Vendégszerzőnk szerint a járványt felfoghatjuk úgy is, mint egy lehetőséget arra, hogy számba vegyük, milyen cél felé tartunk és ehhez milyen eszközöket használunk egyénenként vagy vezetőkként.
A pandémiás helyzet szinte minden tanácsadóból, coach-ból ösztönösen hozta ki a vezetőknek, munkavállalóknak szóló tippeket, túlélési ötleteket, eredményes megküzdési stratégiákat tartalmazó cikkeket. A legjobb szándékkal írt anyagok felhívták a figyelmet arra, mi a hatékony home office kulcsa, mitől lesznek jók az online meetingek, vagy hogyan lehetünk jógaguruk az otthon felszabadult időben. (Már akinek felszabadult, mert nagyon fontos, hogy ne érezd rosszul magad, ha egyre kevésbé van időd bármire is…)
Tény, hogy hirtelen sok mindent tanulunk: sok-sok hard skillt kellett gyorsan elsajátítanunk a munkahelyi és családi világunk gyors „online-osítása” kapcsán. Valamint sok-sok soft kompetenciát kell most máshogy vagy aktívabban használnunk, mint békeidőben. A kommunikáció, empátia, konfliktuskezelés, döntésképesség, proaktivitás, időmenedzsment bajnokai talán egyszerűbben élik meg a mindennapi helyzeteket. Persze a „soft is hard” tud lenni…
A konkrét elemeken túl azonban érdemes a metaszintű tanulást és a metakompetenciákat is megvizsgálni. Ha már feketehattyú-jelenségként aposztrofáljuk a helyzetet, akkor fontos lehet a mélyebb értelmét is megkeresni.
A
változás kulcsa az elengedés
Szerintem
elsősorban elengedni tanulunk. A kiegyensúlyozott, érett felnőtt
élet egyik fontos és szinte soha nem tanított metakompetenciája
az elengedés. A keleti filozófiák tanítása szerint a
ragaszkodás, a dolgok megragadásának vágya az emberi szenvedés
legfontosabb oka. Szenvedünk, ha a dolgok mások, mint ahogy
elvárjuk, ha nem felelnek meg az elképzeléseinknek, vágyainknak.
Az emberi élet örömteli, de soha nem fájdalommentes vagy könnyű. Most egy mindful tapasztalati tanulás közepén vagyunk: tapasztalhatjuk az elégedetlenségünket, szenvedésünket a megszokott életünk elvesztése miatt, de közben tudatosan gyakorolhatjuk az elengedés, elfogadás képességét is…
Segítség
az elengedés képességének fejlesztésében, hogy a legjobban úgy
léphetünk előre, ha nézőpontot váltunk és mások szenvedésére
kezdünk figyelni, nekik segítünk.
Az
elengedés azonban soha nem jelent beletörődést, vagy a dolgok
feladását! Az elengedés elfogadása annak, ami van, de egyben egy
új lehetőség. A ragaszkodás, és ezzel együtt a szenvedés
elengedése lehetőséget teremt megoldások feltérképezésére,
alternatívák kidolgozására, vagyis egy más minőségű
boldogulás, boldogság megtalálására.
A
megoldások megtalálása azonban jelenleg nem olyan egyértelmű,
hiszen minden kiszámíthatatlan.
Együttélés
a bizonytalannal
Vezetőként és egyénként is sokunk alapműködése a problémamegoldás. A vezetők fizetésük egy részét biztosan azért kapják, hogy tervezzenek, kihívásokra találjanak válaszokat, vagyis csökkentsék a jövőbeli bizonytalanságot. Legalábbis így volt ezidáig. A most elkezdődött 21. században nem így lesz. A jó vezető és az életét jól alakító egyén alapműködésének részéve kell válnia, hogy össze tudjon kapcsolódni a kiszámíthatatlannal, a folyamatos bizonytalansággal. A VUCA világ főpróbái már lementek. Most éppen ezt gyakoroljuk. Élesben.
A bizonytalansággal való együttélés képessége trükkös, hiszen alapvetően megy szembe azzal, amit a neurológia tanít nekünk. Az emberi agy gyűlöli a bizonytalanságot, minden rossz hírt jobban viselünk, mint a kiszámíthatatlanságot.
Ennek ellenére feltételezésem szerint az új „normálisban” egyre több lesz a homály, ami meglehetősen nagy egyéni, vezetői agilitást és adaptivitást követel majd. Ezek a készségek segítenek gyorsan és hatékonyan reagálni a megváltozott körülményekre, elvárásokra, az alakuló külső környezetre, főleg, ha van hozzá motivációnk.
Legalább
legyen értelme…
Emberi
lényként mindenhez sokkal könnyebben alkalmazkodunk, aminek
látjuk, értjük, vagy legalábbis érezzük a valós értelmét. Az
átlagos hétköznapok sodrásában, a közhelyesen hangoztatott
felgyorsult világban (megjegyzem, nem a világ gyorsult fel, hanem
mi gyorsítottuk fel…) nem túl gyakran állunk meg, hogy
átgondoljuk mit miért teszünk, milyen szokásunknak,
cselekvésünknek milyen célja és értelme van.
Egy pici vírus most beküldte az emberiséget a szobájába, hogy gondolja már végig egy kicsit, merre megy, mit tesz és annak vajon van-e értelme…
Az emberiség persze egy általános alany, így a cél megtalálását ne bízzuk rá. A lényeg, hogy most mindannyian kaptunk egy lehetőséget, hogy számba vegyük hova tartunk, milyen célt követünk és milyen eszközöket használunk ehhez egyénként, főnökként. Ha pedig ezt szervezetként és közösségként is megtesszük majd, akkor talán készen állunk visszatérni az új „normális kerékvágásba” – magasabb szinten.
Dr. Szilágyi Judit
A Comeandgrow és a Franklincovey tulajdonos partnere, senior szervezet- és vezetésfejlesztési tanácsadó, business coach; a mindfulness.work egyik alapítója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
Borítókép: Mazhar Zandsalimi – Unsplash
