A “teljesen el vagyok havazva” vagy a “még tűzoltásra sem jut időm” segélykiáltásokat mindannyian sokat hallottuk már vezetőktől és beosztottaktól egyaránt. Hosszú távon a probléma gyökerét kell kezelni, de addig is mutatunk egy hatékony gyógyírt, ami átmenetileg sokat javíthat a helyzeten.
A vezetéstudomány régi kiindulópontja, hogy a vezetőre olyan személyként tekint, aki a dolgok élére áll és a saját kezében tudja tartani sorsa alakulását. Sőt, sokak szerint a vezetőnek nem is sorsa, hanem küldetése van. Hogyan lehetséges, hogy mégsem fér bele az élete a nap huszonnégy órájába?
Valóban, a vezetők autonóm személyiségű emberek, s legtöbbször nincsen szükségük arra, hogy egy másik ember iránymutatást adjon nekik, mit is kell tenniük annak a szervezetnek a sikeréért, amelynek az élén állnak. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne lenne ezernyi feltétel, korlát, tiszteletben tartandó szempontrendszer és szabály a munkatevékenységük során. A technológia, a gazdasági körülmények és a társadalmi viszonyok folyamatos változása közepette
sok menedzser veszi észre, hogy a korábban bevált időgazdálkodási módszerekkel nem boldogul, hogy a pillanatnyi feladatok közül kifejezetten a kisebb jelentőségűek ragadják magával, s mintha nem tudna ebből az örvényből kikecmeregni.
Megkopott a fénye annak a bölcsességnek, hogy ilyenkor van szükség a tudatos időgazdálkodásra. Dunát lehet rekeszteni a vezető belülről vezérelt személyiségére építeni igyekvő módszertanokkal, melyek közül nem kevés nyúlik át a spiritualitás területére. (“Mi a vezetői küldetésed?”; “És ha egy pisztolyt tartanának a halántékodhoz, tudnád-e, mi a legfontosabb számodra?”; “Miért nem gondolkodsz a sürgős és fontos dolgok dimenzióiban?”) Hát persze, hogy értelmetlen a villám-coaching vagy a reggel futtában kipipált jóga, ugyanúgy, ahogyan az “öt perc alatt angolul” program sem fog senkit valódi nyelvtudáshoz juttatni.
Meggyőződésem, hogy a coaching-munkát csak hosszú távra előretekintve és az emberi élet egészét figyelembe véve szabad végezni. A vezetőt segítő coach feladata felszínre hozni ügyfeléből azt, hogy mit gondol a jövőről, mi is a személyes célja, mi a fontos számára, mi az, ami nem sürgős ugyan számára, de a fejlődés vagy éppen a romlás megakadályozása érdekében napi szinten kell vele foglalkoznia.
Igen ám, de mit lehet tenni azonnali megoldásként akkor, amikor a vezető napi tizenkét órát dolgozik és a hétvégén sem teszi félre a laptopot?
Fájdalomcsillapítóra
is szükség van
Használjuk most analógiaként az orvosi tevékenységet! A kúra során a gyógyászat nem a tünetet magát, hanem annak lényegi okát igyekszik kezelni, így például a rossz testtartásból eredő lumbágót nem krémekkel, hanem hónapokon, éveken át tartó célzott gyógytornával kezelik. Ugyanakkor szükséges a gyors beavatkozás is: az orvos felír fájdalomcsillapítót, aminek a hatása alatt a beteg újra képessé válik a hétköznapi életvitelre, egyben neki tud állni a hosszú távon hatékony gyógytornának és tartásjavításnak.
Az
általam alkalmazott “fájdalomcsillapító” három egyszerű
lépésből áll:
1.
lépés – a
hét megkezdése
Arra kérem az időzavarral szélmalomharcot vívó vezetőt, hogy kezdje azzal a munkahetet, hogy összeírja, mit szeretne csinálni a hét során, ezekre a tevékenységekre mennyi időt szán, valamint nagyjából mikor – a hét melyik napján és melyik napszakban – akarja megcsinálni őket. Lényeges, hogy a hét eleje a hétfő reggel legyen, ne húzódjon rá a vasárnapra.
Az is fontos, hogy nem kérem a vezetőt, hogy írja meg, mit szeretne elérni, mert ebben az élethelyzetben, tapasztalatom szerint, frusztráló a tekintetet a Nagy Célon tartani. A bénultság nemcsak a cél elérését, de a cselekvőképességet is eléri, ezért van az, hogy sok vezető a növekvő időzavarban a legjelentéktelenebb feladatokhoz nyúl. Ezek elvégzése ugyanis pillanatnyi sikerélmény-, kipipáltság-drogot nyújt.
2.
lépés – a hét során
Megkérem
a vezetőt, hogy minden munkanap végén írja össze, mit csinált
aznap, mikor és nagyjából mennyi időn keresztül. Döntő,
hogy ne értékeljen az adott vezető semmit, pusztán rögzítse a
tényeket.
3.
lépés – a hét végén
Végül azt a feladatot tűzöm-tűzzük ki, hogy az utolsó munkanap végén tekintsen vissza a hétfő reggeli tervekre, és azok tükrében írja össze, mit sikerült megvalósítani és mi az, ami másként történt. Itt is döntő, hogy ne értékeljen a vezető semmit. Nem kell ünnepelni, ha minden kockába pipa került, de az sem katasztrófa, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan kellett volna. Pusztán tekintsen vissza és próbáljon meg nagyjából objektív mérést végezni.
Mitől működik a módszer? Attól, hogy a vezetőnek áldozatot kell hoznia. Tudatosan figyelnie kell saját tevékenységét, kénytelen leírni, így szembesülni azzal, amit és amilyen időkeretben tesz. A cselekvés már önmagában jótékony hatású, mondhatnánk, másodlagos, hogy mi az. Az akarat szerve: az izom.
Persze a fájdalomcsillapító nem elég egy idő után, a felületi kezelés a gyökérokokat nem szünteti meg. Ám az a tapasztalatom, hogy a fenti rendkívül egyszerű módszerrel nagyjából 70%-ra lehet csökkenteni a korábbi munkaterhelést, így elhárul az akadály a hosszú távú gondolkodás és vezetői menetelés útjából. Az sem kevés!
dr. Ligeti György
szervezetfejlesztő
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
