A média és a közösségi média hatásairól alkotott egyszerű és közkeletű nézetek nem mind alátámasztottak. A mai fiatalok nárcisztikusabbak, de semmilyen kutatás nem támasztotta alá, hogy ez a közösségi médiának köszönhető.
Miért pont 13 éves kortól engedik regisztrálni a fiatalokat a különböző közösségi oldalakra? Elég szokatlan szám. 14, 18, 21 sokkal gyakrabban előfordul a jogban és különböző szabályokban, mint korhatár. Mennyivel tart előbbre egy 13 éves a lelki fejlődésben, a felnőtté válásban, mint egy 12 éves? A válasz az, hogy semmivel. Nincs ugyanis semmilyen kutatás, ami alátámasztaná, hogy pont 13 éves korban kellene meghúzni a közösségimédia-használat korhatárát – Jessica Piotrowskitól, a University of Amsterdam amerikai kutatójától tudom mindezt, aki a tinik és a média kapcsolatáról tartott előadást a digitális kontentgyártók nagy seregszemléjén, a VidCon Londonon. Volt egy hangulata ennek a beszélgetésnek egy olyan eseményen, ahol
a résztvevők többsége még nem múlt el 11 sem, de már minden létező, általam nem is ismert közösségimédia-oldalon aktív.
Az amerikai Vidcon londoni kistestvérén főleg youtube-os influenszereket vonultattak fel, és hogy kik jönnek el a kedvükért egy-egy szelfire? Gyerekek. A megnyitó alapján a szervezők is tisztában vannak a látogatók átlagéletkorával, a produkció inkább gyereknek szólt (itt írtunk róla részletesen).
12 évesen, szülinapi zsúrnak nagyon extra lenne – megnéztük a VidCon Londont
A téma a tavalyi rendezvényen még csak egy rövid kérdezz-felelekben bukkant fel, de annyira érdekelte az embereket, hogy idén már külön előadást csináltak neki egy elég nagy előadóban. Jessica szerint nem csoda, hogy a szülők be vannak parázva a médiától és a közösségi médiától: az újságok címlapján állandóan azt olvassák, hogy rossz a gyereknek, egészen olyan címekig, hogy „Az okostelefon egy egész generációt tönkretett?”. Erre a kutató a „chocolate headlines” kifejezést használja, mert a csoki károsságával is sokkolják a szülőket a címek. Jessica szerint ezt nem azért csinálják az újságírók, hogy „minél rosszabb legyen mindenkinek”, de attól még tény, hogy ezek
a címek és a cikkek általában egy-egy kutatásra fókuszálnak, márpedig a (közösségi) média hatásamechanizmusa nem ennyire egyszerű.
Valami van
A kutatónő azt nézte végig, hogy tényleg igaz-e, hogy ez a generáció nagyon más, mint a többi, és hogy ennek mi köze van a médiához, illetve baj-e ez egyáltalán. Az első kérdése az, hogy fizikailag változnak-e a gyerekek? Jessica szerint erre a válasz egyértelműen igen, tudományos kutatások alapján állítja, a pubertás kezdete korábbra tolódott, ennek viszont semmi köze a médiához. A vizsgált generáció ugyanakkor kreatívabbak és rugalmasabbak is, ehhez már nagyon is van köze a médiának: Jessica szerint minden gaming a problémamegoldásról szól, ezért a számítógépes játékok illetve, például, a videóvágás mind fejlesztik ezeket a képességeket.
Jessica Piotrowski
Az általa idézett kutatások azt is alátámasztják, hogy a mai tinik sokkal nárcisztikusabbak. De hát azt tanítjuk a gyerekeknek, hogy szükségük van önpromóra. Egy módszertani gond van ezekkel az eredményekkel: elég valószínű, hogy ezt a dolgot régen nem jól mérték, ezért diagnosztizálnak most több gyereket nárcisztikusnak. Ugyanez igaz a gyerekek jóllétére is: korábban fel sem merült, hogy lehetnek mentális problémáik, annyira nem, hogy sokáig nem is mérték ezt.
Ha elfogadjuk, hogy a mai generáció tagjai valóban nárcisztikusabbak is, arra végképp nincs bizonyíték, hogy ezt a közösségi média okozná – az csak egy hely, ahol a gyerekek kifejezhetik magukat vagy beszélhetnek a problémáikról.
Szex és erőszak
Az a probléma, hogy a média nagyon összetett jelenség, ráadásul gyorsan változik, diverz is, nagyon nehéz mérni bármilyen hatását. Néhány dolog azért egyértelmű – legalábbis annyi, hogy valamilyen hatása van, de hogy ez mennyire általánosítható, az más kérdés. Arra például, hogy a médiában látott agresszió a valós életben is agresszióhoz vezet-e, évtizedek óta keressük a válasz. Csupán annyit állíthatunk, hogy az agresszióra fogékonyabbak, akik rosszabb körülmények között élnek vagy akik eleve agresszívak.
Keményebb a helyzet a média és szex kapcsolatával: igen, a fiatalok rengeteg szexuális tartalmat fogyasztanak, igen, ez szexualizál, a tinik azt hiszik, hogy amit a médiában látnak, valós. Ezért a kutató szerint az influenszereknek nagyon nagy felelősségük van, de akár pozitív viselkedést is hozhatnak, ha nyíltan beszélnek ezekről a témákról.
A másik valós probléma, hogy nem érzik a magánélet határait, személyes információkat posztolnak online, olyan képeket, amikkel hatást akarnak elérni (itt visszakanyarodunk a szexuális témákhoz is). Mindeközben az EU-s felmérések alapján – szemben az általános vélekedéssel – azt látjuk, hogy a népesség 44 százalékának nincsenek meg az alapvető digitális készségei.
Érdekesség, hogy a kutató szerint bár a mai világra sokszor használják a (túl)szexualizált kifejezést, valójában, amit ma látunk, az korábbi évszázadok deszexualizációjának ellentétes irányú következménye: ennek csúcsa a viktoriánus kor volt, amikor tabutémának számított nemcsak a szexualitás, de a nyilvános romantika is. Ez a huszadik századra változott meg, az emberek újra nyilvánosan megélték érzelmeiket, szexualitásukat. Emellett sok kutató gondolja úgy, hogy
a médiának alapvető szerepe volt a szexualitás privátból nyilvános szférába való átkerülésében.
Mindemellett nehéz megkülönböztetni, hogy a média pontosan milyen szexualizáló üzeneteket közvetít, hol kezdődik a pornó: saját korában például extavagánsnak számított Les Amants című 1958-as film, amiben ugyan volt erotika – csók – de meztelenség és szex nem. Ma már ez egyáltalán nem számítana kirívónak.
Az tény, hogy a tévében leadott szexuális tartalmak száma nő: az amerikai tévéshow-k 56 százalékában volt valamilyen szexuális tartalom a kilencvenes évek végén, míg 2005-re ez a szám már 75 százalékra nőtt. Sőt, a kifejezetten tiniknek szóló műsorokban is egyre több szexuális tartalom jelent meg (például elmélyült csókolózás), és a szexuális jeleneteknek is egyre gyakrabban voltak a szereplői tinédzserek. A kutató szerint a média fő célja a szexualitással a szórakoztatás. A szexualizálódás vesztesei főleg a nők: a rajzfilmek vizsgálata kimutatta, hogy 1980 óta egyre szexuálisabban ábrázolják még a rajzolt női karaktereket is.
Vannak jelek arra is, hogy a férfiakat ugyanilyen hátrány éri (tökéletes kockahassal és alakkal ábrázolják őket), erre a nemre viszont nincsenek kiterjedt tartalomelemzős vizsgálatok, mint a nőknél.
A mennyiség növekedése pedig a tinikre is egyértelműen hat. Egy holland felmérés szerint a 12-14 éves fiúk 40, a lányok 15 százaléka találkozott szexuális tartalommal online a vizsgált féléves időszak alatt, a százalékok pedig gyorsan nőnek az életkorral együtt. 17 éves korára a fiúk több mint 60, a lányok több mint 20 százaléka keres rá valamilyen szexuális tartalomra – és ez csak a saját akartból származó keresés, a 12-14 éves fiúk 61 százaléka, a lányok 45 százaléka véletlenül is belefut szexuális tartalomba, 17 éves korra ez az arány 74, illetve 59 százalék.
És hogy végül mindez hogy hat a tinikre? A kutatások ellentmondásosak, a kutatók egy része szerint a többiek azt hiszik a lányokról hogy túl sérülékenyek, és túl erősnek állítják be ezeket a hatásokat. Az viszont egyértelműnek tűnik, hogy – az egyébként magyar származású George Gerbner kultivációs elméletét megerősítve – azokat az üzeneteket a médiából (például a nők tárgyiasítását) elkezdik magukévá tenni a fiatalok, amiket gyakran látnak. Ennek mértékében viszont nagyon erős egyéni különbségek lehetnek, számítanak a szociális kapcsolatok, barátok és szülők – nemcsak a média.
Akit bővebben érdekel a téma, Jessica kiadott egy szabadon elérhető könyvet is (PDF).
(A VidConon való részételt, az utat és a szállást a PostForRent fizette, a tartalomba azonban nem szóltak bele.)
