia, miszerint a válogatott tornákhoz képest a klubtornák már sokkal magasabb szakmai és pénzügyi színvonalon folynak. Ez a kézilabdában is így van?
A legfőbb különbséget ott látom, hogy míg a klubtól minden egyes nap nagyon magas színvonalú képzést, edzéseket, segítséget kapunk, addig a válogatottban az összehívott keret alig tölt el együtt időt. Ráadásul itt, Magyarországon évente cserélik az edzőt az eredménykényszer miatt, így folyamatosan változik, hogy mi az aktuális koncepció. A magyar válogatottban ráadásul most cserélődik le egy sikeres generáció, amihez nekünk, fiataloknak majd fel kell nőnünk.
Milyen színvonalú egy magyar-francia meccs egy Szeged-PSG-hez képest?
Ezt nehéz megmondani. A francia válogatott mindig nagyon magas színvonalú, így szinte mindig ők az esélyesek a magyarok ellen. Míg a PSG-t – bár volt két komoly sérültjük – a Szegeddel azért megvertük.
A katari pénzből felpumpált PSG-ről mit gondol? Követendő vagy elrettentő példa lehet a klubkézilabdának?
Egy klub vezetése számára a legfontosabb a megfelelő anyagi támogatás, a stabil pénzügyi háttér. Megmondom őszintén, engem nem zavar, hogy a PSG mennyit költ játékosra vagy mennyi fizetést ad nekik, csak azt tudom, hogy le kell győzni őket.
Magyarországon és főleg a Szegednél mi a helyzet?
Hallani olyanokat, hogy több klubnál több hónapos csúszások vannak a fizetésekben, hogy bizonyos klubbok háttere nem éppen rendezett. Ehhez képest Szegeden a támogatók, Csányi úr évről évre mindent megadnak, ezért olyan stabil a háttér. Emiatt fejlődik olyan látványosan a Pick Szeged és ezért is épülhet új csarnok. A játékosok és a szakmai stáb szempontjából is fontos ez, mert így csak a kézilabdára kell koncentrálnunk.
Amióta – a TAO-pénzeken keresztül is – sok pénz áramlik a kézilabdába, már világsztároknak is opció Magyarországra igazolni. Rövidtávon ezt biztosan kifizetődő, jönnek a sikerek, népszerűbb lesz a sport. De mik a hátulütői?
Legnagyobb kockázatnak azt látom, hogy a magyar klubok nagyon függnek a támogatásoktól és a klubok könnyen megszokják a TAO-pénzeket. Ez veszélyes lehet, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy csak örülni lehet ennek a pénznek, mert sokkal erősebb lett a bajnokság, ráadásul sok kis csapatot is meg tudott menteni. Remélem, még sokáig így működik majd, sőt, szerintem még több pénzzel lehetne támogatni a kézilabdát. Ez egy jó és szerethető sport, a magyarok pedig kifejezetten szeretik.
Beszéltél a válogatottba éppen betörő fiatal generációról. Nem lehet, hogy pont ők isszák meg a levét annak, hogy a külföldi világsztárok játszanak a magyar bajnokságban? Hiszen velük is versenyezniük kell.
Ez lehetséges. Veszprémbe például egyetlen magyar fiatal sem tud úgy igazolni, hogy ott majd 60 percet játszik minden meccsen. Tehát ezeknek a srácoknak úgy kell megválasztaniuk a klubjukat, hogy a játéklehetőséget tartsák első számú szempontnak. Én stabil játékos voltam Tatabányán, aztán mikor Szegedre jöttem, csak néztem, hogy hoppá, világsztárok játszanak előttem. Komoly küzdelem, kitartó edzésmunka kellett, hogy előrébb lépjek.
Akkor vannak olyan klubbok itthon, ahol a fiatalok kellő mértékben fejlődhetnek?
Persze, hogy vannak.
Mekkora felelőssége van a menedzsereknek abban, hogy inkább olyan klubokhoz igazoljanak a fiatalok, ahol többet játszanak, mint amelyek többet tudnak fizetni?
A menedzser legfontosabb feladata, hogy olyan szerződést alkudjon ki, ami után nem kell azon gondolkoznod, hogy több pénzért vagy hosszabb időre kellett volna aláírni. Ehelyett a meccsekre koncentrálhass száz százalékban. Ezt is kell tenned, a többi jön magától. Az én Szegedre való igazolásom sem a pénz miatt, hanem azért valósulhatott meg, mert Tatabányán stabil játékos voltam és sokat játszottam, ezért Pastor szeretett volna a saját csapatába illeszteni.
Milyenek a magyar menedzserek?
Csak arról az irodáról tudok beszélni, aminél én vagyok. Nagyon odafigyelnek rám, heti kapcsolatban vagyunk, ha tudnak, jönnek a meccseimre is, pedig budapestiek. Lesik minden óhajom és igyekeznek rögtön teljesíteni. Szerintem így működik egy jó menedzser iroda.
Milyen jövőt látsz a Szeged és a válogatott előtt?
Szegeden csak azt remélem, hogy ez a folyamatos fejlődés megmarad, mert akkor nagyon jó évek várnak ránk. A válogatott szempontjából az lenne jó, ha összeállna egy jó csapat és a most következő vb-n elérnénk egy olimpiai selejtezős helyet. Egy sportolónak mégiscsak óriási dolog egy olimpián részt venni .
Fotók: Sebestyén László
